Lázár Egon 93 évesen lett elsőkönyves író. Ez nagy előny, ha valaki visszaemlékezéseit írja, mert nagyobb időt tud áttekinteni és nézőpontja is tisztul, változik. A szerző nagytekintélyű színházi szakember, de mivel a működéshez nélkülözhetetlen gazdasági és pénzügyi hátteret biztosította a művészek játékához, neve kevésbé ismert mint színészeké, rendezőké.

Pedig rengeteget tud a színházról és ami az olvasónak oly fontos, azt érdekesen meséli el "Visszapillantó. Színházi évtizedek" című, a Corvina kiadó gondozásában megjelent könyvében.

Önéletírással kezdi, az első részből egy tanulságos életet ismerhetünk meg. Cisztercieknél végző, már csak zsidó "származású" asszimilált ifjú sorsa munkaszolgálat, majd hadifogság. Itt kezd színházat szervezni, ahogy őszintén bevallja: a pót ételadagért. Díszlet és jelmez egyaránt kátránypapírból készült, de minden előadás nélkülözhetetlen "fogyókelléke" valamilyen, a rögtönzött színpadon mohón befalható étel. Itthon is folytatja színházi működését.

Szórakoztató színházak trösztjét szervezi, Operaház, ahol 5 évig nagyszerű énekesek közelségét élvezi, néhányat meg is említ közülük. "Ilyen káprázatos egyéniségek közt nem unatkoztam, annyi szent".

Innen a Déryné Színházba megy gazdasági igazgatónak 13 évre, majd szeretett direktora, Ascher Oszkár halála után, a Vidám Színpad következik, "az ország legjobb mulattatóival " dolgozik együtt.

Rövid ideig a Színházi Intézetben folytatja, részt vesz a Bajor Gizi Színészmúzeum megalapításában. Igazi helyét azonban 1976-tól a Vígszínházban találja meg, ahol a mai napig is dolgozik és ahol könyvét is bemutatták.

Igazából a második rész a legolvasmányosabb, valódi csemege a színházi világra kíváncsiaknak. Anekdoták, történetek, ismert színészek bölcs mondásai és kevésbé bölcs, de szórakoztató cselekedetei sorakoznak a lapokon és a háttérben háromnegyed évszázad históriája…

Talpraesettsége előadásokat ment meg, színészek gázsiját teremti elő, nehéz időket vészel át, pl. 1956-ban amikor a Déryné Színház forradalmi bizottsága leváltja, de utána viszont a kommunista karhatalom is beviszi.

Találó a fejezetcím: "Önéletrajzom anekdotákban". Különösen szimpatikussá teszi a szerzőt, hogy szinte mindenkiről jót mond, pedig nem valószínű, hogy csak ilyen nagy jellemekkel találkozott a kulisszák világában!

Harmadik fejezetben vele folytatott beszélgetések kapnak helyet, válaszai folytatják az emlékek sorát, még többet tudunk meg színházról, a kultúra gazdasági alapjairól. Szeretete a művészek, a színjátszás iránt jelölte Lázár Egont képessé erre a hivatásra, életútja példa lehet sokaknak.

Fényképek sokasága –gyakran sajnos már eltávozott művészekről – teszi külsőleg is széppé ezt a tartalmas könyvet.

Róbert Péter
2014.10.09