
Szilágyi
György:
„Dzsingisz Kohn Córeszban
avagy, Volt egyszer egy
vurstli…
|
Szilágyi Györgynek a Gabbiano Print kiadónál megjelent új könyve vegyes műfajú munka. Egyrészt
művelődéstörténeti jellegű és értékű mű, amely a magyar főváros cirkuszi múltjának és hírnevének megalapítóit hozza közel a mai olvasóhoz – méltó módon a szerzőhöz aki cirkusztörténetet tanított és ír ma is, másrészt humoreszkek gyűjteménye ennek a sajátos és vonzó világnak régi figuráiról.
A bevezető, szinte tanulmány az egykor pesti vurstliról, amely címéhez (A nyomok a vurstliba vezetnek..) méltóan kései Sherlock Holmesként tárja fel annak történetét hiteles források alapján, ugyanakkor igen élvezetesen. Utána a humor veszi át vezető szerepet, felerősödik a fikció, az „ülepveszélyes" világszám címadó hősétől, Dzsingisz Kohn, egykori tojáskereskedőtől kezdve Vix Elek cukrászmesterig, akik közösek abban, hogy polgári foglalkozásukat hagyták el a művészet kedvéért és ennek következtében kalandok sorát élik meg a sors, no meg Szilágyi György kimeríthetetlen fantáziájának jóvoltából.
Könyve derekán a szerzőben felerősödik a kutató, és régi cirkusztörténeti könyvének szellemében tablót nyújt, a vurstlinak a maguk korában mindenki által ismert alakjairól, elsőként a liget rózsája, utolsónak Leila, a csodapók kap méltatást.
Valamilyen okból az időutazás szereplői mind zsidók, tehetségük a korlátok között is érvényesül, meghódítják a szíveket – az egykori vurstli látogatókat éppúgy, mint bizonyára a könyv mai olvasóit.
Ennek oka nemcsak kedvességük, szeretetreméltóságuk, hanem Szilágyi György írásművészete, szójátékai, nyelvi leleménye, gazdag ötletei. Még a cirkuszi állatokról (víziló, majom, papagály) is úgy ír, hogy szívünkbe zárjuk őket.
A kötet végén beleszól hősei sorsába a XX. századi történelem, a zsidó sors országról-országra dobálja őket, a koplalóművészetben tömegek osztozhatnak, Juszuf leánya megjárja Auschwitzot és Izraelben telepszik le, ketten közülük rossz útra térnek, az elnyomást szolgálják, amelyet Kiátkozottak című záró írásában mélyen elítél.
A sok illusztrációval gazdag könyhöz CD melléklet is tartozik, amely a szerző törzshelyébe, a Centrál Kávéházba vezeti az olvasót.
Róbert Péter |