Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VII. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "Találkozások..." volt. (Debrecen, 2005.
május 27- 29.)
Előadásomban a székesfehérvári
zsidóság holokauszt előtti mintegy másfél évtizedét tekintem át abból a
szempontból, hogy egyfelől a magyar zsidóságon belül mutatkozó kedvezőtlen
demográfiai, vallási- szociológiai folyamatok, másfelől a kívülről érkező
fenyegető, egyre erősödő antiszemita nyomással szemben, - 1938-tól a
zsidótörvényekkel súlyosbított időkben - milyen formái voltak a zsidó belső
önvédelemnek. Ennek formái részben már ismertek az egyes hitközségtörténeti
munkák nyomán, más részük azonban nem kapott kellő hangsúlyt az utóbbi évek
kutatásaiban.
A témaválasztást az is indokolta, hogy a székesfehérvári hitközség egy
következetes, tervszerűen felépített elméleti modell gyakorlatát valósította meg
az 1930-as évektől a genocídium bekövetkezéséig.
Dr. Lőwy Károly (1853- 1939), aki a székesfehérvári hitközség elnöke volt 21
évig, s egyben hat évig a XI. Községkerület elnöki tisztét is ellátta, már
1930-ban a zsidóságon belüli belső misszióra hívta fel a figyelmet. Ez a folyamat
"egy évtizedre szóló, a zsidóság egyetemét egybekapcsoló, egységes
megvalósításával vihető csak végig"(1)- nyilatkozta az
Egyenlőség című lapnak 1930-ban. Ennek a koncepciónak volt a része az egységesen
megszervezett hitoktatás és hitélet, az országosan jellemző, a XI.
községkerületben is jelentkező rabbihiány megszüntetése, ennek nyomán a zsidó
kultúra, a vallás, az erkölcs, a lelkiség legjobb hagyományainak feltámasztása, a
belső önvédelem kiépítése. Mindez nem volt, nem lehetett elegendő a barbár
korhullám kivédésére, sokak számára azonban menedéket, vigaszt jelentett a
legnehezebb időkben, mások számára erőt adott a túlélésre a lágerekben, a
munkaszolgálatban, - vallják túlélő barátaim.
Alba Regia, az ősi koronázó város a keresztény magyar államiság jelképe,
különleges szakrális központja volt és maradt az 1000 éves Magyarországnak. Az
1941. évi népszámlálási adatok szerint a mintegy 48 ezer főnyi (47.968)
összlakosságából 81,6 % római katolikus, 11,1 % a református, 4,3 % az izraelita, ez
2.075 személyt jelentett. Az evangélikusok aránya ennél kisebb, 2,3 %.2
Székesfehérvárott két hitközség működött 1863-1944 között. Egy nagyobb
lélekszámú, erősen asszimilálódott neológ és egy ortodox hitközség. Ez esetben a
neológ hitközség szempontjából elemezzük a témát. A fehérvári ortodoxiát a
források hiányossága miatt nem tudjuk vizsgálódási körünkbe vonni, mindez további
kutatást igényel.
Székesfehérvár a XI. Izraelita Községkerület székhelye volt, amely magában
foglalta Fejér és Veszprém megye zsidó lakossága vallási-kulturális életének az
irányítását, az egyes anya- és fiókhitközségek, szórványok működésének
koordinálását, és magának a székesfehérvári hitközség felekezeti életének az
ellátását, intézményeinek fenntartását.
A hitközség 1842-ben alapította és működtette elemi népiskoláját, amely 1925
májusában felvette a világhírű orientalista Székesfehérvár szülötte, Goldziher
Ignác nevét. 1864-ben épült nagy anyagi áldozatok árán a neológ hitközség
reprezentatív, sokak szemében később ellenszenvet kiváltó, lebontandónak ítélt,
majd 1949-ben robbantással a föld színéről is eltüntetett zsinagógája. 1930-ban
hozták létre a Rosenzweig Lászlóról elnevezett óvodát. A hitközség
szeretetházán belül népkonyhát is működtedtek
Chevra Kadisa Szentegylete (1862), Nőegylete (Székesfehérvári Izraelita Nőegylet,
1852), valamint a dualizmus kori alapítású egyesületei: Krajcáregylete
(Székesfehérvári Izraelita Krajcáregylet, 1871.), Betegsegélyező Egylete
(Székesfehérvári Betegsegélyező Egylet) megalakulásuktól az 1944-es tragédia
bekövetkeztéig folyamatosan működtek. A hitközség nagy erőfeszítéseket tett
intézményei fenntartására, fejlesztésére, amely sokszor nagy anyagi áldozatokat
követelt a hitközség tagoktól.
