Néhány májusi estén kitűnő színházi előadást nézhettek meg akik befértek a ferencvárosi Trafó nézőterére, Pintér Béla társulatának Gyévuska című előadására. Ez a méltán jó hírű alternatív színház nemcsak itthon aratott sikert produkciójával, hanem a rijekai színházi fesztiválról is díjat hozott vele.

A második világháború vérzivatarába viszi a nézőket, a színhely laktanya, bálterem és az orosz síkság – lenne, de mindig ugyanazt a környezetet látjuk, csak a színészek játéka hiteti el, hogy ott vagyunk. Pedig a látványvilág fekete-fehér, csak a végén jelzi a vörös szín megjelenése a közelgő jövőt.

Ezek a különböző rendfokozatú honvédek, civil hölgyek és a két ellentétet képviselő zsidó munkaszolgálatos és a német főtiszt korabeli slágerek muzsikájától kisérve állítják elénk azt a világot, amely néhány év múlva oly véresen omlott össze.

A szereplők koturnust hordanak, legmagasabbat a német parancsnok, mintegy jelezve - fennhéjázó beszédével amúgy is hangsúlyozott - irányító voltát. Egy kivétel azonban akad, a zsidó munkaszolgálatos, ő papucsban, sőt a frontra kikerülve mezítláb védi a hazát, amely őt kirekesztette és megfosztotta jogaitól. Nem menti meg, hogy készségesen fordítja a német őt gyalázó szavait a magyar tiszteknek.

Ellenlábasa búcsúzóul le is lövi, megoldva minden problémát. Ez a sorsa a zsidóságát eltitkoló hadnagynak is, csak vele magyar kivégzőosztag végez.

A magyar királyi 8. Kinizsi Pál Kerékpáros Lövészezred tükrözi a korabeli magyar társadalom tagjainak gondolatvilágát, kicsit karikírozva - talán nem véletlen, hogy ezt a furcsa fegyvernemet látjuk, amelynek talán egyetlen előnye volt, hogy nem igényelt sem benzint sem zabot - a korabeli gúnyos szóhasználat szerint "kenyérgázzal" működtek.

A halál vár rájuk, ennek szimbóluma, hogy az elesett katona a magasba emelkedik és odafönt biciklizik tovább - mintegy hordozva egy pesszimista végkövetkeztetést: Minden hiába, minden folytatódik, csak más szinten.

Nagyszerű a zene, főleg egykori slágerek, némi Puccini hatás, közismert indulók, magyar- és katonanóták - amelyeket pár évtizede még nem hallhattunk színpadról.

Nagyon hozzájárul ez - a remek színészi játékon kívül - ahhoz, hogy a szünet nélküli előadás végig leköti figyelmünket, az elhangzó versek is jól illenek a zenéhez és szöveghez egyaránt.

A megjelenő humor nem hat bántóan a tragikus cselekmény dacára sem, a sokat megélt generáció szelíd mosolya ez, nem a cinizmus gúnyos kajánsága.

Nagy élményt kaptunk a Trafóban!

Róbert Péter
2017.06.11