Elhangzott a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett
rendezvénysorozat második tagjaként,
Találkozások – a Szentírás
érintkezési pontjai címmel
megrendezett tudományos ülésszakon (Budapest, 2008. november 13.)
A Septuaginta és a görög fordítások Alexandria a hellenizált világ művelődési központja, a „görög
Biblia”, a Septuaginta születésének helyszíne, a hellenista zsidóság
fővárosa volt, Jeruzsálem pedig a zsidóság szellemi, politikai,
vallási és spirituális lelke. A hellenizmus egyszerre volt
politikai, kulturális és vallási jelenség. A görögök politikai
világuralma rövid életű volt, de a görög nyelv és kultúra
világuralma maradandó lett. Ennek az egységes világnak, amelyben a
közös görög nyelv lehetővé tette az eszmék áramlását, igazi
haszonélvezői a rómaiak lettek. A görög kultúra a városi életforma
elterjesztője lett a kései ókorban, jóllehet a hellenista kor
polgárai már nem a polisznak, hanem a nagyvilágnak, a kozmosznak
lettek honpolgárai, vagyis kozmopolitái. Az új világ határai a
lakott földkerekségnek, az ojkumenének határaival lettek azonosak. A
régi kultuszok jelentőségüket vesztették és felébredt egyfajta
„világvallás” iránti igény. A közös görög nyelv a vallási
szinkretizmus közvetítője lehetett. A hellenista feledni akarta a
térben, népben korlátozott eszméket és a közöst, egyetemest
keresett. Megjelent a vallási tolerancia, majd a vallási közömbösség
és a vallás helyére a vallásbölcselet lépett.
Az alexandriai diaszpóra jómódú volt, kapcsolatait ápolta
Jeruzsálemmel, támogatta a Szentélyt, de tekintélye kezdett
vetekedni a palesztinai közösséggel. Volt görög Tóra-fordítása, és
az első századra az egész Biblia görögül a kezében volt.
IV.Ptolemaios Philometer (i.e. 180-145) alatt a Palesztinából
elmenekült IV.Oniás főpap szentélyt állított fel egy volt pogány
templomban Leontopolisban, ahol arra hivatkozva, hogy ő a törvényes
cádokita főpap és megkezdte az áldozatbemutatást. Alexandriában
létrejött a hebdomékonta, a „septuaginta virorum translatio”.
Jeruzsálem számára az alexandriai gálut bizonyos szeparatizmust is
jelentett. A Septuaginta előkészültéről a Pseudo-Aristeas-féle Levél
számol be1. A történetet átvette Josephus Flavius: A zsidó régiségek
c. könyvében2, és tőle számos ókeresztény egyházatya is. Így a
Biblia görög változata, az Interpretatio septuaginta seniorum,
vagyis „A 70 vén interpretációja”, valószínűleg az Aristeas Levélben
szereplő elbeszélésnek köszönheti nevét, mely szerint a 72 bölcs,
akiket II.Ptolemaios Philadelphus rendelt fel Jeruzsálemből, a Tórá
tökéletes fordítását készíttette el, melyet az Alexandiai
Könyvtárban helyeztek el. Pogány szerzők ismerhették a Septuagintát,
de idézet csak Pseudo-Longinus: A fenségesről” c. értekezésében
található3.
A Septuagintára vonatkozó antik utalásokat
összegyűjtötte G.Rinaldi: Biblia Gentium. Róma, 1989. Ez a
ptolemaida uralkodó kezdeményezésére és Eleázár főpap
beleegyezésével készült Tóra-fordítás nem összekötő, hanem
választófal lett a palesztínai és a hellén zsidóság között. Az
alexandriaiak évente megünnepelték a Septuaginta elkészültének
napját Pharos szigetén. Az ünnepségen neves személyiségek is részt
vettek. Ez volt a „Törvény ünnepe”. Ugyanezen a napon Jeruzsálemben
gyásznapot tartottak, mert a fordítást a szent szöveg
profanizálásának érezték, és az aranyborjú imádásának vétkéhez
hasonlították4. A böjtöt Tévét hó 8. napjára tették5.
A Misná Megillá 1,8 mondja: „A szent könyvek, a phylacteriumok és a mezzuza
között csak az a különbség, hogy a szent könyvet lehet bármilyen
nyelven írni, a mezzuzat csak héberül lehet.” A Babiloni Talmud
Megillá 9a mondja, hogy „csak a Septuaginta Tóráját kanonizálták”. A
szövegkritikai problémák azonban sokasodtak. Jeruzsálem pusztulása e
folyamat némi szünetét jelentette, de 90-130 között már a
Septuaginta határozott kiszorítására törekedtek Izrael tanítói.
Miután a kereszténységnek is a Bibliája lett a Septuaginta, az
ellenszenv és a kritika még tovább erősödött a fordítás iránt.
Készültek új fordítások valamint szövegrecenziók.6 A következő lépés
a Septuagintának helyettesítése volt az új, görög fordításokkal. A
Septuaginta – ha nem is egyszerre – de kivonult a zsinagógából,
helyét már a 130-as években átvette Aquila, majd kb. 165-ben
Symmachos görög bibliafordítása.
Rabbi Jismael ben Elisa traktátusa (i.u. III.sz.), a Mekhilta, az
Exodus 12,40-et magyarázva már 14 helyet sorol fel, ahol a Tóra
értelmét megváltoztatták, további 6 helyet, ahol a szövegek
eltérőek. Itt már felmerül egy olyan tradíció születésének a
lehetősége, amely a héber szöveg és a Septuaginta eltéréseit a
fordítók szándékosságára vezeti vissza, amit a ptolemaida uralkodó
szándéka befolyásolt. Az említett 14 hely közül 8-nak – a kutatás
szerint - nincs tényleges szövegkritikai alapja a Septuagintában, 3
továbbinak pedig az volt a célja, hogy kiiktassa a szövegből a
politeizmus látszatát. A Genesis 1,26-ban7 az „alkossunk embert”
helyett „embert fogok alkotni” volna a kívánatos szerinte. A Genesis
11,7-ben8 a „szálljunk le, és zavarjuk össze nyelvüket” helyett
„leszállok és összezavarom a nyelvüket” a kívánt helyes szöveg. A
Babiloni Talmudban (Szánhedrin 38) Rabbi Johánán ben Náppáhá (250
körül) azt mondja, hogy a Genesis 1,26 és 11,7 arra szolgált az
eretnekeknek, hogy sok istenről beszéljenek. Justinus9 tanúsítja,
hogy a keresztények valóban felhasználták ezeket a helyeket az Atya
és Fiú különbségének kimutatására.
