5. Tevékenysége 1948 és 1969-között
Az egyházi
iskolák “államosítására” 1948 júliusában került sor. Ettől kezdve a Zsidó
Gimnázium, mint kerületi iskola működött. Az iskola helyzetét jól jellemzi, hogy
ebben a tanévben a chanukai ünnepség az úttörő indulóval kezdődött, s ezt
követte a chanukai gyertyagyújtás, valamint a Moajz cur. Ez a felemás állapot nem
tartott sokáig és lassan kicserélődött a tanári kar is. Édesapám vezető tanárnak
1951-ben ment át a Pedagógiai Főiskola Gyakorló Iskolájába az Irányi utcába, majd
1956-tól ugyanezen munkakörben a Cukor utcai Gyakorló Általános Iskola tanára lett.
Az iskola 1959-ben az ELTE Gyakorló Gimnáziuma lett (Apáczai Csere János néven) és
innen vonult nyugdíjba 1969-ben.
Az 1950-es és 60-as évek
zenei kihívásai
 Iskola (30.KÉP)
Ezekben az esztendőkben ún. gyakorló
iskolákban tanított. Ez azt jelentette, hogy az iskolai tanárképzésben résztvevő
zeneakadémiai hallgatók hospitálási és gyakorlási lehetőségét az ilyen iskolák
biztosították. Minden leendő énektanár és karmester alkalmanként hospitálásra,
vagy egy-egy félévre gyakorló tanulóként találkozott édesapámmal, aki az
énektanítást és a karvezetést egyaránt oktatta.
A karvezetés egyik sarkalatos pontja a
hangképzés. Ez volt az a terület, amelyben speciális szaktudással rendelkezett. Ez
még a háború előtti munkásságának, tanulmányainak és tapasztalatainak eredménye
volt, mert a debreceni templomi kórus – mint azt az előzőekben jeleztem – fiú
hangokkal oldotta meg a szoprán-alt hangzás igényét. A fiú gyermekhangok egyedi
képzést igényeltek és ennek módszertanát a Wiener Sänger Knaben-eknél tett
többszöri látogatással és tanulással sajátította el. Ez a híres bécsi fiúkórus
az 1920-30-as években élte fénykorát és csodájára jártak az együttes gyönyörű,
egységes hangzásának, melynek titka éppen e hangképzési technika volt. Ezt az
ismeretét már Debrecenben is kamatoztatta és az Irányi utcai, majd Cukor utcai
Gyakorló Iskolákban is jól hasznosította, mert ezek az 1960-as évekig fiúiskolák
voltak. Évek hosszú során át fiúkórusaival sorra nyerte a különböző versenyeket
e két iskola kórusa, de e mellett a zeneakadémiai hallgatók is lelkes hívei lettek e
homogén hangzású kórusféleségnek.
A vegyes gyermekkarok korszaka az 1960-ban
jön el (ekkor jelentek meg a fiúiskolában lányok is) és az Apáczai Csere János
Gyakorló Iskola énekkara szép sikerekkel szerepelt ifjúsági hangversenyeken, majd
több rádió felvétellel hívják fel magukra a figyelmet.
Ezzel egyidőben zenekart is vezetett,
amellyel különböző versenyeken szép díjakat nyertek és az énekkarral együtt
széles repertoárt alakítottak ki.
Édesapámtól, hospitáló tanárjelöltek
nem csak zenei módszertanból kaphattak ízelítőt, hanem fegyelmezési, nevelési
kérdésekből is. A 120 tagú 10-tol 14-éves fiúgyermekek, egy normál méretű
tanteremben próbáltak hetente két alkalommal 2–2 órán át. Hatékony munka
végzéséhez komoly fegyelmezési technikát kellett alkalmaznia úgy, hogy az ifjúság
körében nem nagyon népszerű kóruséneklést is megszerettesse velük. Ez sikerrel
járt és tanítványai a mai napig lelkesen és szeretettel emlékeznek Ádám tanár
úrra. A későbbiekben többen tagjai lettek felnőtt kórusainak is.
Felnőtt kórusok -
zeneszerzés
 1948. novemberében alakult
meg a Hanoár Hacioni kórus utódjaként a Joint kórus (31. KÉP), de ekkor már
eltűntek a repertoárról a zsidó tárgyú művek és helyükben Bach, Liszt, Bárdos
Lajos kórusművei mellett Sosztakovics, Dunajevszkij (ez a Vosomru című kórusmű szerzőjének
unokája) kompozíciói jelentek meg. Ebben a korszakában több kórust is vezetett és
volt olyan év, amikor egyszerre három kórust irányított: szövetkezeti, üzemi,
valamint ifjúsági kórust (ilyen volt a Közgazdasági Egyetem kórusa). Az 1950-es
évek a magyarországi kórusmozgalom fénykora volt. Sok ünnepség és versenyzési
lehetoség mellett jelentos hangversenyek adtak sok-sok fellépési lehetőséget.
Édesapám számára sok munkát,
szereplési alkalmat adott e munka, de a legkedvesebbre - a zsidó zene művelésére –
nem volt lehetősége és ez számára nagyon fájdalmas volt. Akadt azért néhány
örömteli megkeresés is. Ilyen volt a zsidó árvaház felkérése, amikor - valamilyen
alkalomra - egy kis leány-együttest kellett megtanítani egy–két dallamra. Kapva a
lehetőségen egy kis háromszólamú leánykari kórusmuvet írt. Ekkor született a
“Pripecsik”, – amit azóta többször hallhattak a Goldmark Kórus női karának előadásában.
Az ügyes lányok éneklésében felhangzó régi kedves dal arra késztette édesapámat,
hogy az iskola gyermekkórusára adaptálja ezt a művet. Felkérte Rossa Ernőt – a
korszak elismert dalszöveg íróját – hogy az adott dallamra “valami gyermekekről
szóló” egyszerű szöveget írjon. Így jött létre egy lengyel altatódal, melyet
éveken át iskolai kórusának műsorán tartott.
A korhatáron túl, 1969-ben ment nyugdíjba, de fizikai,
szellemi és alkotó erejének teljében. Ekkor következett életének – hivatása
tekintetében – talán legboldogabb korszaka. Újra visszatért a zsidó zenéhez, a
templomhoz és a komponáláshoz.
|
