Oláh János egyetemi docens:
Zsidó néprajzi írások a Magyar Zsidó Szemlében

Elhangzott a Magyar Tudomány Ünnepe 2007 rendezvénysorozat, a Rabbiképző 130 és tudományai című előadásán a Szentírás- és Talmudtudományi Tanszék  rendezésében. (Budapest, 2007. november 12)

A magyarországi zsidóság az emancipációtⁱ követően a polgárosulás mellett a tudomány terén is nagy léptékkel kezdte meg a felzárkózást. E felzárkózást szolgálta, segítette, propagálta a Magyar Zsidó Szemle című, magyar nyelvű, tudományos igényű folyóirat. Az 1884-ben megindult Magyar Zsidó Szemle nem az első magyar nyelvű zsidó periodika, azonban tudományos súlyát és élettartamát tekintve nem közelíti meg egy másik zsidó folyóirat sem.

65 évfolyamaⁱⁱ alatt megjelent számaiban a magyarországi zsidóság legjelesebb képviselői publikáltak. Minden, ami „zsidós” és tudományos volt, megfért számaiban. Vonatkozik ez a zsidó néprajzot, folklórt ismertető, megvitató írásaira is. 1900-tól kezdett a Magyar Zsidó Szemle zsidó néprajzzal, folklórral kapcsolatos cikkeket publikálni és az 1942-45-ös összevont évfolyamig jelen voltak az e tárgyú írások számaiban. A Galambos (Gruber) Ferencⁱⁱⁱ bibliográfus által 1957-ben összeállított “A MAGYAR ZSIDÓ SZEMLE írói és írásai 1884-1948” című repertórium, amely az Országos Széchenyi Könyvtár Hírlaptárában és (másolatban) az OR-ZSE Könyvtárában is megtalálható, a “39. Néprajz. Folklór.” címszó alatt 107 írást lajstromoz.

Én még 3^iv, egyértelműen zsidó néprajzi tartalmú írást találtam, így ez a szám: 110. Három kategóriába lehet besorolni a zsidó néprajzi írások többségét: dalok, versek; közmondások, szólások és szokások. A többi írás a felhívás, könyv- és tárgyismertetésen keresztül a megjegyzéseken át a pótlásig igen széles spektrumu.

A dalok, versek csoportjába 21 írást, a közmondások, szólások kategóriába 12 írást, míg a szokásokat ismertetőkbe, azokat tárgyalókba 25 írást lehet besorolni. A cikkek írói közül a legtermékenyebb Dr. Vadász (Weiss) Ede^v ügyvéd, tanár, újságíró volt 21 írásával. Dr. Vadász Ede „jó” családból származott, egyik nagybátyja a Kszáv Szajfer (Schreiber Ábrahám Sámuel Wolf^vi), a nagy pozsonyi rabbidinasztia alapítójának: Hászám Szajfernek (Schreiber Mózes^vii) a fia, míg nagyapja: Fischmann Ezékiel Mózes Lipsitz^viii, miskolci és borsod megyei főrabbi volt. Másik nagybátyja Fischmann Simon Henrik^ix kecskeméti főrabbi, Fényes Adolf^x festőművész apja volt. Dr. Vadász Edét Dr. Blau Lajos,^xi a Rabbiképző tudós rektora követi, ki 40 éven át szerkesztette a Magyar Zsidó Szemlét, 13 írásával. „Dobogós” helyen van még Bató Jó Lipót 8 írásával. Galgóczi Ábrahám 6, Feigl L. H. 5 és Kun Lajos 4 írást számlál. Összesen 39 szerző írt rövidebb-hosszabb cikket, vagy fordított jiddis dalokat magyar nyelvre a Magyar Zsidó Szemlében.

