Az e heti beszélgetés során a „megőrzött emlékeink interaktív könyvtára”, a Centropa mutatkozik be a Történelem home office-ban előadás-sorozatának részeként, Pál Borbála és oktatónk, Fenyves Katalin segíti majd a tájékozódásunkat. Jöjjenek el most is.
Időpont: 2021 március 4, csütörtök, 17 óra
Ide kattintva csatlakozhat az előadáshoz
Az előadók:
Pál Borbála, a Centropa ügyvezető igazgatója
Tanulmányait az ELTE szociológia szakán végezte, később a Közép-Európai Egyetemen (CEU) szerzett mesterdiplomát Nationalism Studies szakon. 2016 őszén csatlakozott a Centropához projektkoordinátorként, 2019 óta az alapítvány vezetője. Emellett a Haver Alapítvány csapatának is aktív tagja, önkéntesként rendszeresen tart informális foglalkozásokat középiskolai diákoknak a zsidóságról.
Fenyves Katalin (Budapest, 1952)
mentalitástörténész, PhD, a Budapesti Metropolitan Egyetem főiskolai tanára, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem habilitált docense, a Műértő olvasószerkesztője, számos kötet szerkesztője, fordítója. Főbb kutatási területe: zsidó társadalom-, mentalitás- és kultúrtörténet, zsidó nők története. Képzelt asszimiláció? Négy zsidó értelmiségi nemzedék önképe című monográfiája 2010-ben jelent meg a Corvina Kiadónál. Folyamatosan aktualizált publikációs listája elérhető a Magyar Tudományos Művek Tára honlapján.
Mindenkit várunk!
Az előadás már youtube-on is megteknthető!