Ádám Mária:

Ádám (Rothmann) Emil tanár-karnagy-zeneszerző élete és munkássága

4. Az újrakezdés évei

Budapest felszabadulása után. Az első vonatok egyikével tért vissza Debrecenbe, hogy megtudja mi történt a családjával. Ekkor írt levelei és elbeszélése alapján tudom, hogy hitt benne, hogy szeretteit újra fogja látni annak ellenére, hogy ekkor már ismert volt a deportáltak sorsa. Rettenetes 2–3 hónap következett, mert nem tudott biztos információt kapni arról, hogy a Debrecenből a haláltáborokba elindult három vonat melyikén volt a család, s élnek-e még? Teljes bizonytalanságban élve elment a lakására és az oda beköltözött idegenektől tudta meg, hogy a szobákban maradt kottákat az udvaron elásták egy gödörbe. Talán még meg lehetett volna menteni valamit ebből az anyagból, de ehhez lelki ereje nem volt. A Református Egyetemen elhelyezett legértékesebb gyűjteménye sem lett meg, mert az a tűz martalékává vált a felszabadulás utáni napokban. Kétségbe esetten a munkába menekült. Felkérték a Joint segélyszervezet ügyeinek irányítására. Április elején hallotta meg az első bíztató híreket a család Debrecenből elvitt részéről. Remény volt a megmenekülésükre és ez erőt adott arra, hogy ismét megkíséreljen énekegyüttest szervezni. E kis csapat első szereplésére a deportáltak javára szervezett műsoros esten 1945. április 29-én került sor. Ekkor változtatta meg a nevét, így a plakáton már Ádám Emil néven szerepelt.

/A család életben maradt tagjai felesége, fia, édesanyja és két húga 1945. májusában érkeztek vissza. Mint minden zsidó családnak, így nekünk is súlyos veszteségeink voltak: édesapám két húga és családjuk, valamint öccse nem tért haza./

A Debreceni Zsidó Iskola szeptemberben megkezdte volna a tanítást, de nem volt tanár és igen kevés gyermek tért haza. Édesapámnak be kellett látnia, nincs kit tanítson, nincs kivel énekeljen. A sérült nagytemplom is valakiknek az utjában volt, a helyreállítás helyett, lebontották. (21.KÉP)

1946 szeptemberében a család Budapestre költözött s a tanári munkáját a Pesti Izraelita Hitközség Gimnáziumában folytatta.

A háború utáni első évben a nevelési munka volt a legfontosabb feladat. A gyerekek olyan borzalmakon mentek keresztül, melyek egész további életükre döntő hatással voltak. Az itt összegyűlt tanári kar tagjai igen jeles személyek voltak már ebben az időben is, de munkásságuk a későbbiekben teljesedett ki és a magyar tudományos élet rangos szereplőivé váltak.

A teljesség igénye nélkül említem meg Kardos Lászlót és fiát Pándi Pált, Bence Lászlót Debrecenből. Péter Rózsát és Fuchs Lászlót akik az ELTE Természettudományi Karának professzorai lettek vagy Pach Zsigmond Pál akadémikust, a Közgazdasági Egyetem rektorát, Scweitzer József professzort, országos főrabbit, akinek munkássága és életútja e sorok olvasói számára igen jól ismert. Gimnázium igazgatója Fuchs Rafael volt

Édesapám létrehozta a gimnáziumi kórust és mellette, egy erős és később sok sikert hozó zenekart is. 1947. március 30-án a Royal Színházban (a jelenlegi Madách Színházban) mutatták be Jean Racine: Eszter című művét (23.KÉP) e két együttes közreműködésével. (Amint arra már utaltam ez a mű második előadása volt, hiszen az elsőre Debrecenben 1942-ben került sor. A szép siker miatt később a színdarabot újra előadták.)

A Hanoár Hacioni első hangversenyére 1946. szeptember 5-én került sor. A műsorból egyértelműen megállapítható, hogy édesapám a háború előtt készült műveit tanította be az új kórusának. A darabokat emlékezetből írta le. Későbbiekben a repertoáron cionista dalok is megjelentek, mint például a Palmach induló, amely az 1945 utáni zeneszerzői korszakának első feldolgozása. E korszak első nyomtatott műsoron olvasható a Hámávdil című mű, ami szintén a közelmúltra utal.