Justinus Párbeszéd c. művében felsorolja a a keresztények és zsidók
vitájának tárgyát képező helyeket. A VI. században Justinianus
császár az Aquila-féle „fordítást” írta elő a zsidók számára a
zsinagógai felolvasásra. A Novellae 146-os paragrafus nem is
törvény, hanem egy külön vallási értekezés a Corpus Iuris Civilisben.
A zsidó közösségben a VI. században felerősödhetett azon irányzat,
mely a héber szöveg felolvasását sürgette. A diaszpóra zsidóságának
nagy része azonban nem értett héberül. Szükség volt görög kísérő
szövegre, fordításra és magyarázatra. Justinianus császár új
törvénye Aquila fordítását írta elő, mely azonban zsidó részről
targumnak minősült. A császár törvénye voltaképpen a „deuterosis”-t,
a Misnát, vagyis a zsinagógai kommentárt, gyakorlatban a prédikációt
tiltotta meg.
Az Újszövetség irataival együtt a Septuaginta alkotta a keresztény
egyház Bibliáját, és ma is egyrészt a Görög Ortodox Egyház Bibliája,
de általában az egész keleti kereszténységnek, vagyis az
ortodoxiának ez a kanonizált szövegformája. A Septuagintának számos
kézirata létezik. Több mint 30, a IV-IX. századból származó
unciális, és kb. 350, a IX-XV. századból származó kurziva maradt
fenn. Ezeket egészítették ki a legutóbb felfedezett papirusz
töredékek, melyek általában a II-IX. századig datálódnak; némely
közülük az i.e. II. századig nyúlik vissza, és számos Qumránban
felfedezett töredék is tanúskodik a keresztény kort megelőző
Septuaginta létezéséről.
A Szentírás héber szövegeinek fordítása nem egyszerre történt és nem
azonos szempontok szerint és nem egy fordító által és nem egy
időben. A fordítók szándékainak növekvő ismeretlensége miatt, akik
mindig erősen eltérő technikát alkalmaztak, és nem egy általánosan
használt eredeti változatból dolgoztak, a különböző eltérések egyre
zavartkeltőbbek lettek, amikor a héber kánon végleg rögzítésre
került. Ez magyarázhatja egyrészről a zsidóságnak a Septuagintával
kapcsolatos elégedetlenségét, azt a hozzáállást, mely kétségtelenül
erősödött a Septuaginta keresztény használata miatt is. Mindennek
eredményeként születtek meg az újabb görög fordítási verziók a II.
század folyamán Aquila, Theodotion és Symmachos munkájából.
Origenes figyelmeztetett a Biblia görög szövegének állapotára, arra,
hogy a görög változat nem pusztán jelentős mértékben eltért a zsidók
héber szövegétől, melyet Origenes az eredetinek tekintett, hanem
különböző formái is léteztek a keresztényeknél használatos
kéziratokban. Origenes Hexapla (i.u. 245-ben befejezett) néven
ismert hatalmas munkájának céljául tűzte ki, hogy újjáalakítsa, és
általánosan elfogadottá tegye a Septuaginta ún. „eredeti” szövegét,
mert ez alapvető fontosságú volt a komoly exegézis és a hatékony
apologetika számára egyaránt. A Hexapla 6 párhuzamos oszlopból állt:
az első - a héber szöveg, a második - ugyanannak a görög változata,
vagyis a héber szöveg görög betűkkel, a harmadik Aquila fordítása,
negyedik Symmachosé, és hatodik Theodotion fordítási változata és a
Septuaginta Origenes által összeállított kritikai változata tette ki
az ötödik oszlopot.10
A Hexaplát gyakran másolták ki részletekben, és széleskörű
elterjedésnek örvendett Palesztínában, mégsem vált egyöntetűen
használatossá a keresztény világban, hiszen a IV.sz. végén
Hieronymus két másik recenzióra hivatkozott, egy egyiptomira, melyet
Hesichius készített, és a Lucianus által összeállított kisázsiaira.
Már pusztán ennek a három verziónak a megléte is elegendő
magyarázatul szolgál arra a számos eltérésre, melyet a Septuaginta
kéziratai felmutatnak. Origenes a Septuagintanak a héber szövegtől
eltérő sorrendjét megváltoztatta és a héberhez alkalmazta.
Hieronymus megrótta azért, hogy többször összekeveri Origenes a
Septuaginta és a Theodotion-féle fordítást. Origenes később a
könyebb terjesztés kedvéért, csak a négy görög fordítást másoltatta
le, ez lett a Tetrapla. Az eredeti példányt még jóval Origenes
halála után is a palesztinai Caesareában volt megtalálható.
Hieronymus állítja, hogy a kezében volt a „vetustum Origenis
hexaplum psalterium, quod ipsius manu fuerat emendatum”11.
A Septuaginta és a Textus Massoreticus eltéréseinek néhány
szempontja A Septuaginta héber alapszövege különbözött a Textus Massoreticustól.
A Textus Massoreticusszal nem azonos héber szöveghez a fordítóknak
nem voltak tudományos segédletei, nyelvtanai, szótárai. Az eltérések
egyszerűen fordítási tényeket regisztrálnak, mert a görög nyelv nem
teszi lehetővé a héber nyelv minden árnyalatának és
mondatszerkesztési lehetőségének visszaadását. A redakciós,
szerkesztői beavatkozások lehetnek targum-típusúak, amikor a
lefordított szöveget aktualizálják, világossá teszik, magyarázzák. A
szándékos teológiai interpretáció is vezethetett fordítási
különbségekhez, amikor a fordító azt a jelentést akarta kifejezni,
amelyet az ő korában a zsidó tradíció adott a szentírási helynek.