A budapesti Rabbiképző Intézetben felavatott rabbik közül Dr. Bernstein Béla^xii szombathelyi, majd nyíregyházi rabbi 1, Dr. Blau Lajos 13 írását, Dr. Farkas (Farbenblum) József^xiii szabadkai rabbi, majd tanár és rabbi Budapesten 2, Dr. Heller Bernát^xiv a Zsidó Gimnázium első igazgatója, a Rabbiképző tanára 1, Dr. Kálmán Ödön^xv jászberényi, majd kőbányai rabbi, a Rabbiképző tanára 1, Dr. Kiss (Klein) Arnold^xvi zsolnai, veszprémi, majd budai rabbi, a Rabbiképző tanára 7 jiddisről (a Magyar Zsidó Szemle szóhasználatában: zsargonból) magyarra fordított dalt, Dr. Krausz Sámuel^xvii az Országos Izraelita Tanítóképző tanára, majd a bécsi Rabbiképző tanára és rektora 2, Dr. Löwinger Adolf^xviii a tudós szegedi rabbi 1, Dr. Pollák Miksa^xix soproni rabbi, a mindmáig használatos Imakönyv magyar nyelvre fordítója 3, Dr. Richtmann Mózes^xx az Országos Izraelita Tanítóképző, majd a Rabbiképző tanára 1, Dr. Rosenberg Ede^xxi ókanizsai rabbi 2, Dr. Scheiber Sándor^xxii a Rabbiképző 35 éven át volt tudós rektora 1, Dr. Silberfeld Jakab^xxiii nyíregyházi, aranyosmaróti, majd békéscsabai rabbi 1, Dr. Urbach Henrik^xxiv dolnatuzlai, zimonyi, szarajevói majd zágrábi rabbi 2, Dr. Weisz Miksa^xxv a Rabbiképző tanára 1 és Dr. Wellesz Gyula^xxvi csurgói, nagybittsei, majd óbudai rabbi 1 írását publikálta.

Általam nem ismert okból, a zsidó néprajz egyik legjelentősebb kutatója és termékeny írója, a temesvári rabbiként majd budapesti gimnáziumi tanárként tevékenykedő Dr. Kohlbach Bertalan^xxvii egy kimondottan néprajzi írását^xxviii sem közölte a Magyar Zsidó Szemle, pedig nagyatyjáról^xxix és dédnatyatyjáról^xxx szóló írásai mellett több recenziója, rövidebb-hosszabb publikációja is megjelent^xxxi itt. Szintén nem publikált a Magyar Zsidó Szemlében Dr. Pfeiffer Izsák^xxxii sümegi, pécsi majd monori rabbi, ki jelentős folklorisztikus tárgyú dolgozatokat írt vidéki elszigeteltségében^xxxiii. Dr. Löw Immánuelnek^xxxiv, a szegediek legnagyobb, és a magyar zsidóság egyik legnagyobb rabbijának és tudósának 3 néprajzi tárgyú dolgozata jelent meg^xxxv a Magyar Zsidó Szemlében.

Dr. Grünhut Lázár^xxxvi a Berlinben tanult, Bernben doktorátust szerzett temesvári rabbi, majd a jeruzsálemi Árvaház igazgatója 1 írásával, Hochmuth Ábrahám^xxxvii veszprémi főrabbi, ki az egyik készítője volt az Országos magyar izraelita rabbiképezde számára készitett szervezési 's tantervnek^xxxviii, amely alapján a budapesti Rabbiképző elkezdte működését, 1 írásával, Dr. Klein Mór^xxxix nagybecskereki főrabbi, a Rabbiképző Vezérlő Bizottságának 35 éven át volt tagja, Majmonidesz: Tévelygők útmutatójának magyar nyelvre fordítója 1 írásával, Dr. Perles József^xl müncheni főrabbi, ki nem fogadta el a budapesti Rabbiképzőben felkínált tanári állást, 1 írásával és Dr. Schwarz Adolf,^xli a bécsi Rabbiképző hosszú éveken át volt rektora, 1 írásával emelte a Magyar Zsidó Szemle néprajzi írásainak színvonalát. Ők nem a budapesti Rabbiképző végzettjei, de aktív kapcsolatuk volt Intézményünkkel. Egy női szerző, ki rabbifeleség volt, a híres nyelvész: Munkácsi (Munk) Bernát^xlii lánya: Winkler Ernőné^xliii Munkácsi Noémi^xliv is megjelentette 1 néprajzi tárgyú írását a Magyar Zsidó Szemlében.

