Az EHÖK megszervezte, hogy az OR-ZSE hallgatói 20% kedvezményben részesüljenek a Carmel Kóser Étteremben.
Read MoreAz Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem kántorképzésének zeneelmélettel foglalkozó munkatársa, Gelléri András a Népszavának adott interjút. „A 25 éves zongoraművész-komponista két év alatt már másodszor kerül a világ legjobbjai közé: 2016-ban a bécsi Anton Matasovszky Nemzetközi Zeneszerzőverseny fődíját hozta el, most pedig a szintén nemzetközi Alban Berg Stiftung versenyén bizonyult a legjobbnak. – Mikor komponálta […]
Read MoreAz OR-ZSE rektora tévéinterjúban beszélt a felvételi időszakról, belföldi és külföldi partnerintézményekkel való együttműködésekről, valamint az egyetem költségvetéséről.
Read MoreAz elnöki, elnökhelyettesi, alelnöki és titkári pozíciókra lehet pályázni.
Read MoreDr. Háberman Zoltán tanszékvezető Ugandában járt januárban, útjáról beszámolót is írt.
Read MoreAz OR-ZSE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata két új kezdeményezést is indít februárban.
Read MoreAz OR-ZSE, a KRE, az ELTE, a WJLF és a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat közös konferenciát rendez a szociális munka világnapján.
Read MoreDecemberben jelentette be az OR-ZSE, hogy héber–magyar, magyar–héber fordítóversenyt rendez. A jelentkezési határidő egy hét múlva jár le.
Read MoreAz év elején két olyan hebraisztikai?judaisztikai vonatkozású konferenciát is szerveztek egy hét eltéréssel, amelyek mind témájukat, mind az előadóikat tekintve szorosan kapcsolódtak egyetemünkhöz.
Read MoreAz elnevezés a felsőoktatási törvény miatt változott meg.
Read More