Dr. Szegő Miklós (1884-1945), a székesfehérvári hitközség alelnöke, majd elnöke
az 1930-as évektől meginduló belső önvédelem, a tragikus időkre való
felkészülés, a túlélési stratégiák közösségi szinten való kimunkálásának
nagyformátumú egyénisége volt. Scheiber Sándor tanulmánya, - amely 1945 után a
zsidó tudomány és hitélet veszteségeit vette számba, - így jellemezte Szegő
Miklóst: " A ros hakáhál, a zsidó gyülekezet világi vezetőjének volt a
szoborba kívánkozó modellje. Tervek előkészítője és percipiálója, azoknak
keresztülharcolója. A pozitív zsidóság megélője és továbbvivője.
Hivatástudatának és alkotókészségének bizonysága volt a XI. községkerület és a
székesfehérvári gyülekezet."(3)
Szegő Miklós 1936-ban bölcs előrelátással jövendölte meg a fent említett
intézményeknek a belső kohéziót erősítő szerepét, megtartó erejét egyéni,
helyi- közösségi szinten és a zsidóság egészét illetően. "Meg fogják tudni
a hittestvérek, hogy a felekezeti intézmények fenntartása érdekében hozott
áldozatok nemcsak keserves közterhek, hanem valamennyiünk érdekében tett hasznos
befektetések, mindannyiunk erkölcsi javait, és bajbajutásunk esetén utolsó
mentségünket szolgálják. Meg fogják tudni, hogy nem szabad árván hagyni a
zsidóság bástyáit, az iskolákat (kiemelés az eredeti szövegben). Megismerik a
zsidóság nagy értékeit, megtudják, hogy a felekezethez tartozásból nemcsak
hátrány származik rájuk anyagi és társadalmi boldogulásuk útján, hanem miképpen
szülőiket, őseiket, őket is csak a zsidóság és zsidó vallás fogja egész
emberré, egyéniséggé nevelni."(4)
Mi jellemezte a vidéki zsidóságot az 1920-as évek végén 30-as évek elején? Az
Egyenlőség című felekezeti lap körkérdést intézett a magyarországi zsidóság
vezetőihez, prominens képviselőihez "Lehet-e még segíteni a magyar zsidóságon?
címmel. A válaszokból meglehetősen lehangoló, de a realitásokat tényszerűen
bemutató kép bontakozik ki. Dr. Weisz Lajos főrabbi 1924-től 1944-ig töltötte be a
rabbiszéket a Fejér megyei Móron és a hozzá tarozó szórványokban. A móri főrabbi
külön cikket szentelt e kérdésnek. Mivel 11 község és 2 puszta zsidóságának
vallási és lelki életét gondozta, megállapításai a gyakorló rabbi napi
tapasztalatait tükrözik: "Pusztulnak, vesznek, tönkremennek, tengődnek ezek a kis
hitközségek, és ha nem áll be valamilyen kedvező, gyors fordulat, ha továbbra is
bűnös közönnyel viseltetünk a kis hitközségek és a falvakban szétszórt 2-6
zsidó család anyagi és lelki ügyei iránt, akkor a jövőben megszűnnek a zsidóság
ezen kicsiny állomásai" . Majd így folytatja: "Szörnyű pusztulást,
nagymérvű elszegényedést anyagiakban és még nagyobbat, szomorúbbakat lelkiekben
találunk ezekben a szórványokban. Kitérések most ritkábban fordulnak elő, de rabbi,
iskola és metsző hiányában, a falvakban és a kisebb anyahitközségekben élő
zsidók már lélekben teljesen elszakadtak tőlünk."(5)
Weisz rabbi megállapításaihoz feltétlenül hozzá kell tennünk az 1941. évi
népszámlálás statisztikai adatait, amelyek ugyanezt a valóságot tükrözik. Fejér
megye település-földrajzi viszonyaira az volt a jellemző ekkor, hogy 100
településén 2.358 izraelita(6) élt elszórtan, amely a megye
felekezeti megoszlásában mindössze 1 %-ot jelentett a katolikus, református többség
mellett.
Mi jellemezte Székesfehérvár zsidóságát az 1930-as évek elején? A rabbiszéket
1922-től Dr. Hevesi Ferenc töltötte be. Hevesi főrabbi Budapestre való távozása
után 1931-ben hívták meg a nagy múltú székesfehérvári hitközség vallási
vezetőjének, dr. Hirschler Pált, Heller Bernát legtehetségesebb, ragyogóan képzett,
tudós tanítványát.