Nem rabbik, de a magyar és a magyar-zsidó tudományosság első vonalába tartozó szerzői is voltak még a Magyar Zsidó Szemle néprajzi tárgyú írásainak: Dr. Balassa (Weidinger) József^xlv nyelvész, a Magyar Nyelvőr című folyóirat szerkesztője, sok könyv, tankönyv szerzője, 1 írással, Füredi (Führer) Ignác^xlvi író és tanár, az Országos Izraelita Tanítóképző Intézet tanára, az első idegen szavak szótárának szerzője, 2 írással, Mandl Bernát^xlvii író és tanár, a Pesti Izraelita Hitközség fiúiskolájának tanára és igazgatója, majd a Magyar Zsidó Múzeum igazgatója, 1 írással és Waldapfel Imre^xlviii, később Trencsényi-Waldapfel Imre, a kitűnő klasszika filológus és egyetemi tanár, 2 írással gazdagította a Magyar Zsidó Szemlét.

Három, nem magyar nyelvű, de Magyarországon élt vagy élő szerzőtől származó néprajzi írás is megjelent^xlix a Magyar Zsidó Szemlében, egy francia és kettő angol nyelven. Az egyik angol nyelvű írás szerzője a Múlt és Jövő folyóirat alapító főszerkesztőjének: Patai (Klein) Józsefnek^l a fia, a Rabbiképző végzettje, a mítoszok kutatásának nemzetközi hírű tudósa és publikálója: Patai Ervin György, kit a világ Raphael Pataiként^li ismert meg. Az írások szerzői után nézzük, hogy miért is tartották annak idejében szükségesnek a zsidóság néprajzát megörökíteni, dokumentálni. Dr. Balassa József írta: „Az IMIT.^lii 1899-iki évkönyvében pendítettem meg azt az eszmét, hogy jó volna összegyűjteni s a tudomány számára értékesíteni a magyar zsidóság eredetét, életmódját, szokásait, nyelvét és költészetét megvilágító adatokat. Ma már kivesző félben van az ország legnagyobb részében a zsidóság életének majd minden eredetisége és sajátossága, ép ezért most kell munkához fogni, ha meg akarjuk menteni azt, a mi még megmenthető. Talán felesleges is hangoztatni, hogy e mozgalom tisztán csak tudományos czélú, menten minden társadalmi vagy politikai törekvéstől.”^liii

Dr. Blau Lajos „hazafias” indokokkal és nemzetközi példával is alátámasztotta a néprajzzal foglalkozó írások megjelentetését a Magyar Zsidó Szemlében: „Nem szabad kicsinyleni semmit a mi a nép lelkének és jellemének biztos megismeréséhez vezet. A magyar zsidóság rohamos átalakulása folytán nemcsak a vallásos életmód pusztul, hanem a régi népélet is sajátos szokásaival és gondolkodásmódjával. A zsargon évről-évre veszít teréből és ma-holnap feledésbe merül. Ütött tehát a 12. óra, hogy eleink képét erről az oldalról is megfessük és utódainknak átadjuk. Ez a tudományos munka nem ütközik semmiféle felfogásokba és semmiféle érzelmekbe. Vallhatjuk magunkat zsidó magyaroknak vagy magyar zsidóknak, beszélhetünk magyarul jól vagy rosszul, mint a debreczeni civis vagy mint az antisemita főur, az mind nem változtat azon a tényen, hogy apáink részben nem beszéltek magyarul és hogy egymásközt a zsidó-német nyelvet használták. Nincs semmi okunk, hogy ezt a tényt feledésbe merítsük vagy hogy e miatt szégyenkezzünk. Ellenkezőleg a magyarság nagy hódító erejét és a magyar zsidóság belső honszeretetét látjuk abban, hogy a magyar nyelv felekezetünk körében egy félszázad alatt teljesen otthonossá vált és a németet annyira kiszorította, hogy ezt a zsargont leltározni kell. Nem szabad tehát a >zsargon< szótól megijedni. Egyáltalában le kell szoknunk arról, hogy tevékenységünkben az antisemitizmus lovagjaitól vezéreltessük magunkat. Német testvéreink épen igy gondolkoznak és Hamburgban már évekkel ezelőtt alakult meg a «Gesselschaft für jüdische Volkskunde», melynek már tekintélyes gyüjteménye is van és a mely eddig hét füzetet adott ki «Mitteilungen»” cím alatt. A magyar zsidó a magyar föld produktuma és teljes megismerése a magyar haza megismerésének alkotó eleme.”^liv