A Khrisztosz szó A Septuaginta a khriejn-felkenni igét, a khrisztosz melléknevet, a
felkent értelmében használta, ha király (Birák 9,812), ha pap (Leviticus
4,513), vagy ha az eszkatologikus király felkenéséről volt szó
(Zsoltár 44,714; Dániel 9,2415). Az újszövetségi iratok ezzel a
szóval jelölték, hogy Jézus az Úr „felkentje”. A modern fordítások
is csak átírják a görög szót, hogy „Krisztus”. A héber-arám
„messiás” az Újszövetségben mindössze két helyen fordul elő,
Keresztelő János és a szamáriai asszony ajkán görög átírásban (János
1,41; 4,2516). A „messiás” szó nem honosodott meg a görögül beszélő
keresztényeknél.
Miután a keresztények a Septuaginta khrisztosz szavát magukévá
tették, a Septuaginta zsidó szövegjavítói kerülték azt a
szóhasználatot, és az azonos jelentésű „alejfejn” szóból levezetett
„élejmmenosz”-szal helyettesítették.
Különösen az Izaiás 61,117 és a Zsoltár 44,818 keresztények általi
idézése vált problematikussá a zsidók számára. Az Izaiás 61,1: „Az
Úr Lelke rajtam, azért kent fel engem”, a keresztény szerzőknél, így Irenaeusnál a Szent Háromság mindhárom személyét tanúsította. Aki
felken, akit felkent, és aki a kenet maga19.
A „khrisztoszt” és az
Aquila-féle „élejmmenosz”-t Eusebius egyházatya hosszan magyarázta,
és a Zsoltár 44,7-8 verseivel együtt alkalmasnak találta Krisztus
istenségének bizonyítására20, de már Origenes is foglalkozott
vele21. Eusebius Aquila kifejezését sokkal világosabbnak és
egyértelműbbnek találta, mint a Septuagintáét. A Zsoltár 44,7-ben
Aquila vocativusszal fordított: „trónod Isten”, amely az Isten nevét
a felkenthez kapcsolta22.
A Septuaginta „messianizmusa” A Septuaginta és a qumráni leletek görög Bibliafordításai
összehasonlítva a Textus Massoreticusszal, tartalmaznak-e olyan
messianisztikus szöveghangsúlyokat, melyeket az első keresztények
Jézusra értelmezhettek? Így különösképpen a Zsoltár 2,6-823; Izaiás
52,13-53,12; Numeri 24,724; Dániel 7,13-1425 – mely textusok a
„szolgáról”, az „emberfiáról”, illetve a „felkentről” szólnak.
Sok kutató állítja azt, hogy a Septuaginta egyes helyei
hozzájárultak a messiási reménység mélyüléséhez. Tény az is a
kutatás szerint, hogy a Septuaginta sok olyan helyet, amelynek
messiási jelentése lett a targumokban, messiási színezet nélkül
fordított le. Történészi álláspont szerint a hellenista korban,
elsősorban a gálutban a messiási remények megfogyatkoztak. Qumrán és
a targumok arra mutatnak rá, hogy a messiási remények Palesztinában
gyulladtak fel.
Ozeás 11,126 a Textus Massoreticus szerint: „Egyiptomból hívtam
fiamat” szöveggel megegyező a Máté 2,1527. A Septuagintában azonban
ez áll: „hívtam fiaimat”.
Izaiás 9,528 a Textus Massoreticus szerint: „csodás tanácsadó, erős
Isten, örökkévalóság Atyja, béke fejedelme”. Ezen szöveget az
ókeresztény görög egyházatyák a Symmachos-féle görög fordításból
vagy a revideált héber szövegekből ismerik, - a Septuaginta
fordításában így van: „a nagy tanács angyala, mert én békét adok a
fejedelmeknek, a békét és az üdvöt neki”. Ez pedig kevesebb, mint
amit a Textus Massoreticus ad. Hieronymus csodálkozott, hogy a
Septuaginta nem adja meg a királyi sarjnak címeit. A Vulgatában ezt
olvashatjuk: „Admirabilis consiliarius, Deus fortis, Pater futuri
saeculi, Princeps pacis.”
Izaiás 42,129 a Textus Massoreticus szerint: „Íme az én szolgám,
akit támogatok, választottam, kit kedvel az én lelkem”, a
Septuagintában így áll: „Jákob, az én szolgám, akit támogatok;
Izrael, választottam, akit felkarol a lelkem.”
Az Izaiás 2,2230 verse hiányzik a Septuagintából, amin csodálkozott Hieronymus, mert ő ebben egyértelmű jövendölést érzett Krisztusra
vonatkozóan. Aquila görög fordításából szintén hiányzott ez a hely,
amint ez kimutatható Origenes Hexaplájából. A vers a Textus
Massoreticus szerint így hangzik: „Ne bízzatok hát emberben, akinek
mindene a lehelet az orrában. Ugyan mi nagyot tarthattok felőle.” A
vers befejező része Hieronymusnál azonban így szól: „quia exelsus
reputatus est ipse”. Az „exelsus” miatt tartotta messiási helynek a
verset Hieronymus. Arra gondolt, hogy felcserélték a héber „bemme”-t
(akiben) és a „bámá”-t (fenséges) szavakat.
Dániel 2,2231 a Textus Massoreticus szerint azt írja, hogy a
világosság Isten előtt van, ami zsidó ételemben annyit jelentett,
hogy a világosság, vagyis a messiás Isten előtt van. Itt a
Septuaginta azonban „nyugalmat” fordít.
