 Nagy
tehertétel, ha az ember rabbi és művészettörténész is
egyben, jártában-keltében hazai berkekben vagy külhonban egy
épületre, jellegzetes kapura, kőtáblákra, kódexekre akad,
annak mögöttes történetét látja, ha nem, akkor kutatja.
Ezekkel kapcsolatos reflexióit naponta naplójába leírja és
egyszer észreveszi, hogy munkája kötetté állt össze.
Szerteágazó témák. Bizony sokfelé járt országban-világban,
sok mindent látott. Mellékesen, aki odafigyel, megtalálja
ezen írásokban a magyarországi zsidóság történetét. Mert
például egy nagykanizsai kódex bemutatásánál kiemeli a
szerző a népi hímzések hatását, de azzal kezdi a
mondanivalóját, hogy mikor kerültek a településre zsidók -
ez esetben 1787-ben fordultak Batthyány Lajoshoz, tegye
lehetővé számukra új temető terület vásárlását, mert a régi
megtelt. Ezek szerint a 18. század derekán vagy harmadik
harmadján már éltek zsidók a városban. Lényegében ugyanezt
tapasztaljuk a Zsinagógák a pesti oldalon című írásban a
híradás a Király utcai imaházról szól, ami a Hausler-féle
majorságban épült. Itt is "mellékesen" megtudjuk, hogy
1800-ig Pesten nem telepedhettek le zsidók "nem tűrjük, hogy
itt bárki is megháljon, kivéve szükség esetén vagy ha az
éjszaka rájuk tör" - írja 1727-ben tartott zsidóösszeírás
jegyzőkönyve. 1783-ban március 30-án kelt rendeletében II.
József császár megsemmisíti ezen rendeletet. A tilalom csak
a bányavárosokban marad érvényben. Így kerültek zsidók
Pestre, elsősorban a Terézvárosba és a Belvárosba.
Megtudjuk, hogy Tatán nem régen tatarozták a zsinagógát. Az
épületet Wechselmann Ignác tervei alapján építették a 19.
században. Meghitt, szinte családias, bensőséges belső
térrel rendelkezik, Zsidó hívek nincsenek már a városban. A
zsinagógából emléket őrző múzeum lett. Több, mint 100
esztendeje 3 testvér- Rudolf, Illés és Simon - könyvet
jelentet meg atyjukról, Handler Márkról, aki a híres
pozsonyi szófér iskolájába járt, majd Pakson a jeles
talmudistánál, Joél Ungarnál folytatta tanulmányait.
Siófokon, Aszódon, majd Tatán töltött be rabbi funkciót,
héber nyelvtankönyvet is írt az ifjúság számára. Nagy
tisztelet övezte. Három fia közül Simon a rabbipályát
választotta, nevét Hevesire magyarosította, a pesti
rabbiképzőt végezte el, Lugosra került rabbinak, Budapesten
a tudományegyetemen bölcsészet tudori oklevelet nyert.
1892-ben próba szónoklatra Pestre hívták, ahol rabbi, majd
főrabbi, később vezető főrabbi lett. Nagy szónokként
tartották - és az utókor tartja - számon Tatán maradva,
könyvünk szerzője, Schőner professzor az ottani temetőben
megtalálta Mose Fischer, azaz Farkasházy Jenő, a francia
Becsületrend lovagja, a Herendi Porcelángyár megalapítója
síremlékét. Egyébként Tatára a 600-ból 32-en tértek vissza a
vészkorszak után az elhurcolásból.
A Teleki téren márványtábla hirdeti Józsefváros mártírjainak
emlékét. Fejet hajtunk előttük. A szerző azonban továbblép
és számba veszi azon imahelyeket, amelyeket a nyolcadik
kerület hívei látogattak. A Teleki téren szefárd zsinagóga
most is funkcionál. A galíciai főleg Csortkovói chászidok
imahelye volt annak idején. A közeli Nagyfuvaros utcai
imaház több írásban is említésre került. 1922-ben a volt
Józsefvárosi Kaszinó épületét alakították át szent célra. Az
emberbarát egyesület tagjai megvásárolták a Nagyfuvaros utca
4. számú házat, ahol közösségi helyiségeket, az udvart
beépítve 800 személy befogadására alkalmas zsinagógát
alakítottak ki. Ezen épülettel szemben, a 3-ban Éc Chájim
(Az Élet fája) elnevezéssel orthodox stíbl, lakástemplom
működött egykor. Az OR-ZSE imaterme viszont ma is várja
híveit.
A Nagyfuvaros utcai imaházban funkcionált az igazi jiddis
tenor Stern László, mögötte kórus segítette a munkáját. Ha
nem hűséges körzetéhez, városához, az országhoz, világhírű,
sok hanglemezes házün lehetett volna, mint testvére, Mose
Stern. Örömünkre megőrizte fivérének egyetlen hanglemezét.