Dr. Vadász Ede ekként talált mentséget és indokot a XX. század elején a magyarországi hagyományos zsidó élet, életvitel háttérbe szorulására és azt mintegy elmúlt, letűnt idők folklorjaként való kezelésére: „…zsidó szokások ismertetésekor nem a mi zsidaink milieujéből szedem az anyagot, mely nem ritkán tekinthető babonából származottnak. Nálunk nyugoti zsidóknál a világnézlet maivá idomultával számos szokás megszünt, némelyiknek még az emléke is elhalványult; talán a folyton súlyosbodó strugle of life folytán is? Korántsem ezért; mert hát kinek van nehezebb küzdelme az életért, mint a lengyel, az orosz és a román zsidónak és hol pezseg a zsidó élet elevenebben és több eredetiséggel, mint ezek közt?”^lv Pedig ugyanő örökítette meg egyik írásában: „Még nem chaszideus házakban is az asztali ima előtt le szokták szedni az evőeszközöket, főleg a késeket és pedig azért, mert előfordultak esetek, hogy az Aboth 3-ik perekje 3-ik és 4-ik misnájának megfelelve pilpulba gurult vitatkozók a pilpul hevében egymás ellen kést ragadtak; vagy azért is mert az asztali ima valamelyik előimádkozója az és az ezután elreczitált kezdetű könyörgések alatt annyira elbúsúlta magát, hogy az asztalon talált kések egyikét szivébe döfte.”^lvi Ez az ily hevesen vitázó és azon dühbe guruló; valamint az imákat ily mélyen átérző és túlontúl búsuló zsidóság mára már valóban nincs, nem létezik a magyar zsidóság”fáján”, de az a jelenség talán még igen, amit 1906-ban írt meg egy jiddis mondat kapcsán: „Állesz hászt e béged. Mi mindent tekintenek ruhának? Mi minden szerepel ruha gyanánt?! A Talmud a ruha fogalmának megállapítása körül a kelmének csodálatosan kis méreteivel elégszik meg; így például a mi normalis zsebkendőink jóval nagyobbak azon kelmedaraboknál, melyek a Talmudban már ruha gyanánt járnak. Már most, ha a hétszilvafás magát földesúrnak, a szatócs kereskedőnek, a kisiparos gyárosnak tartatja; ha a lugoldatot ivott szakácsnékat, utczai verekedéseket regisztráló reporter publiczistaként és a habilitatioja óta egyetlen előadást sem tartott magántanár professor úr gyanánt szerepel; ha valamely szövetkezetecskének vezetője akár egy nagy banké, vezérigazgató úrnak szóllíttatja magát; ha valamennyi vagy akármelyike ezen kicsi alakoknak nagyságoltatja magát; ha a vendéglőben egy kicsinyke filet-et beafsteak számba tálalnak a zsidó elé: akkor ez, akár tudva szavai talmudi eredetét akár mások után helyesen alkalmazva azokat, imígyen ironizál: allesz hászt e béged.”^lvii