Benoschofsky Imre, Hirschler Pál 10 éves székesfehérvári rabbi működése
alakalmából elmondott ünnepi beszédében az alábbiakkal jellemezte a
székesfehérvári zsidóságot: "Erősen elzsidótlanodott, jó esetben
közömbössé vált, sokszor a zsidóság megnyilvánulásaitól messzire került,
intézményeitől elkedvetlenedett és csalódott közösség lelki vezetője lett.
Hirschler működésének rövid évei alatt szinte észrevétlenül, a folyamatos
fejlődés útján felébredt a zsidóság, a templom, a héber nyelv, a zsidó kultúra,
a szentföldi élet, az ereci szociális átalakulás és termelőmunka, a prófétai
tanítások, a zsidó nép dalai, életformái és jó hagyományai iránt való
érdeklődés, sőt szeret és vágyakozás. A fehérvári istentiszteletek nem
hasonlítottak többé opera-előadásokhoz, a közönség együttes éneke és
tevékenysége zsidó istentiszteletté avatták őket. A gyerekek héberül tanultak, a
felnőttek akkor kezdték zsidóságukat megbecsülni, csendes belső örömeit
megszeretni, mikor éppen a zsidóságuk révén érte őket emberi méltóságuk és
szabadságuk megalázása."(7)
1933. május 25-én Székesfehérváron tartották a dunántúli hitközségek együttes
ülését. A nagyjelentőségű tanácskozáson ismét hangsúlyosan szerepelt az
egységes hitoktatás megszervezésének szükségessége. Hangsúlyozták a héber nyelv
élő nyelvként való tanítását, amelyet az ülés határozatként fogadott el. E
nagyhorderejű döntésnek, - amelynek hátterében egy palesztinai kivándorlás
feltételeinek, esetleges lehetőségének az előkészítése húzódott meg, - kevés
helyen tudtak érvényt szerezni. A XI. községkerület vallási és világi vezetői
következetesen tartották magukat ezen határozathoz, és minden eszközt megragadtak,
különösen a zsidótörvények után a modern héber nyelv oktatására.
Hosszú előkészítő munka után jelent meg 1936-ban a XI. községkerületi
Értesítő, dr. Hirschler Pál szerkesztésében. E havi rendszerességgel megjelenő lap
elsőrendű forrás a genocídiumot megelőző néhány év belső zsidó életének
feltárására az adott régióban. A Községkerületi Értesítő célkitűzéseit az
alábbiakban fogalmazta meg a szerkesztőbizottság:" A hitélet, a zsidó öntudat
és a zsidó összetartás megőrzésére és a zsidó tudás gyarapítására, útjára
indítjuk a lapot."(8)
1937-ben a XI. községkerületben 9 rabbisági kerület, 22 neológ hitközség, 5
felekezeti jellegű elemi iskola működött.(9) A kerületi rabbiságok
közül egyedül az enyingi volt betöltetlen. Ennek ellátását dr. Kun Lajos
veszprémi, egyben községkerületi főrabbi oldotta meg. Az a tény, hogy a XI.
községkerületben mindössze egyetlen rabbiállás maradt üresen, országos
viszonylatban is ritka jelenség volt. Schindler József főrabbi az Izraelita Országos
Gyűlés 1950. február 20-án tartott ülésén elmondott beszédében az alábbiakat
mondta a szórványok történelmi kialakulásáról szólva: "Az 1930-as években a
székesfehérvári községkerület 1944-ben mártírhalált halt elnöke, dr. Szegő
Miklós volt az, aki a probléma összes kihatásait megértette, és Fejér megyében a
XI. községkerület területén az összes már-már szórványnak menő hitközségbe
rabbit helyezett, és ezzel nagy területek hitéletét újra feltámasztotta."(10)
1933-ban alakult a Székesfehérvári Ifjúsági és Legényegylet a zsidó ifjúság
összefogására, művelésére, amely biztosította a zsidó fiatalság társasági
életének helyszínét a hitközségen belül. A továbbtanulási lehetőségeiktől
megfosztott, a zsidótörvények miatt állástalanná vált, kilátástalan helyzetű, az
úgynevezett "jobb" keresztény társaságokból kinézett zsidó fiatalok
számára ez a "reménység szigete volt". Angol, német, héber
nyelvtanfolyamokat indítottak, mellette a szórakozásra is volt lehetőség 1937.
májusában zsinagógai hangversenyt(11) rendeztek helyi és
vendég-előadó művészek részvételével.
