|
A szidra elején láthatjuk, két áldozatot mutattak be a Hajlékban a
szolgálat kezdetén. Áron ezt a parancsot kapta: "Végy magadnak egy
fiatal borjút vétekáldozatnak" (9:2), a nép többi tagja ezt: "Izrael
fiaihoz pedig szólj, mondván: Vegyetek egy kecskebakot vétekáldozatnak"
(9:3).
Áron borját mindenki értette, azt a célt szolgálta, hogy kijavítsa az
általa készített aranyborjú vétkét. A nép tagjainak egy régebbi ügy
miatt kellett elszámolni, a József eladásakor használt kecske - melynek
vérével annak idején összekenték az elrabolt ifjú ruháját, hogy
megtévesszék Jákobot - engesztelésére szolgált a kecskebak.
Úgy látszik, hogy a Tóra és annak avatott mesterei szerint nem lehet új
szolgálatot, ezáltal korszakot kezdeni, csak ha legelső lépés gyanánt
megpróbálja a múlt bűneit helyrehozni egyén és közösség egyaránt.
Smini, vagyis "nyolcadik" hetiszakaszunk neve.
"Történt a nyolcadik napon, szólította Mózes Áront és fiait, meg Izrael
véneit" (9:1). Bár e vers látszólag a nyolcadik nap jelentőségét
hangsúlyozza, a Midrás (Jálkut Simoni) meglepő módon a hetedik nap
fontosságára következtet, többek között idéz egy olyan helyet, amelyről
elmondja, hogy szintén a hetedik nap fontosságáról szól: "a világot hét
oszlop támasztja" (Mislé 9:1).
A Midrás megértéséhez idézzünk fel egy másikat, mely szerint a brit
milát azért tartjuk a nyolcadik napon, hogy biztosítsunk a gyermek
számára egy "megtapasztalt" sábátot. Ennek alapján a nyolcadik napnak
nem saját jogán volt megkülönböztetett jelentősége, hanem mert az azt
megelőző hét nap alatt Izraelnek - az előkészület részeként - módja volt
eltölteni egy sábeszt.
Ez talán arra is emlékeztet, hogy ha egy adott - jó vagy rossz - nap
jelentőségét keressük, akkor feltétlenül ismernünk kell annak múltját
is, vagyis, hogy miért lett olyan, amilyen.
"A vétekáldozatra való bakot kutatva kutatta Mózes..." (10:16). A
"kutatva kutatta" kifejezés (héberül: "dáros dárás") olyan kifejezést
rejt, melyet a zsinagógába járó emberek úgy ismernek: "dróse", vagyis
tóramagyarázat.
A Tóra legfigyelmesebb olvasói megállapították, hogy az összes betűt
kalkulálva a "dáros" és "dárás" szavak között található a teljes szöveg
fele.
Rabbi Mose Teitelbaum írja: dacára a Mózes által elsajátított és
elmondott számtalan mélyebb magyarázatnak (dróse) és annak a ténynek,
hogy ő az Örökkévalótól tanulta ezeket, egész életében azt gondolta,
hogy csak a Tóra felét sajátította el, és mindig arra törekedett, hogy
naponta tudjon valami újat tanulni a végtelen mennyiségű "tananyagból".
"Erre közeledett Áron az oltárhoz..." (9:8). A midrás szerint Áronnak
komoly nehézséget okozott, hogy az oltárhoz közeledve mindig egy borjút
vagy annak szarvait vélte látni, amiből megértette, hogy még mindig
felelős az aranyborjú vétke miatt, vagyis továbbra is bűntudata volt a
történtek miatt. Ilyen esetben nem árt a támogató környezet, Mózes
megmondta testvérének, hogy ne törődjön semmivel, csak végezze el
szolgálatát.
Áron így is tett, de amikor elhelyezte az áldozatokat az oltáron, az
Örökkévaló tüze először nem akart felgyulladni, ami tovább erősítette a
főpap kétségeit. Ekkor a két testvér imádkozott, és végül: "megjelent az
Örökkévaló dicsősége az egész népnek" (9:23).
Egyszerű (?) recept: a megtérni vágyó embernek hinni kell abban, hogy
múltbéli hibái dacára is szerezhet érdemeket a Teremtő előtt, a
környezetének pedig megértő és támogató magatartással kell erősíteni az
egyént a gyakran rögös (vissza)úton.
"És a sertést; mert hasadt patájú az és ketté hasadt a patája, de
kérődzni nem kérődzik, tisztátalan az nektek" (11:7).
Rabbenu Báháje azok közé tartozik, akik szerint a disznó valamikor a
távoli jövőben kóser lesz! Ennek ellentmond az a meggyőződésünk, hogy a
Tóra soha nem fog változni, és nem lesz másik helyette, vajon akkor mire
gondolhatott a mester a disznó kapcsán?
Az Or HaHaim adja az egyik lehetséges választ, miszerint a sertés csak
addig nem tiszta, tehát potenciálisan kóser, amíg nem kérődző, de abban
a pillanatban, amikor kérődzővé válik, ez azonnal megváltozik.
A strucc azon madarak között foglal helyet, melyek a tisztátalan
besorolást kapták a Tórában (11:16), de rossz sajtóját nem elsősorban
ennek köszönheti, hanem a római szerzőnek, aki szerint "veszély esetén a
homokba dugja a fejét", és bár ezt többen is cáfolták, mégis
karakter-gyilkos/romboló hatása volt.
A zsidó források sem kényeztették el, például ilyeneket írtak róla:
"fiaival olyan keményen bánik, mintha nem is az övéi volnának, ha
fáradtsága kárba vész, nem bánja. Mert Isten a bölcsességet elfelejtette
vele, értelmet pedig nem adott neki". Vagy: "népem leánya kegyetlen,
mint a struccok a pusztában".
Innen szép nyerni, a struccnak összejött, az 1700-as évekből már van
forrásunk, mely szerint egyes zsinagógákban strucctojást akasztottak a
falra, mert úgy vélték, hogy emlékeztet a strucc szemére, amiből
különleges erő árad, és inspirálja az imádkozókat, hogy "ne mással,
hanem az áhítatos imádkozással legyenek elfoglalva". A strucc feje
kikerült a homokból.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
István
rabbi |