/ Ennek a kórusszvitnek az előélete nagyon érdekes: 1941-ben lengyel menekültek utaznak át Debrecenen és Berta Konstantinova, az egykori lodzi Jiddis Színház művésze felkéri édesapámat, hogy kísérje zongorán az első jótékonysági hangversenyen. Az elhangzó művek között szerepelt a szombatbúcsúztató dallamokból egy összeállítás, ami felkeltette édesapám érdeklődését és hangverseny után kérte ennek kottáját a művésznőtől. Ő vonakodott odaadni, mert számára fontos volt, hogy repertoárjának részeként egyedüli forrásként megtarthassa és biztatta édesapámat, hogy ha majd vissza jön, és újra előadja, akkor majd oda adja a kottát. Elég lehetetlennek tűnt, hogy az énekes visszatérjen újra Debrecenbe e világégés közepedte, de csodálatos módon mégis sor került pár hónap múlva egy új hangversenyre. Ekkor az előadáson édesapám jól megfigyelte a dallamokat, majd emlékezetből lejegyezte. Így készült el ez a kórusmű a Debreceni Zsidó Dalkör férfikara számára, majd a kárász életű vegyes karának és a Hanoár Hacioni Kórusnak emlékezetből újra leírásra került./

Ez a kórus, valójában három kórus volt, mert a cionista fiatalok miután felkészültek az ereci útra és elindultak, átadták helyüket az újabb készülődő csoportoknak. Az utolsó társaság 1949. márciusában aliázott, de előtte még elkészítettek egy puha korongos hanglemezt, amelyen a Hamvdilt éneklik. A lemezt a kórustagok magukkal vitték Izraelbe, ahol a rádióban számos alkalommal hangzott fel e kórusmű.

/ A Hanoár Hacioni kottákat a későbbi Goldmark Kórus is sokat használta és az említett kompozíció a kórus műsorán a kezdetektől szerepelt./

A kórus igen sűrűn lépett fel a Zeneakadémia Nagytermében, de voltak hangversenyeik budapesti kultúrotthonokban és többször szerepeltek Debrecenben is. Műsorukon Viadana és Beethoven művei mellett szombati dallamok, héber dalok, Jeruzsálemről szóló énekek és Almann mű is szerepelt. (25.KÉP)

E korszaknak jellemzője az emlékezés volt. Vissza idézte és újra papírra vetette a háború előtti műveket. (26.KÉP) Sajnálatos módon csak azokat, melyekre munkája közben ez időben szükség volt, így ez egy töredéke volt addigi alkotásainak. Ugyanakkor egy–egy új műhöz is gyűjtött anyagot, így új szerzemények is keletkeztek. Sajnálatosan ez egy igen rövid időszak volt, amely nyomasztó megélhetési problémáktól sem volt mentes. Zeneszerzői munkássága ebben az időben nem volt termékeny.

Az 1947/48-as tanévben, édesapám zeneszerzői végzettsége mellé, énekszaktanítói diplomát is szerzett az Országos Magyar Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekszaktanítói tanfolyamán. Ez mindenképpen szükséges volt, hiszen további pedagógiai tevékenységéhez a zeneszerzői képzettség kevés lett volna. Tanárai között voltak Ádám Jenő, Járdányi Pál, Kodály Zoltán, Perényi Miklós és Zathureczky Ede. E jelentős, nagy nevű zenei személyiségek közül a későbbiekben többen is kitüntetik barátságukkal. Szabolcsi Bencével, már a háború előtt kialakult kapcsolata megerősödött, pesti lakosként könnyebben érintkeztek és szorosabb munkatársi kapcsolat alakult ki közöttük. Közös munkásságuk egyike a tóraolvasás hangjeleiről szóló leírása, amelynek átvizsgálását Szabolcsi Bence vállalta. Ez 1947-ben kiadásra került.