Vannak versek, amelyek a görög fordításban messianizálódtak, és
megkönnyítették a messiási értelmezést32. Pl. Ámosz 4,1333 a Textus Massoreticus szerint: „Mert íme,…ő az, aki kinyilvánítja az embernek
gondolatait”, ezt a Septuaginta így fordítja: „Mert íme én vagyok
az, aki kinyilvánítom az embereknek, az Ő Felkentjét”. Theodotion,
Aquila és Symmachos a gondolat, társalgás, szó szavakat használják
itt.
Általában elmondható, hogy a Septuaginta szövegére nem volt jellemző
a héber szöveg „messianizálása”. Az Újszövetség és a patrisztika
írói azonban a Septuagintából gyűjtötték azokat a messiási helyeket,
amelyekkel a zsidóságnak érveltek. Messiási „testimonia” Az Újszövetség sok helyen így hivatkozik a Bibliára: „Meg van írva”.
Pl. Betlehemben fog születni (Mikeás 5,1-234), Jessze törzsökéről
sarjad (Izaiás 11,1-1035), pásztor lesz (Ezékiel 34,2336), a
„próféta” lesz (Deuteronomium 18,1837), Emmanuel lesz (Izaiás
7,1438). Florilégiumok, idézetgyűjtemények készültek már a
kereszténység kezdetekor, sőt készülhettek az evangéliumok mai
alakja előtt, azt bizonyítandó, hogy Jézus a messiás, akit Isten
Izraelhez küldött minden nép megváltására. Ezen gyűjtemények neve:
martürion, martüria, martüria profétiké voltak. A II. században
nevezték el ezeket latinul testimonia-nak39.
A Deuteronomium 5,28-2940 a zsidó remények hármas aspektusát
(királyi, prófétai, papi) fejezte ki. A Deuteronomium 18,18-1941 a
prófétát tanúsította, a Deuteronomium 33,8-1142 pedig a pap-messiást
(Deuteronomium 18,19 vö. Apostolok Cselekedetei 3,22-2343).
1Péter 2,6-10 - Izaiás 28,1644, amely előfordul a Római 9,33-ban és
a 10,11-ben45, a Textus Massoreticus szerint: „aki benne bízik, nem
inog meg”. A görög szöveg szerint: „nem szégyenül meg”.
Ámosz 9,11-1246 a Septuagintában különbözik a Textus Massoreticustól, de lehetővé teszi a messiási értelmezést, mint
meghívást a pogány nemzetekhez47.
A messiási értelmezésnek kedvező görög fogalmak a fordításban A Septuagintában megtalálható „ho profétész”, „ho Krisztosz”
kifejezések, amelyek nem olvashatók a Textus Massoreticusban,
elősegítették egyes helyek messiási értelmezését. A Genesis
3,15-ben48 az „autosz” személyes névmás, amely nem vonatkoztatható
az asszony magvára, utódára, mert a „szpermá” semleges nemű a
görögben, ezért messiási értelmet sejttetett. A Jelenések
12,17-ben49 az asszony magva és a kígyó küzdelmének látomása csak
elősegítette ezt az értelmezési folyamatot50. Az értelmezés alapja
az, hogy a „szperma” az asszony fia. Az Izaiás 7,1451 „parthenosz”-a
a Textus Massoreticus „fiatal lánya”, idézve a Máté 1,23-ban52 Mária
szüzességének alapjává vált. Ezt vitatták zsidó részről. Az Izaiás
11,10-et53 a Septuagintának megfelelően idézi a Római 15,1254, amely
különbözik a Textus Massoreticustól, a hely azonban a prófétai
idézetek egyéb csoportjában messiási jelentést nyert. A Textus
Massoreticus és a Septuaginta közötti döntő különbség csak abban
van, hogy a görög szöveg „ho ánisztámenosz”-t (a „felkelő”,
„feltámadó”) mond. Az Izaiás 6,9-1055 idézve az Apostolok
Cselekedetei 28,28-ban56, és az Izaiás 40,557 mind-mind tartalmaz
görög szövegében a „szotérion” vagy „szótér” fogalmakat, amelyek a
Textus Massoreticusból hiányoznak. A semleges nemű „to szótérion”
(az üdvözítő dolog) szó felvette a „szótér” (üdvözítő) jelentését
(vö. Lukács 2,30-3258). Az Izaiás 49,659 az Apostolok Cselekedetei
13,47-ben60 a Septuaginta szerint sokkal személyesebb jellegű, mint
a Textus Massoreticus. Szintén eltér a Textus Massoreticus és a
Septuaginta szövege Izaiás 51,461 és a Numeri 24,762 szövegében,
ahol a görög szöveg az „exeleuszetáj” igével a személyes messiás
eljöttét sugallja, míg a Textus Massoreticus „csurog a víz
vedreiből”-t olvas.
A Septuaginta az ókeresztény egyház Bibliája lett. A kezdeti görög
egyháznak nem volt választási lehetősége, hogy milyen Bibliája
legyen. A latinok az V. sz. után választhattak a Vetus Latina és a
Vulgata között. A görög egyházatyák számára a Septuaginta
közvetítette Isten üzenetét. A keresztény tanítás, igehirdetés és
apológia erre a fordításra alapozott mindent. A héber szövegre
ritkán hivatkoztak, a görög tanítók közül Origenes említhető, a
latinoknál pedig Hieronymus. A II. sz. vitáinak idején tudták azt,
hogy a görög szöveg a héber fordítása és annak is tudatában voltak,
hogy a rabbik egy görög fordítással szemben egy másik görög
fordítással, mégpedig Aquiláéval érveltek. Nem hasonlították össze a
görög szöveget a héberrel, hanem az egyes görög fordításokat
vetették egybe.
Aquila fordítását igen jó megközelítésnek tartották a héber szöveg
felé. Origenes szerint a Genesis 1,16-1863 a héberben is úgy szól,
mint a Septuagintában: „Isten megteremtette a két nagy
világítót…parancsra”, mert ugyanabból a szógyökből való volt: „Isten
elhelyezte, …hogy parancsoljanak”, miután az Aquila fordításban
ugyanazon gyökből képzett ugyanazon szó volt olvasható64. A
megkülönböztetésnek filozófiai tartalmat és jelentőséget
tulajdonított, ti. hogy ugyanígy van a héberben is.
