Elhangzott a "Testvéreinket keressük" Nemzetközi Konferencián (Debrecen,
2002. május 24-26.)
"Az ének mindig termés. A dal csak akkor él valójában, mikor megzendül az éneklő ajkon. Az éneklő újat teremt, ha mindjárt csak újjá teremti is másnak zenei sugallatát. A forró vallásos hangulat, amit szó ki nem fejez, a buzgó áhitat szent érzése, az keres kifejezést a zene művészetében, mert az érzés legkifejezőbb tolmácsa a dallam."
Az idézet 1912-ben hangzott el a világhírű szegedi főrabbi, Lőw Immánuel gyászbeszédében, amellyel Schorr Mór főkántortól, a szegedi Hitkösség akkori cházánjától, a közösség nevében elbúcsúzott. Mélyenszántó gondolatait, veretes mondatait mai összejövetelünkön, amelyen megtisztelő feladatom a zsidó liturgikus zene közösségeinket egybeforrasztó erejéről szólni, időszerűnek és útmutatónak tartom.
Kérdés a II. Szentély pusztulása óta: a teljes szétszóratásban élő közösségeinket, amelyek a történelem viharait, különösképpen a múlt századi holocaustot átélték, lehet-e az istentiszteletek dallamaival, zenéjével összekötni? Létezhet-e közös zene a szefárd és askenáz zsidóság között? Vagy maradjunk elsősorban Európában, közelebbről térségünkben a Kárpát-medencében, az ortodoxia és a neológ zsidóság hagyományai között? - Gondoljunk arra, hogy a Szentély jogutódja mindenütt a működő zsinagóga és az istentiszteletek zenei liturgiájának hagyományát saját maguk, az ott imádkozók alakították ki. A befogadó népek zenéje, valamint a világi zeneirodalom is hatással volt a cházánutra. Ahány Bét háKneszet, annyi zenei hagyomány és ettől színes, gazdag a zsidó zenei liturgia.
Mindennek ellenére - akár tudunk róla, akár nem - évezredekre visszamenően vannak közös dallamaink, amelyek ma is felcsendülnek és a zsidóság összetartozását jelképezik. Említhetném a Söm Jiszráél Solomon Sulzer komponálta dallamát, amely népénekké vált, akár a Széder estéken elhangzó Addir hu-t, a középkori, eredetileg német világi táncdallamot, amelyet Peszach ünnepén este a Mi chomajho szövegére, reggel a Hállél 118. zsoltárában énekelünk. Nem is szólva a Kol nidré XIII. századi dallamáról, amely méltán a zsidó liturgikus zene világszerte ismert zenei szimbóluma és a közösségeinket Jom Kippur előestéjén egybeforrasztó lelki, érzelmi élménye.
Mélyebbre is áshatunk a zsidó liturgikus zene történelmében, hogy a zene összetartó, a testvériességet jelképező közös gyökereit felismerjük és megtaláljuk. A legősibb, talán az egykori Szentély zenei gyakorlatához legközelebb álló Tóraolvasás, a lejnolás deklamációja. Zenei szempontból az olvasás dallamfordulatai az előázsiai, egyben a magyar népzenével rokonságban vannak. Az u.n. ötfokúság (a pentatónia), vagy a befejező szakaszok három hangja (a tritónia) ezt bizonyítja.
A neginák (latinul: neumák) pontos betartásával deklamált Tóraszakasz, askenáz zsinagógákban mindenütt lényegében hasonló dallamot eredményez. Szefárd területen természetesen másképpen lejt a lejnolás dallama. A szöveg kiejtése is más, ezért és a más zenei kultúrából táplálkozó ősi fordulatok miatt, eltér az askenáz gyakorlat a szefárd Tóraolvasás dallamfordulataitól.
Jom Kippur estéjén, a Nöilo után felhangzó háromszoros áldásmondat: a Boruch sém, az ázsiai, így a magyar népzene leszármazottja. Dallamát annak idején felejthetetlen mesterünk: Szabolcsi Bence professzor mutatta meg Kodály Zoltánnak, aki gyönyörű kórusművet komponált a hagyományos dallam megtartásával. Erre a melódiára csendül fel Jom Kippur reggeli imájában az "Ádonáj melech, Ádonáj moloch, Ádonáj jimlajch löajlom voed" és a Széder estéket befejező többezer éves vágyakozás: "Lösónó hábóó Birusolójim".