Érdekes és mulatságos amikor a közismert zsidó szokás magyarázatához adomát is fűz a szerző: „Tisztasági célból azt tartja a zsidó hagyományos szokás, hogy aki keze ujjai, lába ujjai körmét lenyírja, az eltávolított körömszeleteket tartsa együtt, égesse el és valahogy ne dobja el azokat. Az elégetéssel némi kegyelet tanusíttassék oly hulladék iránt, melyek a testnek azon részeivel voltak összenőve, melyek micvéket gyakoroltak, így példál a ciceszt tekergették ujjaikra és a tfilin szíját viselték, a Tóra pergamenjét és hengerfogantyúit érintették, alamizsnát osztottak stb., lábaikon pedig Isten házába járogattak a hívek. A tisztaság érdekében, esetleges fertőző contogiumok meggátlása céljából, még a babonás ijesztgetésekhez is folyamodtak őseink. Avval fenyegetőztek ugyanis, hogy aki körömnyíráskor a hulladékot nem szedi össze, el nem égeti, annak majd vissza kell jönnie értük a másik világból. Ezen sanctiohoz fűződik a múlt XIX. század közepének következő adomája: Kitseer Viktor pozsonyi »eretnek«, a Geist des Talmud szerzője, a bécsi Burgtheater-ben körmeit nyirogatja és a pallóra eregeti a hulladékokat. Szomszédaitól ezen viselkedéséért kérdőre vonatván, imígyen mentegetődzik: »Nem tettem neveletlenségből, csakis theatromaniából. Annyira bolondja vagyok a színháznak és különösen a Burg-nak, hogy még a másvilágból is ide visszajönni szeretnék, hogy ezt tennem muszáj is legyen, a padlóra hánytam körmeim hulladékát. Majd eljövök értük.«^lviii

Olvashatunk a Magyar Zsidó Szemlében a babonát helytelenítő írást is, hagyományos zsidó irodalmi művekkel megindokolva és tanácsot adva erre nézve az „értelmesebb zsidók köré”-nek: „Baljóslatu napok- és számokban az igazhivő zsidó sohasem hitt. És ha napjainkban mégis egyes babonás hittestvérek annyira iszonyodnak például a pénteki naptól, vagy a 13-as számtól, ez csak arról tanuskodik, hogy ily társadalmi félszegségek – sajnos – már köreinkben is tért birtak hóditani maguknak. Hogy ez annak előtte nem igy volt, ezt legfényesebben az a körülmény bizonyitja, hogy bár kéz izben pusztittattak el Ab hó 9-ik napján a még ma is megsiratott szentélyeink, mindazonáltal bölcseink még sem tartották a 9-es számot baljóslatunak és hogy ezt utódjaik se tegyék, kimondották örök időkre, aki »tesz«, vagyis 9-es betüt lát álmában, az jó előjel részére. (L. Baba-Kama 57a) Csak Nachmanides, a kabbalista, hozza (Resp. 242.), »hogy ne kezdjünk egy uj munkába hétfőn vagy szerdai napokon!« A Talmudban azonban nem találjuk ezen babonának nyomát. És habár Karó József (Ióre-Dea 179. 2.), mint szokást tünteti is fel Nachmanides ezen tételét, a zsidó világ ugy látszik még sem fogadta be ezt többi szokásai közéi hisz az ország sok vidékén ép szerdai napon tartatnak meg az esküvők, ugy, mint a misna mondja. (Ketubot 2a) Már pedig tagadhatatlan, hogy ez az életnek a legjelentőségteljesebb és a legnagyobb horderővel biró momentuma és mégis szerdai nap kezdik azt meg oly sok helyütt, mintegy örvendetes dokumentálása annak, hogy a babona magva az értelmesebb zsidók körében nem talál áldásos talajra!”^lix

