“BARUCH HÁBÁ” … SÓLEM ÁLÉCHEM KÉSEI KÖVETŐJE BUDAPESTEN

Nemrégiben köszönthettük dr. Ungár Richárdnak, Hitközségünk jogi mindent tudójának második önálló kötetét, amelynek egyes darabjaira már kedves ismerősként mosolyogtunk, hiszen az Új Élet hasábjain olvasva jó kedvre derítettek bennünket.

Ungár doktort már első könyvéről, a Rendszerváltás az állatkertben című kötetéről szólva joggal hasonlítottuk Sólem Áléchemhez, a tréfás-szomorkás zsidó történetek, korabeli zsidó életképek világhírű, ma is közismert és széles körben olvasott írójához. Sólem Áléchem a saját korának és nemzedékének, vagyis a XIX. század második felében Oroszországban élt zsidóságnak volt hűséges és mesteri tollú ábrázolója, aki művészi érzékkel és magas szintű irodalmi kifejezésmóddal örökítette meg annak a zsidó társadalomnak az életét, mindennapjait, jó kedvét és bánatát, amelyben élt. Ugyanezt teszi Ungár Richárd az 1945 utáni budapesti zsidó polgári réteg közegében. Egy képzeletbeli kisebb közösség, a tipikussá alkotott Schwarcz család belső és külső kapcsolatrendszerén, tehát a családban és a rokonságban, valamint a baráti és ismerősi körben történt eseményeken keresztül láttatja, vázolja fel valósághűen, frappáns humorral, és a jogászi lényeglátás bölcs szemüvegén keresztül szemlélve Schwarczék, a Schwarczok, vagyis a mi évtizedeinket, napi gondjainkat, örömeinket.

1945-ben, a pesti gettóból kiszabadulva, a Schwarcz család által nevesített budapesti zsidóság – bár nagy vérveszteséggel és a megélt szörnyűségek okozta lelki sérülésekkel – dinamikusan hozzálát új életének megszervezéséhez, az új feltételekhez való alkalmazkodáshoz. Előbb a fiatalok, de hamarosan az idősebbek is megértik az új kor, a megváltozott körülmények követelményeit és ezeknek megfelelően elfoglalják helyüket az új társadalomban. Az idősebb generáció életben maradt tagjai többségükben ragaszkodnak zsidóságukhoz, igyekeznek megtartani-fenntartani a hagyományokat, míg az ifjabb nemzedék jelentős hányada úgy véli, hogy a múlt drasztikusan és végérvényesen lezárult, az új világ új társadalmában a zsidóságnak, a zsidó vallásnak, csakúgy, mint a többi vallásnak nincs helye, nincs létjogosultsága. Ennek megfelelően a megszűnés útjára lépett. Szépen és egészséges humorral megírt fejezetekben tanúi lehetünk ennek a sajátosan Holocaust-utáni, kelet-közép európai jelenség néhány tipikus epizódjának. Két nemzedék, a múlt és a jelen, ami egyben a jövőt is képviseli, illetve képviselni akarja, jelentős és jelentéktelenebb kérdésekben éles szembenállásban találja magát.

A családregény egyik fő alakja, a családfő veje sorsán keresztül bepillantást nyerünk az 50-es évek viszonyaiba, jellegzetes történéseibe. Az asszimiláns családból származó Komáromi, aki a munkaszolgálat poklából megmenekülve, hazatérve testestől-lelkestől beleveti magát a kommunista pártmunkába, harcosan szemben áll mindennel, ami a zsidóságra emlékeztet, ami a saját zsidóságára emlékezteti; családjából száműzni akarja a “reakciós csökevényeket”. 1952-ben az ÁVO letartóztatja és egy cionista per egyik vádlottjának szemeli ki. A vallatások során “beismeri” a rárótt szerepet; szabadságát, talán életét is Sztálin 1953-ban bekövetkező halála révén kapja vissza. Sok sorstársához hasonlóan ezután is hű katonája marad a Pártnak. A regénynek ez a figurája még egy felemelő pszichológiai változás-fejlődés, egy valóságos katarzis ábrázolására is alkalmat ad a Szerzőnek. Az 1970-es években a Pártban folytatott “zsidótlanítások” során Komáromi karrierje is megtörik. Egy, a zaklatott lelki állapota hozta végzetes baleset után a kórházban lepereg előtte életének legkritikusabb szakasza: “Ha ott lett volna nekem is a Kazinczy templom, vagy – mivel én nem hiszek Istenben – legalább egy zsidó történelemkönyv, amiből minden nap elolvastam volna egy oldalt, akkor talán most minden másképp lenne, mert lett volna valami fogódzóm. De még az sem volt.” És egy, a párnája alá rejtett újságcetli szélére írta az őt egykor “jó útra” téríteni akaró apósának szóló végső üzenetét: “Dezső, neked volt igazad.”

A kevés szomorkás, megható történet mellett sok vidám, mosolyra fakasztó karcolatot tartalmaz korunk budapesti zsidó krónikásának, Ungár Richárdnak könyve.

A Schwarcz család történetét a Szerző amerikai utazását, három hetes ott tartózkodását megörökítő útinapló zárja. Az Amerikai útinapló is bővelkedik humoros történetekben és ezen felül intim közelségbe varázsolja a new yorki zsidó életet, a hászidok, sőt még a kevésbé ismert közösségek világába is bepillanthatunk. Itt hivatkozik egy általa megálmodott íróra, “zsidóságkutatóra”, Baruch Hábára. Sólem Rabinovics, aki írói nevén, Sólem Áléchemként vált világhírű zsidó íróvá, maga választotta a csodálatos írásait jegyző névként a zsidóság lelkületéből fakadt köszöntést: Sólem Áléchem – “Béke veletek”.

Köszöntsük a magyarországi zsidó irodalom új alkotását egyik szerzőként említett alakjának nevével: Báruch Hábá – “Áldott, aki érkezett”, vagyis Isten hozott!

Borsányi Schmidt Ferenc