Egyébként egy nagy dinasztia Stern-Klein kántorfamília
tagjai, akik elkápráztatták és szerencsére többen közülük ma
is elkápráztatják hallgatóikat.
Aki minden nap azon lépcsőket koptatja, azon katedrán oktat,
ahol mestere Scheiber Sándor professzor lépkedett, tanított,
őt az emlékek állandóan kísérik. Így nem csoda, hogy
részletes vallomást írt - most már elmondhatjuk:
hallhatatlan professzorról - akinek emberi, erkölcsi
tisztaság és rendkívüli felkészültség motiválta
cselekedeteit. A megkapó beszámoló azon részét szeretnénk
kiemelni, amely ortodox kollegája, Mojse Weisz-szel
kapcsolatos. Azt tudtuk, hogy kölcsönösen tisztelték
egymást. A professzor már-már szentnek tekintette a
hagyományokat híven őrző rabbit, aki itt maradt az ötvenes
években, amikor igen sokan elmentek, mert "szolgálatát" -
ahogy ő nevezte - teljesíteni akarta.
Amiről a könyv tájékoztat, arról nem tudtunk. Nevezetesen:
Scheiber Sándor, aki irtózott a haláltól, a legnagyobb
micvát teljesítette tanítványaival együtt: részt vett a
tehárá szertartáson, a végső tisztításon - öltöztetésen és
ragaszkodott az egyik zokni lábra húzásához, ami különleges
tisztesség.
Egyébként az irányzatok közötti határt Schőner Alfréd sem
tekinti írásaiban a kállói rebe, Máhárán Müncz óbudai rabbi,
Groszberg Jenő, az Akácfa utcai egykori kis zsinagóga
tudósa, a zsidó újság szerkesztője, Fisch József, a tragikus
sorsú kántor természetesen helyet kaptak.
Gondolatait a zsinagógák falán lévő szövegekről, rajzokról a
fenti metódus szerint írja. A sor: Buda Táncsics Mihály
utca, Debrecen, Szolnok. Bevezetőnek történelemről regél,
hogyan és mikor kerültek oda zsidók, ha már nincsenek ott,
mi annak az oka; ezután igen gondos és szakszerű magyarázat
következik a falon vagy mennyezeten, akár a padlón
látottakról, majd szokás szerint a város jeles
személyiségeiről esik szó. Szolnokot érintve például Heves
Kornél költő-rabbiról. Így az információk sokrétűek.
Sorolhatnánk a többi írást, az olvasási kedv fokozására, de
arra nincs terünk. Annyit halkan megjegyzünk, találunk egy
kakukktojást, de nem bánjuk, mert nekünk a Rejtő Jenőről
írott cikk is tetszett. Nem fejezhetjük be ismertetésünket a
kőtáblák említése nélkül. A cím: Kőtáblák a történelem
poklában. A Wallenberg emlékparkban a fémből készült szomorú
fűz előtt két kőtábla sziluettje látható. A közepe üres.
Nincsenek rajta betűk, mert akikért emelték, azok már csak
emlékezetünkben élnek. Nevüket a szomorú fűz levelei őrzik
vagy azok sem. A holtaknak már nincsenek micve kötelességei.
Rájuk a parancsolatok már nem vonatkoznak. De látnak minket
és imádkoznak értünk. A másik üres kőtáblát Lovasberényben
találjuk. Egy onnan származó állatorvost mint németet
kitelepítettek a háború után. Hazalátogatva barátai,
osztálytársai, szomszédai sírját kereste, de csak üres
temetőt talált. A sírkövek eltűntek. A márványt elvitték, a
mészkő lassan vagy elsüllyedt, vagy betemették. Ez az úr nem
nyugodott bele, hogy semmi ne hirdesse: itt helybeli zsidók
is éltek. Kiásatott vagy 700 sírkövet, a szöveg már alig
látszik rajtuk, de hitelesek. Egy kettős kőtábla is van
közöttük, a szövegét beszívta a föld. Néma, betűktől
megfosztott, de egy hajdanvolt közösség tanúja.
Végül a címről. Égszínkék. Egy cikk fejtegeti helyét a
Bibliában, illetve a liturgiában. Ibn, Ezra szerint
égszínkékről van szó. Szerintünk ez jellemző esetünkben a
könyvet illetően. Mert ébredés után első dolgunk, hogy az
égre nézzünk: milyen az időjárás, de gyakran felfelé
fordítjuk a tekintetünket, ha fohászkodunk, ha kérünk, ha
reménykedünk, ha jelzést várunk. A felhő nem baj, hiszen eső
kell, ez biztosítja a termést. De a sötét felhők növekedése
rossz jel. Zivatar nem kell, mert pusztít, árvizet okozhat,
rossz irányba sodorhat, házakat, barátságokat rombolhat.