Végezetül Dr. Vadász Edének, a Magyar Zsidó Szemle legtermékenyebb szerzőjének a szavaival fejezem be e rövidke figyelemfelhívást a Magyar Zsidó Szemle néprajzi tárgyú írásaira: „Nem folytatom tovább. Senkit, magamat sem, nem ámítok avval, mintha itt közöltekkel thémámat kimerítettem volna. Megelégszem azon tudattal, hogy adalékaim nyujtásával olyik olvasónk, olyik írótársunk figyelmét a néplélek oly megnyilatkozására irányítottam, melyek bár nem igen sympathikusak, tanulságos voltuknál még sem ignorálhatók.” ^lx

i Kezdete az 1867. XVII. tc. – „Az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében” feliratú törvény kihirdetéséhez köthető.
ii Immár a 69. évfolyamnál tartunk, mert 2004-ben indult meg a Magyar Zsidó Szemle - Új folyam az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Zsidó Vallástudományi Kutatócsoport gondozásában. 2007. novemberéig három szám jelent meg.
iii Galambos Ferenc: 1910-1988.
iv Kálmán Ödön: Az emberáldozattól – a böjtoldó szíjjumig. In: MZsSz LVI. évf. - 1939. 116-122. old.; Pollák Miksa: Zsidó dalok. In: MZsSz XVIII. évf. - 1901. 286-288. old.; Vadász Ede: Ajzik Kalever. In: MZsSz XXIX. évf. - 1912. 140-148. old.
v Vadász Ede: 1842-1926. „Vadász Ede, bankhivatalnok és hirlapíró, szül. 1842. szept. 5. Miskolczon (Borsodm.); honnét 1853. márcz. Balmaz-Ujvárosba került; 1856-1864-ig Kecskeméten végezte a gymnasiumot. 1864-ben a bécsi egyetemen orvosnövendéknek iratkozott be. 1865. magát a közigazgatási pályára szánva, Pestre jött és itt 1866. máj. 11. a jog- és államtudományi szakot végezte 1870-ig. 1868-ban a Pester Journalnak, majd 1869. a Századunk, a Pesti Napló és Neues Pester Journal belső munkatársa volt. 1869 végétől az országos statisztikai hivatalban, 1871-től pedig Lauka Gusztáv mellett a belügyminiszteri sajtóirodában működött mint fogalmazó. 1870. júl. 1-től 1873. decz. 31-ig a Heymerle-féle nyilv- katonai iskolában a történelmet és földrajzot adta elő. 1873. nov. 17-től pedig 1880. jan. végéig a fővárosi tanácsot mint jegyző szolgálta; majd a Pester Lloyd munkatársának állott be, 1881. szept. 26. óta a M. Jelzálog-Hitelbankhoz került, hol a statisztikai ügyek és a levéltár élén áll. 1869. Weiss családi nevét Vadászra változtatta. Mint hirlapíró a hirlapnak csaknem minden rovatában: mint hadügyi s árvízi tudósító, társadalmi, főkép a zsidóság és rendőrség reformját czélzó czikkeivel működött. Írt továbbá a Pesti Hírlapba (1901-től), a M. Hirlapba (1901-től), az Egyetértésbe (1900-tól), a Jövőbe (1890. márcz. 11.), a Budapester-Tagblattba (1899), a Borsszem Jankóba (a «Kagál»-hoz tartozott egy ideig) és a M. Zsidó Szemlébe (1902. 1904-1909.).” -Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. Budapest, Hornyánszky Viktor Könyvkiadóhivatala. 1914. 722-723. old.
vi Schreiber Ábrahám Sámuel Wolf: 1815-1871.
vii Schreiber Mózes: 1762-1839.
viii Fischmann Ezékiel Mózes Lipsitz: 1795-1874.
ix Fischmann Simon: 1821-1879.
x Fényes Adolf: 1867-1945.
xi Blau Lajos: 1861-1936.
xii Bernstein Béla: 1868-1944.