Az Ifjusági Egyesületben gyakran tartottak előadást a hitközség rabbijai,
hitoktatói. Hirschler Pál, Boros István, Mermelstein Mór. Mermelstein Mór (1876-1944)
a pozsonyi Szofer család jesivájában tanult, hét nyelven beszélő tudós rabbi volt.
Hirschler és Boros rabbi mellett a hitoktatás feladatait látta el. A jó cselekedetek,
az ifjúsággal való mély lelki kapcsolat, a jámbor vallásosság jellemezte életét.
Az egyesület színes programját a zsidóság történelmével, művészi értékeivel, a
cionizmus és a zsidóság aktuális kérdéseivel kapcsolatos előadások tették
teljessé. Budapestről lehozták a Keren Hajeszod - Palesztinai Építő Alap, pénzügyi
világszervezet, amely 1921-ben alakult és a palesztinai újjáépítést tűzte ki fő
feladatául - filmjét, amely a chaucok országépítő munkáját mutatta be. 1939-ben
többek között a Magyar Cionista Szövetség titkára, dr. Buk Miklós tartott
előadást Palesztina kulturális, gazdasági jelentőségéről. "Erre nagy
szükség volt, mert a közönség nagyon eltávolodott a zsidóságtól, valamit kellett
adni "útravalóul" az elkövetkező szörnyű időkre, - írja Mermelstein
Kornél, Mermelstein Mór rabbi életben maradt fia, aki jelenleg Izraelben él(12).
Az Ybl Miklós Főreál Gimnáziumban működött a Zsidó Középiskolások Vallási
Csoportja, amelynek szellemi vezetője, vallástanára Hirschler Pál volt. A főrabbi
csendes pártfogásával, - egyre erősödő antiszemita nyomással szemben, a három
zsidótörvény traumájával - diákjainak büszke, öntudatos, a zsidóság és
Palesztina iránt elkötelezett nemzedéke nőtt fel.
Bár a cionizmus nem vált széles körben népszerűvé sem Magyarországon, sem azokban
az országokban, ahol viszonylag nagy tábora volt (Lengyelország, Románia), cionista
sejtek működéséről, szervezeteikről vannak adatok Fejér megyéből is. A Hanoár
Hacioni fiataljai 1938-ban hachsárát (mezőgazdasági kiképzést) tartottak Bodajkon.
1939-ben dr. Szegő Miklós enyingi bérelt birtokán tartottak nyári mezőgazdasági
kiképzést (mosava). A Hanoár Hacioni 1942 nyarán Herenden, 1943 decemberében
Balatonbogláron szerveztek tábort, melyeken székesfehérvári fiatalok is részt
vettek.
A fenti rövid áttekintés alapján egyértelmű, hogy a hitközség ifjúsági életét
a vizsgált időszakban egy minden iránt érdeklődő, nyitott, érzékeny nemzedék
felnövekedése jellemezte. Hirschler Pál és munkatársai maguk köré gyűjtötték a
tájékozódási pontokat kereső ifjakat és a pozitív zsidóság megélésének
szellemi és lelki alapjaival próbálták szárnyaikra bocsátani őket. Új nemzedéket
kívántak nevelni, s úgy tűnt, ez sikerült is. Ezt azonban végérvényen,
jóvátehetetlenül megakasztotta, lezárta az 1944-ben bekövetkező tragédia.
A holokauszt maga alá temette a hajdan virágzó és erős hitközség szervezeteit,
elpusztította, gázkamrákban ölte meg tagjait, ártatlan emberek százezreit,
millióit, rabbijaikat, akik igaz papi lélekkel éltek és szolgálták a zsidóságot,
és elkísérték gyülekezetüket a halálba. A XI. községkerület rabbiáldozatai: Dr.
Hirschler Pál, dr. Boros István, Mermelstein Mór székesfehérvári neológ rabbik, dr.
Citron Zoltán székesfehérvári ortodox rabbi, dr. Frenkel Ernő bicskei, dr. Grün
Albert ercsi, dr. Weisz Lajos móri, dr. Róth Sándor sárbogárdi ortodox rabbi, dr. Kun
Lajos veszprémi, dr. Deutsch Gábor devecseri, dr. Singer Leó várpalotai ortodox rabbi.