Az Exodus 16,15-ben65 a zsidók csodálkozva kérdik a mennyből hullott
táplálék láttán: „man hú?”. A görög fordításban a „ti” kérdő szót a
Logoszra, vagy Isten bölcsességére vonatkoztatták. Már Philon
szójátékul használta e helyet66. Origenes tovább folytatva a
gondolatot, úgy gondolta, hogy a kérdés felvetése maga már a lélek
tápláléka, és a hely felszólítás a kérdezésre67. A táplálék maga a
kérdés: „Mi ez ?”
A IV. századtól kezdve a szír egyházatyák nyúltak vissza a héber
szöveghez. Ezt Emeszai Euszebiosz: Octateuchushoz írt és örmény
fordításban fennmaradt kommentárja igazolja. Nemigen világos azon
szerzőknek az írásai, akik a héber szöveget tartották szem előtt és
a személy- és helységneveket a héber eredetiben adták vissza.
Ismerték e nehézségeket pl. Diodorosz és Theodorosz exegéták. Az
exegézisüket csak a görög szövegre építő alexandriai keresztény
magyarázók gondolatmenete érthetőbb, mert nekik a Septuaginta egy
magyarázandó szöveg volt. Az alexandiai magyarázó iskola csak
magában a görög szövegben kutatta Isten célját (szkoposz), amelyet a
mondatok sorrendjében (ákoluthiá) kíván közölni.
A IV. sz. keresztény teológiai vitái nem érthetők a Biblia görög
szövegével kapcsolatos kérdések ismerete nélkül. Origenes az
„Exhortatio ad martyrium” c. műve elején idézi az Izaiás 28,9-11-et:
„Titeket elválasztottak az anyai emlőtől, elszakítottak az
anyaöltől, próbatételt próbatétel után kaptok, reményt reményre, még
egy kicsit, még egy kicsit, az ajkak megvetése által, idegen nyelv
által.”. Kommentárjában a próbatétel ismételt jövendölése az
atlétákhoz hasonlított vértanúkhoz szól, akiknek már nem anyatejre
van szükségük, hanem szilárd táplálékra (Héber 5,1268). Nem szabad
elutasítaniuk a próbatételt, hanem el kell fogadniuk, és a
próbatételre következik az öröm korszaka, amelyet az ajkak, az
idegen nyelv megvetése ad meg. Origenes csak görögül tudta
exegetizálni a verset, és sajátos értelmezéssel-punktációval, az
Izaiás 28,9b-10-1169 versekre gondolva ad eszmei összefüggést a
textusnak.
Eusebius Izaiás-kommentárjában függ Origenestől. Három kulcsfogalom
biztosítja a szövegösszefüggést: a próbatétel, a vállalás és a
remény. A héber szövegben szótagok követik egymást, talán csonka
fogalmak, melyeket a modern exegézis így ad vissza: rend a rendre,
szabály a szabályra, még most kicsit, még most kicsit. A szöveg a
próféta hallgatóságának gúnyolódását fejezi ki, amely a próféta
tanítását úgy látja, mint a dada gügyögését a csecsemővel, ahogy a
tanító oktatja az elemi iskolást. A görög fordítók szerették volna
érthetővé tenni a szöveget, mely spirituális gondolatmenet
kiindulása lett.
A Genesis 14,1370 a Septuaginta szerint azt mondja Ábrahámról, hogy
„perátesz”, bevándorló, míg a Textus Massoreticus szerint „héber”.
Alexandriai Philóhoz hasonlóan a görög atyák gondolatmenete a
vándorláshoz fűzött eszmefuttatás volt: kivándorlás ebből a világból
a fentibe, a szellemi világba.
A Genesis 5,2471 azt mondja Hénochról, hogy „átvitetett”, a görög
„metátithénáj” ige majdnem megfelel a héber szónak, de a görög
olvasónak a „metá” igekötő az átváltozás képzetét hordozta. A Ben
Szira könyv 44,1672 a „metánoja” értelemben veszi a szót. A Ben
Szira könyv számára, Alexandriai Philo számára és a görög
egyházatyáknak Hénoch a megtérő ember példaképe lett. 7, A zsidókkal közös messiási helyek Voltak olyan szentírási versek is, melyeket a zsidók és a
keresztények közösen messiásinak tartottak és ezeken nem
vitatkoztak. A Genesis 49,1073 szövege szerint soha nem szűnik meg a
Júdából származó vezérség, melynek fontos „Siló” héber szavát a
Septuaginta így adta vissza: „aki fenn van tartva”, más kéziratokban
így olvassuk: „akinek fenn van tartva”. Az, „aki” vagy „akinek”
névmás lehetővé tette a szöveg messiási értelmezését. A
Septuagintában erre következik még a „nemzetek várakozása” szövege,
mely a Textus Massoreticusban „engedelmesség”, Aquilánál a
„gyülekezet” fordítást kapta. A „siló” azonban mindenütt, a
targumokban, Qumránban és a rabbinikus hagyományban is messiási
jelentésű volt. Az Izaiás 63,1-574 harcos messiásának nincs nyoma a
targumi tradícióban, de a Jelenések 19,1375 felidézi ezt, és
valószínűsíti a Geneis 19,11-el76 való összehasonlítást.
A Mikeás 5,277 Betlehemre vonatkozó jövendölése benne van a Jonatán Targumban, amely ősi exegetikai elemeket tartalmaz78.
