1. Történelmi háttér
I. Szentély
Jeruzsálem Dávid király uralkodása alatt vált a zsidó nép politikai és szellemi
központjává. Dávid i.e. 1003-ban foglalja el Jeruzsálemet a jebuszi néptől, és
utána legyőzi a környező országokat is (Arám, Moáb és Edom). Az ország határát
egészen a Vörös tengerig kiterjeszti. A Szentélyt viszont nem építheti fel, mert
vér tapad a kezéhez. Ezt a nemes feladatot fiának és utódjának, Salamonnak kell
végrehajtania. Az első Szentély i.e. 970 körül épül fel, amely teljes szellemi és
vallási megújulást vált ki Izraelben. Salamon ideje alatt az ország aranykorát
élhette mind kulturálisan és gazdaságilag. Salamon halála után azonban az ország
kettészakadt, Izraelre és Judára, és hanyatlásnak indult. A déli királyságban,
Judában, a nép a jeruzsálemi Szentély légkörében élte tovább életét. Azonban
i.e. 597-ben Babilónia királya, Nabukodonozor, beveszi Jeruzsálemet, a zsidó lakosokat
túszként deportálja Babilóniába, majd i.e. 587 (más források szerint 586) nyarán,
áv hónap 9.-én felégeti az első Szentélyt, ezzel is jelképezve a Babiloni isten
győzelmét a zsidók I.-ne fölött. Ekkor kezdődik meg a zsidó nép babiloni fogsága.
II. Szentély
A babiloni fogságból i.e.539-ben szabadult meg a zsidó nép mikor Kóres fiatal perzsa
király elfoglalta Babilóniát. Ez után felszabadította a zsidókat és megengedte,
hogy visszatérjenek hazájukba, Erec Jiszraélbe, azok akik akarnak. A hazatérő zsidók
rövid időn belül nekifogtak a második Szentély felépítéséhez és i.e. 516
Peszachján fel is avatták pontosan 70 évvel az első Szentély pusztulása után.
Később Heródes valóságos műremekké alakította át ezt a Szentélyt. Később a
római-zsidó háború alatt a rómaiak hosszas harcok után bevették Jeruzsálemet.
Végül már csak a Szentély és a fellegvár tartotta magát, de i. sz. 70 áv hó
9.-én egy római katona tűzcsóvát dobott a Szentély faraktárába és a gyorsan
terjedő tűzben a Templom hamar elhamvadt és a földdel lett egyenlővé.
"Napjainkra Heródes templomából mindössze a nyugati fal maradt meg, amely a
zsidók számára a földkerekség legszentebb helye."(1) A két
szentély pusztulásának napját mély gyásszal és böjttel emlékezi meg a zsidóság
(tisa-be-áv).(2)
2. Szimbolikus jelentés/ jelentőség
2. 1. Város és templom
A város maga a káosztól való elhatárolódást, a "fallal védett kozmoszt"(3)
szimbolizálja. A város emberi kéz munkája, egy közösség kialakulása és a
városalapítás szimbolikusan a világteremtés megismétlése. Tehát a káoszi
állapotból való kilépés, a tohú ellentéte, mely a "lakott terület, a
megművelt föld ellentéte."(4)
A templom a város középpontjában helyezkedik el, ezzel szimbolizálva az abszolút
centrumot, a tökéletességet, a világ középpontját.(5)
Következésképp a templom központi elhelyezkedése a városban megmutatja a vallás és
a hit jelentőségét az emberek életében, és hogy "az archaikus ember számára a
világban való létezésének vallási értéke volt."(6) Ha az
ember élete vallási értékeken nyugszik akkor számára a tér nem homogén, hanem
feloszlik szent és profán térré. A szent tér számára az a tér, amely kizárólag
"valóságos (és) valóságosan létező tér". Ezzel szemben a profán tér a
"formátlan tágasság"(7), mely a szent teret veszi körül.
Más szóval a szent tér, a rend, a kozmosz helye a káosszal, a profán térrel
ellentétben. A templom pedig a "szent épület" mely közvetítőként szerepel
a "transzcendens és az evilági szféra között."(8)
Ilyen közvetítő szerepet figyelhetünk meg Jákob álmában is: "És álmodott:
íme létra fölállítva a földön, csúcsa pedig az égbe nyúl; s íme Isten angyalai
fel és alá járnak rajta (1 Mózes 28,12) (é)s íme az Örökkévaló áll fölötte
és mondta..."(1 Mózes 28,13) Következésképp a létra összeköti a transzcendens
és a földi létet ezzel kijelölvén a középpontot, a szent teret a káoszban, a kaput
a transzcendens világhoz. Jákob felébredvén veszi a követ mely a feje alatt volt a
különleges álom közben, és oszlopot emel belőle. Utána olajat önt rá és elnevezi
a helyet Béth-Élnek, azaz I-ten házának. A hagyomány szerint ez a kő lesz később a
jeruzsálemi Szentély alapköve és egyben a zsidóság legszentebb városának
Jeruzsálemnek az alapköve is. Ezen a példán tehát láthatjuk, hogy hogyan alakul ki a
kozmosz a káoszból, és hogy a városalapítás hogyan szimbolizálja a
világteremtést, a kozmikus rend kialakulását.
