Novák Attila: Átmenetben.

- a magyarországi cionista mozgalom virágkora és elfojtása -

Az ismertetés bevezetőjeként idézünk egy most megjelent másik könyvből, Schőner Alfréd professzor Mérleg című kötetéből egy ideillő részletet. "Nem hiszem, hogy az elmúlt négy és fél évtized alatt megjelent Magyarországon olyan könyv, tanulmány, cikk stb. amelyből akárcsak érintőlegesen is tárgyilagos képet kaphatnak az olvasók a cionizmus születésének, fejlődésének irányzatáról, ellenzőinek, megszállottjainak, harcosainak megújuló törekvéseinek s napi időszerűségének történetéről."
E sorok eredetileg 1993-ban jelentek meg az Egységben egy más könyvvel kapcsolatban, de a hiány részletezése, felsorolása pontos, és ma is valós. Ezért üdvözöljük, hogy ezt a hiányt pótlandó, a fiatal Novák Attila, aki már hosszabb tanulmányt publikált a Századok című folyóirat 130. évf. 6. számában a cionizmus háború előtti magyarországi helyzetéről, új könyvében, az Átmenetben, érintőlegesen vázolja a cionista mozgalom megszületésének körülményeit, hazai megjelenését, és igen részletesen tárgyalja a felszabadulás és a fordulat éve közötti időszak (1945-1949) e témához tartozó történelmét.

Nagy feladat, amire vállalkozott. Fiatal kora miatt személyes élményei nem lehetnek a tárgyalt időszakról, sok tekintetben talán ez előny is. Objektív levéltári, könyvtári adatok alapján, nagyon alapos kutatás után gazdag jegyzetekkel ellátott, többnyire elfogulatlan képet tudott adni a hazai cionizmus legmozgalmasabb, de ti de tiszavirág-életű korszakáról. 1897 őszén megalakult Nagyszebenben az első magyarországi cionista egyesülés Czion Egylet néven, Rónai János szervezésében. 1927-ben legalizálták a Magyar Cionista Szövetséget, amely nem tudott igazán tömegmozgalommá válni. Egyrészt a hitközséggel nem értettek szót, a vezetők gazdaságilag jól szituáltak, a cionisták főleg proletárok, de mindenképpen kispénzű diákok, munkások, kistisztviselők voltak. A kommunista és szocialista mozgalmakhoz álltak közel, így társadalmi okok is indokolták az elhatárolódást. (Zárójelben megjegyezve, előfordult, hogy a közelállás vádjának nem volt alapja.) A középosztály a társadalomba való beilleszkedést szorgalmazta, kevéssé szimpatizált a cionista mozgalommal. A vallásos körök először 1906-ban foglaltak állást, és határozottan az elhatárolódás, sőt tiltás mellett szavaztak. Akadt olyan rabbi, aki az agudistákat is elátkozta. 1927-ben, mikor Magyarországon legalizálták a Cionista Szövetséget, ismét tárgyaltak a kérdésről. Koppel Reich, a budapesti ortodoxia legendás főrabbija a vallásos Agudát nemcsak engedélyezte, de ifjúsági szervezete, a Pirché elődje, a Tiferet Bachurim - legényegylet vezetője - a veje, Sussmann Viktor lett. Akkor elterjedt a hír, hogy az agg és már nagyon beteg rabbi a vallásos cionista Mizrachit is kész engedélyezni. De környezete némi huzavona után cáfolta ezt az értesülést.

Egészen a vészkorszakig túlzott jelentősége, hatása, tömege nem volt a mozgalomnak. Bár szerveztek földvásárlási akciókat, sékeleladást. Hachsarákat létesítettek - az átképző táborokat nevezték így -, a hagyományos zsidó foglalkozások helyett fizikai és földművelő munkára oktatták a jelentkezőket, főleg fiatalokat, amit az alijázás, a Palesztinába vándorlás egyik feltételének tekintettek. A résztvevők száma nem bizonyult soknak.

A vészkorszak alatt az illegális ellenállásban messze számarányukat meghaladó munkát fejtettek ki. A mozgalom vezetője a tőrbecsalt és meggyilkolt Komoly Ottó volt. Részt vettek a már említett társadalmi helyzetüknél fogva a kommunisták és más baloldaliak különböző fegyveres akcióiban, segítettek a lengyel menekülteknek átjönni a zöld-határon, Románián keresztül titkos alijákat szerveztek, hamis papírokat, igazolásokat nyomtattak, talán ez utóbbi volt a legsikeresebb működésük. Gyermekeket igyekeztek menteni, mint mondották, a legnagyobb ellenállás az, ha egy-egy gyerek életben marad.