A Hetek Ünnepe első napjának délelőtti istentiszteletén, a Tóraolvasás előtt hangzik el Rabbi Méir bar Jichok kilencven soros, arámi nyelven írt vallásos költeménye, az Ákdomusz. A pijjut, az Örökkévalónak hálát mond a Tóraadásért, amelyet a Tízparancsolat jelképez, egyben Izrael feladatául szabja a Tóra tanulmányozását és elterjesztését. Dallama Jemenből származik, a VII-VIII. században került át Európába. MInden zsinagógában felhangzik ez a zenei motívum, kifejezve valamennyiünk elszántságát erkölcsi törvényeink és a Tóra tanításainak megtartása mellett.
Testvérként köt össze bennünket Peszachkor a harmatért, Semini Ácereszkor az esőért elhangzó könyörgés. Ez a dallamvilág egyik legősibb, legértékesebb zenei hagyományunk. Szináji dallamnak nevezzük, mert hagyomány, hogy Mózes a Szináj hegyén dallamainkat is megkapta az Örökkévalótól. Ezzel szemben a zenetudomány szerint, a VII-VIII. században rabbi családok Európából átmentek a Jeruzsálemben és a környékén élőkhöz, meghallgatták ősi dallamaikat és emlékezet útján, visszatérve Európába, elterjesztették azokat. Így mondhatjuk, hogy az askenáz liturgikus zene alapjai szefárd eredetűek.
Nagyünnepeink számos dallama közös örökségünk, amelyeken imáink felcsendülnek. Az Ovinu málkénu - Atyánk, királyunk, vétkeztünk előtted - könyörgő mondatai talmudi eredetűek. Néhány ezek közül a hagyomány alapján Rabbi Akibától származik. A zivataros történelem eseményei a mondatok újabb és újabb bővülését eredményezték és a ma embere, különösen az, aki a holocaustot túlélte, átérzi az ima aktualitását. Ros Hásónókor és Jom Kippurkor könyörgő, hagyományos dallamon hangzanak el ezek a sorok. Olyanokon, amelyek mindnyájunk számára ismertek és megrendítőek.
Miénk a Lél ajréch din - a Teremtőt dícsérő csodálatos szöveg és dallam. - Az Örökkévalónak, aki ítéletet hoz, ki szíveket vizsgál az Ítélet napján. -
Az ima, amely bizakodásunkat és reményünket fejezi ki a Félelmetes Napokon. Nuszachja, azaz énekmódja, askenáz területen kisebb-nagyobb változatokkal ugyan, de azonos. A dallam váza rögzített, de a cházán tehetségétől és tudásától függ a variáció, amellyel ékesíti az éneket olymódon, hogy az alapmotívumok felismerhetőek legyenek. Ez az énekmód jellemzi valamennyi hagyományos dallamunkat.
Az előimádkozó, a cházán feladata különösen nehéz Nagyünnepeinken. Többször is elhangzik imája azért, hogy méltóképpen képviselhesse a közösséget. Különösen fontos a délelőtti Muszáf ima előtt felcsendülő Hineni heoni mimáász - Én, az érdemtelen, remegve és félve járulok eléd - hagyományos dallama, amely a cházán személyes könyörgésén túlmenően, valamennyiünket bevezet lelkileg és érzelmileg a Nagyünnepi Ámidá gondolatvilágába.
Befejezésül emlékezzünk meg Debrecen város szülöttjéről, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem tanáráról, Ádám Emil zeneszerző - kóruskarnagyról. Elévülhetetlen érdeme, hogy a vészkorszak elmúltával összegyűjtötte elárvult közösségeink liturgikus dallamait. A holokaust utáni, ma is működő, itthoni cházánjaink tanítómestere volt. Az átlala alapított Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Goldmark Kórusának haláláig karnagyaként működött. Magyarországi és külföldi sikeres fellépéseken kórusával bizonyította a zsidó liturgikus zene közösségeinket testvérré egybeforrasztó erejét.
|