8, Félreértett héber szövegek Az Izaiás 10,22-23 a Textus Massoreticus szerint: „Mert ha néped
Izrael olyan volna, mint a tenger fövénye, maradék tér meg közüle:
végpusztulás elhatározva, áradozva igazsággal. Mert végezve van és
elhatározva; az Úr, az Örökkévaló, a Seregek Ura cselekszi az egész
földön.” A Septuagintában ezen szöveg így olvasható: „Végbeviszi és
összevonja Igéjét az igazságosságban, mert Isten összevont Igét
intéz az egész földkerekséghez.” A két görög igét, a „szüntelejn” és
a „szüntemnejn”, a fordítók azonosították a héber „kiirtás”-sal,
amely kiirtásnak eldöntője a „logosz” szó névelő nélkül. A
„logosz”-nak teljesen azonos megfelelője nincs a héberben, a szó
névelő nélkül kiegészítve participiumként jelentheti, hogy „azt, aki
eldöntötte”. Analóg hely az Izaiás 28,2279. A Római 9,28 rövidítve
idézi ezen szöveget: „Az Úr beteljesíti és valóra váltja szavát a
földön.” A két ige azonban kétséges maradt és rövidülés lett belőle.
A „logosz szüntetemenosz” nem a kiirtás rendelete, hanem az
evangélium sűrített megfogalmazása. Gázai Procopios80 az Izaiás
10,22-23-hoz81 fűzött jegyzetében arról ír, hogy Pál, aki zsidó
volt, a Római levélben úgy idéz a Bibliából, ahogy ő azt jónak
látta.
Bibliográfia
ALLGEIER, A.: Die altlateinischen Psalterien. Freiburg, 1928.
BECKER, J.: Annäherungen zur Urchristlichen Theologiegeschichte und
zum Umgang mit ihren Quellen. Berlin, 1995.
CAIRD, G.B.: Ben Sira and the Dating of the Septuagint, Studia
Evangelica VII, Texte und Untersuchungen 126. Berlin, 1982.
DÖRRIE, H.: Zur Methodik antiker Exegese. Zeitschrift für
Neuentestamentliche Wissenschaft, 6, 1974, ?, 121-138.
FABRY,H-J.: Die griechischen Handschriften vom Toten Meer. In: Im
Brennenpunkt die Septuaginta, 131-154.
FRIEDLANDER,M.: Zur Enmtstehungsgeschichte des Christentums. Ein
Excurs von der Septuaginta zum Evangelium. Wien, 1894.
GÖGLER,R.: Zur Theologie des biblischen Wortes bei Origenes.
Düsseldorf, 1963.
GROSSFELD, B.-HALKIN, A.S.- JAKOBOVITS. I- KEDAR, B.- STONE, M.E.:
Encyclopaedia Judaica CD-ROM, 1992.
HULST,A.R.: Old Testament Translation Problems. Leiden, 1960.
JAKUBINYI Gy.: A szentírásfordítás nehézsége gyakorlati példákban.
In: Emlékkönyv Gál Ferenc 80. születésnapja alkalmából. Budapest,
1995. 69-87.
LIPTAY Gy.: Zsoltárkulcs. Budapest, 1961.
MEYER,R.: Zur Geschichte und íTheologie des Judentums in
hellenistisch/römischer Zeit. Berlin, 1989.
NEUSNER,J.: Early Rabbinic Judaism. Leiden, 1975.
RINALDI, G.: Biblia Gentium. Róma, 1989.
SCHLIEBEN,R.: Christliche Theologie und Philologie in der
Spätantike.Berlin, 1974.
SZENTIVÁNYI Róbert: A Szentírástudomány tankönyve. Szeged, 1942.
VANYÓ László: A hermeneitikus szemlélet kialakulása és jelentősége.
Vigilia, 1976,8, 526-535.
VANYÓ László: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe.
Budapest, 1998.
VANYÓ László: Az ókeresztény egyház irodalma I. Az első három
század. 3.jav.kiad. Budapest, 1997.
VANYÓ László: Az egyházatyák Bibliája és az ókeresztény exegézis
módszere, története. Budapest, 2002.
WOLF.Chr.: Jeremia im Frühjudentum und Urchcristentum. Berlin, 1976.
1 H.B.Swete: Introduction to the Old Testament in Greek, Appendix:
The Letter of Aristeas by H.St.J.Thackery, Cambridge, 1914.
2 Josephus Flavius: Antiquitates Iudaicae, XII,1-15.
3 Pseudo-Longinus: A fenségesről. IX,9 ford. Nagy Ferenc. Budapest,
1965.32.old.
4 Alexandriai Philo: Mózes élete II,5; Szóferim 1,7; Menáchót 10,9b;
Megilla 10a
5 „Octava Tebet ieiunium est, eo quo in ea lex scripta est graece in
diebus Ptolemaei regis: tenebraeque venerunt super terram tribus
diebus.” (Morinus: Exertationes biblicae, Paris, 1633.)
6 Ismert az ún.
 revízió.
7 Genesis 1,26: Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a
képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég
madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön
csúszik-mászik.
8 Genesis 11,7: Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket,
hogy ne értsék egymás nyelvét!
9 Justinus: Párbeszéd 62,2. in. Ókeresztény Írók. szerk. Vanyó L.
Budapest, 1984. VIII.köt. 213.
10 Pl.: 1,
 (Biblia Hebraica); 2,
 (transcriptio);
3,
 (Aquila); 4,
 (Symmachos); 5,
 (Theodotion).
11 Hieronymus: Praefatio. In Paralipomenon (MPL XXVII. 1389)
Epistulae. CVI. 22. XXII. 844.
12 Bírák 9,8: Elmentek egyszer a fák, hogy királyt kenjenek föl
maguknak. Mondták az olajfának: Légy a mi királyunk!
13 Leviticus: Azután vegyen a fölkent pap a bika véréből, és vigye
be azt a kijelentés sátrába.
14 Zsoltár 45,7: Trónod Istentől való, mindörökké megmarad, királyi
pálcád igazság pálcája.
15 Dániel 9,24: Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra.
Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer
a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a
prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét.
16 János 1,41: Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt
mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti: Felkent).
János 4,25: Az asszony így felelt: „Tudom, hogy eljön a Messiás,
akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk
mindent.”
17 Izaiás 61,1: Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert
felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az
alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek
a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek.