E tragikus felsorolás magában foglalja mindkét irányzat mártír rabbi-áldozatainak a
neveit, mint ahogyan nem tettek különbséget a faji ideológusok és a gyilkosok sem
közöttük, s ahogyan a gázkamrák, krematóriumok is mohón nyelték el áldozataikat
vagyonra, társadalmi helyzetre, irányzatra, vallási meggyőződésre való tekintet
nélkül. Legyen emlékük áldott!
Híveivel együtt hurcolták el, dr. Fisch Henrik kápolnásnyéki főrabbit, aki a
községkerület egyetlen életben maradt rabbijaként tért vissza 1945-ben. Egyetlen
képviselője maradt a hajdan virágzó községkerületi rabbitanácsnak, aki
beszámolhatott paptársai elpusztításáról.
A 61 évvel ezelőtti tragikus történelmi eseményeket felidézése után kérem,
engedjék meg, - hogy visszatérjek előadásom címéhez: "Csak a szellem
legyőzhetetlen". Hirschler Pál székesfehérvári főrabbi egykori növendékét,
Baumöhl Istvánt, Ychak Arbelt, az izraeli Cabriban élő barátomat idézzem, aki a
Hanoár Hacioni tagjaként részt vett a cionista képzéseken, táborokban, és aktív
tagja volt a főrabbi vezette ifjúsági csoportnak is. Hirschler főrabbi hittanóráin a
zsidó népet sújtó csapások bemutatásán keresztül a fiatalok újabb és újabb
híreket hallottak, - különösen a főrabbi budapesti útjai után - az ukrajnai
munkaszolgálatosokkal való kegyetlenségekről, sőt az Auschwitzi jegyzőkönyvben
foglaltakról. Visszaemlékezéséiből idézek: "Hirschler főrabbi úgy látszik
tudomást szerzett a két szlovák fiatal beszámolójából Auschwitzról. Egy megrázó
búcsúbeszédet mondott, búcsút, amelyben annak a reményének adott kifejezést, hogy
közülünk, a fiatalok közül mégis megmenekülnek néhányan."
A búcsú 1944 tavaszán hangzott el, a visszaemlékezés 1997-ben jelent meg Jerusalemben
az egykori székesfehérvári túlélők által szerkesztett emlékkötetben. Hirschler
főrabbi és kiváló munkatársai reményei valósultak meg, amikor tanítványai közül
néhányan, főként cionista fiatalok visszatértek a lágerekből, munkaszolgálatból.
Befejezésül szeretnék visszatérni a konferencia fő témájához, amelynek címe:
"Te érted". Hiszem, tudom, hogy mindezt "Te érted".
1 Lehet-e még segíteni a
magyar zsidóságon? Egyenlőség, 1930. április 12. 13. old.
2 Kepecs József. A zsidó népesség száma településenként (1840-
1941). KSH Bp. 1993. 140. old
3 Scheiber Sándor: A zsidó tudomány és hitélet veszteségei. In:
Maradék - zsidóság 1945-46- ban. Szerk. : Dr. Benoschofsky Imre. A Budai Izraelita
Aggok és Árvák Menházegyesülete. Bp.1946. 11-16. óld.
4 A XI. Izr.Községkerület Értesítője, 1939. május hó
5 Dr. Weisz Lajos: Mentsük meg a falvak zsidóságát! Egyenlőség,
1930. május 17. 10. old.
6 Fogarasi Zoltán dr. : A népesség anyanyelvi, nemzetiségi és
vallási megoszlása törvényhatóságonkint 1941-ben. Magyar Statisztikai Szemle, 1944.
1-3. sz. 16-17. old,
7 Benoschofsky Imre: Hirschler Pál. In : Keleti tanulmányok Hirschler
Pál emlékére. Felelős kiadó: dr. Komlós Ottó, Bp.1950. 3-4. old.
8 Útra való. A XI. Izr. Községkerület Értesítője, 1936.
szeptember hó
9Községkerületi jelentés az 1937. évről. A XI. Izr. Községkerület Értesítője,
1938. május 3-5. old.
10 Deutsch Róbert- Landeszman György: Két beszéd. Dr. Schindler
József beszéde az Izraelita Országos Gyűlésen. In: Hetven év. Emlékkönyv dr.
Schweitzer József születésnapjára. Bp. 1992. 59. old.
11 Fiedman n István: Visszapillantás a Székesehérvári Izraelita
Ifjúsági Egyesület templomi hangversenyére. A XI. Izr. Községkerület Értesítője
. 1937. július, 10. old.
12 Mermelstein Kornél levele a szerzőhöz, Naharia, 98. 09. 02.
|