Megnyugtató a tiszta égbolt. Az égszínkék derüt sugároz,
jelenti, hogy nyugodtan végezhetjük mindennapi munkánkat.
Talán ezt sugallja a könyv címe és szelleme.
Deutsch Gábor
A
Gabbiano Print Nyomda- és Kiadó Kft.
kellemes meglepetéssel ajándékozta
meg a jó könyvek szerelmeseit. A judaizmus és a magyar
zsidóság története iránt érdeklődők idén már két műhöz is
hozzájutottak a Gabbiano Print jóvoltából, két darabjához a
kiadó Magyar Zsidó Tudomány című bibliofil-reprint
sorozatának, amit csak megkoronázott a kiadó legutóbbi
könyve, a nemcsak 300-350 könyvbarátnak szánt munka, a
szélesebb körű olvasóközönségnek készült mű, Dr. Schőner
Alfréd főrabbi-rektor munkája, az Égszínkék - T'chélet című
munka, beszédeinek és tanulmányainak, művészettörténeti
írásainak harmadik kötete.
A szélesebb körű olvasóközönség említése ebben az esetben
többszörösen is indokolt, lévén Schőner dr. könyve nagyon
olvasmányos, megőrizve a tudományos színvonalat, olyan, a
beszédeiben, prédikációiban megszokott stílusban írta a
népszerű szerző, hogy minden olvasója számára élvezetes
órákat szerezzen az elbeszélő- irásművészete.
A Szerző által írott előszóból megtudjuk, hogy a kötet
összeállításával mi volt a célja. A kötet tartalmának mi a
mondanivalója, mi a rendeltetése?
Schőner professzor az előszó első mondataiban tudtunkra
adja, hogy az említett időszakban, vagyis 2004-2006-ban
írott és összegyűjtött beszédei, írásai és tanulmányai révén
bepillantást akar engedni "egy magyarországi rabbi,
művészettörténész életének szegmenseibe." Az itt közölt
írások felölelik a nagykőrösi mártír istentiszteleten
elhangzott beszéd, "És legyen néktek örök törvényül..."
írásos változatát a Dr. Zvi Moskovitscsal, vagyis Dr.
Moskovits Mihály professzorral Izraelben történt beszélgetés
szövegéig mindazt a publikációját, amit a Szerző, a
megjelölt időszakból fontosnak talált.
Az első tanulmányban, a nagykőrösi mártír istentiszteleten
elmondott beszédben hallhattunk és most olvashatunk a
Tízparancsolatról, majd a politikai cionizmus
megalapítójáról, Izrael Államának megálmodójáról, Theodor
Herzlről, valamint Nagykőrös elpusztított zsidóságáról és
velük együtt a magyar zsidóság Soábeli mátírjairól.
Ezután az OR-ZSE Zsinagógában elmondott Kol Nidré 2004/5765
beszéd következett. Majd A Teleki téri főhajtás című írásban
arról olvashatunk, hogy a kerület oly nagy szülöttéről, aki
ráadásul a kerületben is lakott és itt tanított, vagyis Dr.
Scheiber Sándor professzorról még emléktábla sincs a házon,
melyben egész életében lakott. Majd a kerület sok híres
szülöttjéről emlékezett meg Schőner professzor, utána a
híres Teleki téri Sz'fárd rítust követő zsinagógáról szólt,
a sok kisebb zsinagógáról, imahelyről, amely valaha a
kerületben volt.
Említette a Nagyfuvaros utcai zsinagógát is, amely manapság
is létezik, sőt virágzik, nagyon látogatott templom. A Tóra
szava címet viselő írásban Élijáhu Ki Tovról és Máhárám
Müncz, XIX. századi óbudai főrabbiról olvashatunk. Az Adalék
a "sálesüdesz" hagyományának kialakulásához című tanulmány
az Akácfa utcai imahelyről szól, ahol a Szerző édesapja volt
a Sálesüdesz Elöljáró és a tanulmány róla is szól, valamint
Groszberg Jenő, ortodox rabbiról is olvashatunk, aki ottani
főrabbi volt. Az imahely más kiválóságairól is olvashatunk.
A 613 Parancsolat című írásban az Izraelben élő Naftali
Krausról is olvashatunk, aki hasonló címmel könyvet írt és
Schőner professzor mutatta ezt be a nagyon látogatott
könyvbemutatón.
A többi írás is nagyon érdekes, informatív és olvasmányos.
A kötetet ajánlani tudjuk mindenkinek, aki a zsidóság, a
magyarországi zsidó történelem és a zsidó művészet iránt
érdeklődnek, valamint azoknak, akik az egyetemes
kultúrtörténetet tanulmányozzák, vagy erről szívesen
olvasnak.
B.S.F
2008.01.08
|