18 Zsoltár 45,7: (7) Trónod Istentől való, mindörökké megmarad,
királyi pálcád igazság pálcája. (8) Szereted az igazságot, gyűlölöd
a gonoszságot, ezért kent föl téged társaid közül Isten, a te
Istened öröm olajával.
19 Irenaeus: Adversus Haereses, III,18,3
20 Eusebius: Demonstratio evangelica, IV,15.
21 Origenes: In Johannem Commentarius XIII,16.
22 Eusebius: Demonstratio evangelica, IV,15,47-67; Irenaeus:
Adversus Haereses, III,6,1 és IV,33,11.
23 Zsoltár 2,6-8: (6) Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a
Sionon! (7) Kihirdetem az ÚR végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam
vagy! Fiammá fogadtalak ma téged! (8) Kérd tőlem, és neked adom
örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
24 Numeri 24,7: Kicsordul a víz vedreiből, vetése bő vizeknél van.
Királya hatalmasabb Agágnál, és fölemelkedik királysága.
25 Dániel 7,13-14: (13) Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki
az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé
tartott, és odavezették hozzá. (14) Hatalom, dicsőség és királyi
uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt
tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi
uralma nem semmisül meg.
26 Ózeás 11,1: Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem,
Egyiptomból hívtam ki fiamat.
27 Máté 2,15: Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit
az Úr mondott a próféta által: „Egyiptomból hívtam el fiamat.”
28 Izaiás 9,5: Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk.
Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos
Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!
29 Izaiás 42,1: Ez az én szolgám, akit támogatok, az én
választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg,
törvényt hirdet a népeknek.
30 Izaiás 2,22: Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az
orrában: mire lehet hát becsülni?
- Hidlú láchem min-háádám áser nesámá beápó ki-bámmá nechsáv hu.
31 Dániel 2,22: Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi
van a sötétségben, és nála lakik a világosság.
32 Genesis 3,15; 49,10; Exodus 17,16; Numeri 24,7; Deuteronomium
5,28-29; 18,18-19; 28,66; 2Királyok 7,12-16; 1Krónikák 17,13;
Zsoltár 44,7-8; 79,16b; Ámosz 4,13; 9,11-12; Habakuk 3,2; Zakariás
3,8; 6,12; 9,9-10; Izaiás 11,10; 28,16; 49,6; 51,4; 61,1; 63,1-6;
Jeremiás 23,5; Ezékiel 21,30-32.
33 Ámosz 4,13: Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki
tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot,
és a föld magaslatain lépked, annak neve: az ÚR, a Seregek Istene.
34 Mikeás 5,1-2: Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy
Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni
fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli
múltba. (2) Csak annyi időre szolgáltatja ki őket, amíg a szülő
asszony szül, de megmaradó honfitársai hazatérnek Izráel fiaival
együtt.
35 Izaiás 11,1-10: (10) Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás
sarjad gyökereiről. (2) Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és
értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és
félelmének lelke. (3) Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a
látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, (4) hanem igazságosan
ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország
szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka
leheletével megöli a bűnöst. (5) Igazság lesz derekának öve,
csípőjének öve pedig a hűség. (6) Akkor majd a farkas a báránnyal
lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott
marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. (7) A tehén a
medvével legel, fiaik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát
eszik, mint a marha. (8) A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az
alig elválasztott gyermek a mérgeskígyó fajzata felé nyújtja kezét.
(9) Nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a
föld az ÚR ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja. (10)
Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert
zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz.
36 Ezékiel 34,23: Egyetlen pásztort rendelek föléjük, hogy
legeltesse őket: szolgámat, Dávidot. Ő fogja legeltetni őket, ő lesz
a pásztoruk.
37 Deuteronomium: Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant,
mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent,
amit én parancsolok.
38 Izaiás 7,14: Ezért maga az ÚR fog nektek jelt adni: Íme egy
fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik
el.
39 ld. Kelemen levél, Barnabás levél, Melitón, Jusztinosz, Iranaeus,
Alexandriai Kelemen, Origenes, Caesareai Eusebios, Athanasios,
Nüsszai szent Gergely
40 Deuteronomium 5,28-29: (28) Amikor meghallotta az ÚR azokat a
szavakat, amelyeket elmondtatok nekem, így szólt hozzám az ÚR:
Meghallottam e népnek a szavait, amelyeket neked elmondtak. Mind
helyes az, amit mondtak. (29) Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük,
és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat; akkor jó
dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor.
41 Deuteronomium 5Móz. 18,18-19: (18) Prófétát támasztok nekik
atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő
pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. (19) És ha valaki
nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én
felelősségre vonom.
42 Deuteronomium 33,8-11: (8) Lévire ezt mondta: Tummímodat és
úrímodat add ennek a hűségesnek! Mert próbára tetted Masszában,
perbe hívtad Meríbá vizeinél. (9) Aki azt mondta, hogy nem néz se
apjára, se anyjára, nem ismerte el testvéreit, nem akart tudni
fiairól. Parancsodat megtartották, szövetséged megőrizték. (10)
Tanítják döntéseidre Jákóbot, és törvényedre Izráelt. Tömjént
tesznek orcád elé, áldozatot oltárodra. (11) Áldd meg, URam, amije
van, gyönyörködj keze munkáiban! Támadói derekát törd le, és
gyűlölőiét, hogy föl se kelhessenek!
43 Apostolok Cselekedetei: 3,22-23: Maga Mózes mondta: Prófétát
támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint
én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek. (23) És aki
nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.
44 1Péter 2,6-10: (6) Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek
Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem
szégyenül meg”. (7) Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek
pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, (8)
megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert
nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. (9) Ti
azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok,
Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki
a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; (10)
akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok,
akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.
45 Római 9,33: amint meg van írva: „Íme, a megütközés kövét, a
megbotlás szikláját teszem Sionba, és aki hisz őbenne, az nem
szégyenül meg.”
