Angyal László:
Megváltó felszáll

Rendhagyó repülős regény

Angyal László kalandos életutat mondhat magáénak. Ő legszívesebben pilótának vallja magát, de újságíró, kiadó, fényképész és még néhány más foglalkozásban is megállja a helyét. "Laci szabad madár" - szokta mondani magáról. Tagja volt a magyar műrepülő válogatottnak, mégis emigrált Izraelbe, ahol az Israel Air Force Magazin munkatársa volt. Repülő-fotósként az egész világ ismeri. Budapesten az Aviator International című repülési magazint jelenteti meg, lassan évtizedek óta.

Új könyve a Megváltó felszáll című politikai thriller, amelyben összefonódnak egy elképzelt budapesti túszejtő terrorcselekmény külföldi szálai és a repülős élet szakmai vonatkozásai.

Pergő cselekmény, aktuális áthallások, a repülés közben előforduló helyzetek szakszerű, de ugyanakkor irodalmi értékű megjelenítése teszi olvasmányossá a művet. Egy egész parlament foglyul ejtése mellett megtaláljuk a katapultálás szak- és életszerű leírását.

Váltakoznak a helyszínek, életrajzi elemek utalnak a szerző gazdag múltjára, a gyorsuló cselekmény egyre rövidebb fejezetekben bontakozik ki. Szereplői szót ejtenek a magyar zsidóságról is, néha nem túl hízelgően.

Szereplőit végül egy izraeli tengeralattjáró halássza ki a tengerből, és egy pozsonyi zsidó étteremben ünnepelnek.

Sok a repülős szakkifejezés ("vészhelyzeti balta"), egy részük idegen nyelvű, de ez nem zavarja az olvasó elmélyedését a kalandokban. Olyan érdekes apróságokat is megtudhatunk, hogy pl. a finn repülőjáratokon a kapitány felengedhet álló utasokat és összeadhat házasulandókat.

Utolsó fejezete összegzi a nagy veszélyt, egy szörnyű összeesküvést sikerült elhárítani - de hát minden jó, ha a vége jó!

Róbert Péter



Vissza