A felszabadulás után úgy tűnt, hogy az egykori illegális partner hatalomra kerülése új perspektívát jelenthet. A zsidó fiatalok jelentős százalékát sikerült megnyerniük, a legjobb pillanatokban a szervezet taglétszáma a 30 000-et is meghaladta. Komoly Ottó utódának Geyer Albertet választották. Részt kértek az újjáépítésben, munkabrigádokat szerveztek, vasúti pályákat hoztak rendbe. A könyv részletezi, hogy akárcsak a politikai életben, itt is különböző "pártok", frakciók, szervezetek alakultak. Mint például Hasomer Hacair, Dror Habonim Betar, Mizrachi, amelyek különböző pártokhoz - elsősorban a két baloldalihoz - igyekeztek közel kerülni. Sok gyermekotthont szerveztek, ugyancsak sok Hachsarát - a Joint támogatásával. A már említett Geyer Albert a hitközség alelnöke is lett, de Stöcklerrel, az elnökkel is normális volt a munkakapcsolata.

E sorok írójának a vallásos szervezetekre volt rálátása. Talán ez az egyetlen pont, ahol a szerző elfogult a vallásosak kárára. Pedig ez utóbbiak sok gyermekotthont, jesívát, iskolát működtettek. Az ortodoxia a Mizrachit is engedélyezte, sőt a Kisvárdáról származó kiváló rabbi Rosenbaum Tibor (Pinkász) lett a szervezet egyik vezéralakja. Persze voltak feszültségek a Mizrachi és az Aguda között, főleg hogy az előbbinél a fiúk-lányok közös foglalkozáson vettek részt, ami az utóbbi frakciónál nem volt megengedett. Az Aguda szervezetileg a háború után sem csatlakozott a cionista mozgalomhoz, de Groszberg Slomo és csapata az "Ereci" gondolatot ápolta, támogatta. A nem vallásos zsidó szervezetekkel a kapcsolatot bizonyos fokig ezen frakciók mérgesítették el. Például a Dob utcai ortodox székházzal szemben is működött egy csoport, akik bizony kővel dobáltak meg minket, mikor az ortodox iskolából a Dob utcai kapun jöttünk ki. Csak azt láttuk, hogy sapka nélküli fiúk fogadnak minket kővel, nehezen értettük meg, hogy ezek is zsidók.

Közben a hatalom és a mozgalom között egyre sűrűbbek és hevesebbek lettek a konfliktusok és a sajtótámadások. Közvetítőként több vezetőt, legtöbbször Vas Zoltánt kérték fel. A fordulat éve után úgy látszott, hogy az ellentétek kibékíthetetlenek, több cionista vezetőt le is tartóztattak. Kikényszerítették a szövetség önfeloszlatását. Idézet a könyvből: "A magyarországi cionista mozgalmat sikerrel számolta fel a kommmunista párt. Van valami paradox abban, hogy éppen arról az oldalról érte ekkora csapás a baloldalhoz és pártjaihoz messzemenően lojális cionistákat, ahonnan korábban szívességet is kaptak." A felszámolt szervezetek nagyarányú illegális alijázást segítettek, bonyolítottak le Csehszlovákián keresztül. 1949-ben a csehszlovák kormány lezárta a határokat. Az az adat, hogy tízezer ember hagyta el akkor az országot, és az az izraeli jelentés, miszerint 6400 alijázó érkezett Izraelbe, valós szám. Csehszlovákiából ugyanis 4000 kivándorlót fordítottak vissza Magyarországra.

A vallásos szervezetek - átalakulva - egészen `56-ig Talmud Tóraként tovább működhettek. Groszberg Slomó a Dob utca 35. sz. házban, az elárvult zsidó iskola helyén gyűjtötte össze az agudistákat és a mizrachistákat. Bacskai Sándor könyvében íródott az a mondat, "úgy látszik, az ortodoxiánkat Rákosi tartotta össze". Az üldözés során elcsitulnak az ellentétek.

Novák Attila könyvében részletesen felsorolja a szervezetek tagolódását, irányultságát. Rengeteg név, helység, adat szerepel munkájában.

Aki ennyi energiát fordított a kutatásra, annak még maradt a tarsolyában mondanivaló, van még el nem hangzott szó e témában. Például a későbbi perekről, melyeknek többek között olyan főszereplője ismert, mint Dénes Béla, aki kitűnő könyvet írt "Ávós világ Magyarországon" címmel saját és társai vesszőfutásáról, vagy az illegális cionista mozgalomról, amely, mint hallottuk, mégiscsak működött. Más napvilágra nem került, a tárgyhoz tartozó eseményről is lehet mondanivalója. Bár abban a korban éltem, de az élet más szegletét látva rendkívül sok új értesülést kaptam e könyvtől.

Nagy bizalommal várjuk a folytatást, és reméljük, hogy a most kiadott mű megtalálja olvasóit és az olvasók is ezt az érdekes könyvet.

(Átmenetben, Múlt és Jövő Kiadó, 2000, 300. old.)

Deutsch Gábor