Római 10,11: Az Írás is így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül
meg.” (Izaiás 28,16)
46 Ámosz 9,11-12: (11) Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt
sátorát, kijavítom réseit, helyreállítom romjait, fölépítem, és
olyan lesz, mint hajdan. (12) Birtokba veszik Edóm maradékát és
mindazokat a népeket, amelyeket majd rólam neveznek el - így szól az
ÚR, aki ezt véghezviszi.
47 Eusebius: Demonstratio evangelica II,3; Adversus Haereses
III,12,14; vö. Apostolok Cselekedetei 15. fej.
48 Genesis 3,15: Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony
közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a
sarkát mardosod.
49 Jelenések 12,17: Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment,
hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül
valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan a Jézus
bizonyságtétele,
50 Iraeneus: Adversus Haereses, III,23,7
51 Izaiás 7,14: Ezért maga az ÚR fog nektek jelt adni: Íme egy
fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik
el.
52 Máté 1,23: „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit
Immánuelnek neveznek” - ami azt jelenti: Velünk az Isten.
53 Izaiás 11,10: Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a
nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye
dicsőséges lesz.
54 Római 15,12: Izaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai
gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a
népek.”
55 Izaiás 6,9-10: Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván
halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! (10)
Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a
szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne
értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.
56 Apostolok Cselekedetei 28,28: Vegyétek tehát tudomásul, hogy a
pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége. Ők pedig meg is
fogják azt hallani.”
57 Izaiás 40,5: Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden
ember egyaránt. - Az ÚR maga mondja ezt.
58Lukács 2,30-32: (30) mert meglátták szemeim üdvösségedet, (31)
amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, (32) hogy
megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek,
Izráelnek.”
59 Izaiás 49,6: Ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek
helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az
én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson
szabadításom a föld határáig.
60 Apostolok Cselekedetei 13,47: Mert így parancsolta meg nekünk az
Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld
végső határáig.”
61 Izaiás 51,4: Figyeljetek rám, ti népek, hallgassatok rám,
nemzetek! Mert tanítás származik tőlem, és törvényemet a népek
világosságává teszem hamarosan.
62 Numeri: Kicsordul a víz vedreiből, vetése bő vizeknél van.
Királya hatalmasabb Agágnál, és fölemelkedik királysága.
63 Genesis 1,16-18: (16) Megalkotta Isten a két nagy világító
testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a
kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka; meg a
csillagokat. (17) Az égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak
a földre, (18) és uralkodjanak nappal meg éjszaka, és elválasszák a
világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó.
64 Origens: Philocalia XIV,1.
65 Exodus 16,15: Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték
egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta
nekik, hogy ez az a kenyér, amelyet az ÚR adott nekik eledelül.
66 Alexandriai Philo: Legum Allegoriae II,86 és III,175.
67 Origenes: Homilien in Exodus 7,5
68 Héber 5,12: Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene
lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson
valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek,
mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre.
69 Izaiás 28,9-11: (9) Kit akar ez a tudományára tanítani? Kivel
akarja a kijelentést megértetni? Akiket most választottak el az
anyatejtől? Akiket most vettek le az anyamellről? (10) Ez a parancs,
az a parancs, ez a szabály, az a szabály, itt egy kicsi, ott egy
kicsi! (11) Ezért dadogó ajakkal és idegen nyelven fog beszélni
ezzel a néppel az.
70 Genesis1 14,13: De jött egy menekült, és hírt hozott a héber
Abrámnak, aki akkor az emóri Mamrénak, Eskól és Ánér testvérének a
tölgyesében lakott. Ők meg Abrám szövetségesei voltak.
71 Genesis1 5,24: Hénóch az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt,
mert magához vette őt Isten.
72 Ben Szíra 44,16: Hénok tetszett Istennek, ezért a paradicsomba
vitték, hogy a népeknek bűnbánatra szolgáljon.
73 1Mózes 49,10: Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca
térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek.
74 Izaiás 63,1-5: (1) Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából,
pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek,
és van erőm a szabadításhoz! (2) Miért vörös az öltözeted, miért
olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos? (3) A sajtóban
egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket
haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra
fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem. (4) Mert bosszúállás
napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje. (5)
Föltekintettem, de nem volt segítőm, csodálkoztam, mert nem volt
támogatóm. Saját karom segített nekem, és felindulásom támogatott.
75 Jelenések 19,13: és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név
adatott neki: az Isten Igéje. (Izaiás 63,1)
76 1Mózes 49,11: Szőlőtőhöz köti szamarát, nemes tőkéhez
szamárcsíkaját. Ruháját borban mossa, köntösét a szőlő vérében.
77 Mikeás 5,2: Ezért átadja őket annyi ideig, amíg a vajúdó asszony
szül, és testvéreiknek maradékai visszatérnek Izrael fiaihoz.
78 Origenes: Contra Celsum I,51.
79 Izaiás 28,22: Most azért ne csúfolódjatok, mert még szorosabbak
lesznek bilincseitek! Hallottam, hogy az Úr, a Seregek URa
elhatározta az egész ország pusztulását.
80 Prokopiosz, Prokopios, Procopius (Gaza, Palesztina, i.u. 465
körül – Gaza, Palesztina, i.u. 528) görög rétor, Bibliamagyarázó.
Alexandriai tanulmányok után a gazai városi keresztény szónokiskola
vezetője lett, s megalapozta annak VI. századi virágzását. Egyetlen
ránk maradt valóságos szónoklata egy magasztaló beszéd Anastasius
császárra abból az alkalomból, hogy szobrát felállították Gazában. A
Biblia történeti részeihez összeállított nagy kommentárja elveszett,
az ebből általa készített kivonat azonban ránk maradt néhány más
biblai könyv kommentárjával együtt.
81 Izaiás 10,22-23: (22) Mert ha annyi volna is néped, Izráel, mint
tengerparton a homok, csak a maradék tér meg. El van rendelve
pusztulásod, igazságos ítélet árad rád. (23) Mert elhatározta az Úr,
a Seregek URa, hogy elpusztítja az egész országot.
 |