Azonban a példám nem nevezhető általánosnak mivel Jeruzsálemet valóban a világ
közepének, köldökének (tabur ha-arec) tekintik és mitöbb a "jeruzsálemi
Templom alapköve a világ alapítását jelképezi."(9) Tehát
Jeruzsálem, a Szent város, a kezdetek kezdetének a helye, és nem véletlen, hogy 3
monoteista világvallás kialakulása kapcsolódik ahhoz a helyhez, ahol a Jákob
álmában megjelenő létra mind a mai napig érzékelhető kapcsolatot kínál a földi
emberek számára a transzcendentális világgal. Josephus Flavius Szentély leírásában
is láthatjuk, hogy maga a Szentély épülete is ezt az égi kaput szimbolizálta:
"(a) szentély kapuján (...) nem voltak ajtószárnyak, azért, mert ez a
véghetetlen nyílt menny jelképe."(10)
2. 2. Jeruzsálem és a Szentély jelentősége
A történelmi háttérben már említettem, hogy mikor és milyen körülmények között
pusztult el a második jeruzsálemi Szentély. Most szeretnék részletesebben foglalkozni
azzal, hogy mit is jelentett a zsidó népnek a Szentély pusztulása és mit jelent
azóta is a Szentély hiánya a zsidóságnak.
Szimbolikus elemzésemben kifejtettem, hogy Jeruzsálem és maga a város az archaikus
ember számára a világrendet jelentette, és maga a Templom alapköve a világ
alapításának a szimbóluma. Következésképp a Szentély pusztulása a zsidóság
számára nemcsak abban volt tragikus, hogy az egyetlen templomuk leégett, hanem
szimbolikusan a rend, a kozmosz felbomlását is jelentette. A Szentély "a zsidó
nép nemzeti létének és vallási életének középpontja (volt), egységének
kötőanyaga, függetlenségének jele."(11) A Templom
megszűnésével a zsidóság számára eltűnt a "kötőanyag", szétszórattak
az egész világban. Mi az ami mégis összeköti a világ zsidóságát?
A Szentély a zsidó vallásgyakorlat központi helye volt, "(k)izárólag ott
lehetett bemutatni az egyéni és közösségi áldozatokat, ott gyűlt össze a nép
évente háromszor (...) ünnepi zarándoklata alkalmával."(12) A
Templom pusztulásával számos micva megszűnt gyakorlati érték lenni, mivel a
Szentély hiányában azokat képtelenség betartani. Ilyenek az áldozatokra vonatkozó
parancsok. Azonban a zsidó nép összetartó erejét mutatja meg az, hogy az igazi
szentély helyett kialakultak az úgynevezett "pótlólagos templomok." Ezek a
bét hakneszet (a zsinagóga), az ima, a közös ima és a törvény. Véleményem szerint
ezek a dolgok azok, amelyek összekötik a világ zsidóságát és megtartotta őket
Izrael népévé az évezredes szétszóratások és üldöztetések ellenére is. Ennél
a pontnál szeretnék hangot adni véleményemnek miszerint a Szentély fizikai
"nemléte" egyáltalán nem azt jelenti, hogy a Szentély nem létezik. A
fentebb említett pótlólagos templomok életben tartják a Templom szellemi létét és
ez a szellemi lét az, ami összeköti, és egy néppé tartja meg évezredek óta a
világ zsidóságát. Tehát a Szentély fizikai nemléte annak szellemi létét erősíti
a zsidóságban, és ez segít az összetartásban.
Jeruzsálem, a szent város tisztelete és az utána való vágyódás sűrűn átszövi a
zsidó liturgiát és a hagyományt. "A diaszpóra évezredei alatt Jeruzsálem a
jobb jövőnek mindig eleven szimbóluma volt a zsidóság számára, mely sohasem adta
fel a reményt, hogy visszatérhet ismét a majdan régi fényében tündöklő
Jeruzsálembe."(13) A szent város újjáépítésére kifejezett
remény mindennap felhangzik a Tizennyolc áldás (smone eszré) tizennegyedik
áldásaként:
Térj vissza irgalmadban városodba,
Jeruzsálembe, s lakozz ott, amint ígérted! Építsd fel azt hamarosan, napjainkban,
hogy örökké álljon, Dávid trónját is helyezd oda egyhamar! Áldott vagy Te,
Örökkévaló, Jeruzsálem újjáépítője!(14)
Alkalmi áldásként is szerepel Ima Jeruzsálem újjáépítéséért címmel.