xiii Farkas József: 1866-1944.
xiv Heller Bernát: 1871-1943.
xv Kálmán Ödön: 1886-1951.
xvi Kiss Arnold: 1869-1940.
xvii Krausz Sámuel: 1866-1948.
xviii Löwinger Adolf: 1864-1926.
xix Pollák Miksa: 1868-1944.
xx Richtmann Mózes: 1880-1972.
xxi Rosenberg Ede: 1859-1913.
xxii Scheiber Sándor: 1913-1985.
xxiii Silberfeld Jakab: 1878-1944.
xxiv Urbach Henrik: 1872-1960.
xxv Weisz Miksa: 1872-1931.
xxvi Wellesz Gyula: 1872-1915.
xxvii Kohlbach Bertalan: 1866-1944.
xxviii Magyarul írt, válogatott néprajzi írásai 2007-ben újra megjelentek A zsidó néprajzról címmel a Magyar Zsidó Tudományok könyvsorozat 4. köteteként a Gabbiano Print Kft kiadásában, Oláh János szerkesztésében és bevezető tanulmányával.
xxix Kohlbach Bertalan: Rabbi B?r Nicolau (1794-1861). In: MZsSz - 1932. 6-23 old.
xxx Kohlbach Bertalan: Lamdon Szináj. In: MZsSz - 1929. 56-63 old.
xxxi Összesen 17 publikációt közölt tőle a Magyar Zsidó Szemle.
xxxii Pfeiffer Izsák: 1884-1944.
xxxiii Scheiber Sándor ismerteti ebbéli munkásságát Pfeiffer Izsák és a zsidó néprajz címmel a Folklór és tárgytörténet /teljes kiadás/ (Makkabi-Budapest, 1996) 391-399. oldalain.
xxxiv Löw Immánuel: 1854-1944.
xxxv Összegyűjtött folklorisztikus tanulmányait Scheiber Sándor adta közre Studien zur Jüdischen Folklore (Hildesheim-New York, 1975) címmel.
xxxvi Grünhut Lázár: 1849-1913 előtt.
xxxvii Hochmuth Ábrahám: 1816-1889.
xxxviii Idézi: Dr. Blau Lajos: Az országos rabbiképző-intézet előtörténetéhez.
In. MZsSz XXXIV. évf. / 1917 ápr.-okt., 2-4. szám. 125-139 old.
xxxix Klein Mór: 1842-1915.
xl Perles József: 1835-1894.
xli Schwarz Adolf: 1846-1931.
xlii Munkácsi Bernát: 1860-1937.
xliii Férje Winkler Ernő (1894-1944) nagykanizsai rabbi volt, a budapesti Rabbiképző végzettje.
xliv Munkácsi Noémi: 1903-1966.
xlv Balassa József: 1864-1945.
xlvi Füredi Ignác: 1837-1906.
xlvii Mandl Bernát: 1852-1940.
xlviii Waldapfel Imre: 1908-1970.
xlix Marmorstein, A.: Egyptian mythology and babilonian magie in Bible and Talmud – 1937. 309-327. old.; Németh, J.: La ceremonie du Tewhid á Vidin – 1948. 329-335. old. és Patai R.: Some hebrew sea legende – 1937. 328-333. old.
l Patai József: 1882-1953.
li Patai, Raphael: 1910-1996.
lii Az idézetek (kurzív betűkkel írva) szó szerintiek, ezért azok a kor helyesírását és szóhasználatát tükrözik!
liii Balassa József: A magyar zsidóság néprajza. In: MZsSz XVII. évf. - 1900. 8 old.
liv Blau Lajos: Tájékozásul. In: MZsSz XVIII. évf. - 1901. 147-148 old.
lv Vadász Ede: A születés körüli szokások. In: MZsSz XXV. évfolyam - 1908. 381. old.
lvi Vadász Ede: Zsidó szokások és szólamok. In: MZsSz XXXIII. évf. - 1906. 49 old.
lvii Vadász Ede: Zsidó szokások, közmondások és szólamok. In: MZsSz XXXIII. évf. - 1906. 169-170 old.
lviii Vadász Ede: Zsidó szokások, közmondások és szólamok. In: MZsSz XXIII. évf. - 1906. 167. o.
lix Feigl L. H.: Zsidó szokások eredete és magyarázata. In: MZsSz XLIV. évf. - 1924. 193. o.
lx Vadász Ede: Zsidó szokások és mondások. In: MZsSz XXXIV. évf. - 1907. 171. old.