Ezen kívül a remény és emlékezés gyakran felhangzik zsidó dalokban. A zsidó
házasságkötési szertartásban az üvegpohár eltörése is arra emlékezteti a népet,
hogy "a rómaiak i.sz. 70-ben lerombolták a jeruzsálemi Templomot."(15)
Jeruzsálem szeretetét és állandó emlékezetben való tartását még az is igen
híven kifejezi, hogy "(m)inden zsinagóga kelet felé néz, mert bizonyos imákat
csak Jeruzsálem felé tekintve lehet elmondani."(16) A
reménykedés megható artikulációit találhatjuk a "Haggadában (jövő évre
Jeruzsálemben) és a Zsoltárokban (száradjon el a jobbom, ha valaha elfelejtelek
Jeruzsálem)"(17) is. Úgy gondolom e példák megmutatják
Jeruzsálem központi szerepét a zsidó vallási életben. Visszakanyarodván dolgozatom
azon részéhez, ahol Jeruzsálemről, mint szimbólumról beszélek, úgy gondolom, hogy
a zsidó nép reménye és áhítozása Jeruzsálem után egyben a rend és a kozmosz
megteremtésének a vágya is a diaszpórikus zsidóságban.
5. A jövőkép
Dolgozatom utolsó részében arról szeretnék röviden szólni, hogy mi a zsidóság
jövőképe a Szentéllyel kapcsolatban. A helyreállítás messianisztikus reménye
szintén hangsúlyozottan jelen van a liturgiában. A zsidó nép általános eszméjévé
vált, "hogy a Templom csak akkor épül majd fel, ha eljön a messiás." Ezzel
párhuzamosan "a világszerte szétszóródott zsidó diaszpóra"(18)
is egybegyűjtődik majd. Tehát a Templom újjáépítésének a reménye szorosan
összeszövődött a messiásvárással és a messiás által újraegyesített zsidó nép
képével. Így Jeruzsálem és a Szentély az imákban hermeneutikusan kifejezi a
messiásvárást is és az újraegyesülést egy új kozmoszban:
Mihamarabb, még napjainkban, építsd
újjá Jeruzsálem szent városát! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki irgalmában
felépíti Jeruzsálemet! Ámén!(19)
Bibliográfia
Attias, Jean-Christophe és Esther Benbassa szerk.: A zsidó kultúra lexikona. Budapest:
Balassi Kiadó, 2003.
Biblia. Teljes kétnyelvű (héber-magyar) Biblia két kötetben-I. Budapest: Makkabi
Kiadó, 1993.
Donin, Hayim Halevy: Zsidónak lenni. Szombathely: Sylvester-Print Kft., 1991.
Eliade, Mircea: A szent és a profán. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1987.
Eliade, Mircea: Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok. Budapest: Osiris
Kiadó, 2002.
Flavius, Josephus: A zsidó háború. Budapest, 1990.
Hahn István: A zsidó nép története. Budapest: Makkabi Kiadó, 1996.
http://beluard.freeweb.hu/index7-3htm
http://www.zsido.hu/synagogue/zsinag.htm
http://www.zsido.hu/vallas/messias.htm
Pál József és Újvári Edit szerk.: Szimbólumtár. Budapest: Balassi Kiadó, 2001.
Sámuel imája. Zsidó imakönyv. Új magyar fordítás. Budapest: Akadémiai Nyomda,
1996.
Szabó Mária: Válogatott fejezetek az Ószövetségből. Fordítás, szószedet és
nyelvi magyarázat. Segédkönyv az Exegézishez. Szeged, 1998.
Zsidó lexikon: Budapest, 1987.
Jegyzetek
1 http://beluard.freeweb.hu/index7_3.htm.
Hozzáférés időpontja: 2004. 11. 20.
2 Dolgozatom "Történelmi háttér" részéhez Hahn István A
zsidó nép története c. könyvet használtam: Hahn István, A zsidó nép története,
(Budapest: Makkabi Kiadó, 1996).
3 Pál József és Újvári Edit szerk., Szimbólumtár, (Budapest:
Balassi Kiadó, 2001), 501.
4 Szabó Mária, Válogatott fejezetek az Ószövetségből. Fordítás,
szószedet és nyelvi magyarázat., (Szeged, 1998), 6.
5 Pál és Újvári, Szimbólumtár, 501.
6 Mircea Eliade, Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok, (Budapest:
Osiris Kiadó, 2002), 32.
7 Mircea Eliade, A szent és a profán, (Budapest: Európa Könyvkiadó, 1987),
15.
8 Pál és Újvári, Szimbólumtár, 468. o.
9 Eliade, Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok, 39. o.
10 Josephus Flavius, A zsidó háború, 5. kiad., (Budapest: Gondolat
Könyvkiadó, 1990), 359. o.
11 Jean-Christophe Attias and Esther Benbassa, A zsidó kultúra lexikona,
(Budapest: Balassi Kiadó, 2003), 315. o.
12 ibid.
13 Zsidó Lexikon, (Budapest, 1987), 411. o.
14 Sámuel imája. Zsidó imakönyv, (Budapest, 1996), 64. o.
15 Hayim Halevy Donin, Zsidónak lenni, (Szombathely: Sylvester-Print Kft.,
1991), 262. o.
16 http://www.zsidó.hu/synagogue/zsinag.htm.
Hozzáférés időpontja: 2004. 11.
20.
17 Zsidó lexikon, 411. o.
18 http://www.zsido.hu/vallas/messias.htm.
Hozzáférés időpontja: 2004. 11. 20.
19 Sámuel imája, 115. o.
Budapest, 2005-02-08
Steib Ivett
zsidó művelődéstörténet előadó szak I. évfolyam
|
