|
A szidra egyik érdekessége maga az elnevezése. Bálák, a moabita uralkodó
nevét viseli, ami nem abból a szempontból különös, hogy egy nem
szimpatikus hős a névadó, hiszen Koráh-nak köszönhetően ilyenre volt
példa, hanem azért, mert nem ő a valódi főszereplő, hanem az általa
felbérelt Bileám.
A Tóra szerint Bálák megijedt a közeledő zsidók háborús sikereitől:
"Mikor látta Bálák, Cippór fia mindazt, amit Izrael tett az emórival"
(22:2), de Rabbi Avraham Naftali Galanti szerint nem csak erről szól a
mondat: "azt látta (Bálák), amit Izrael tett az emórival, de amit az
emóriak tettek Izrael-lel, nem látta".
Nem, a rabbi nem kortárs, és nem az Izrael államával kapcsolatos
egyoldalú tájékoztatásról beszél, csak emlékeztet, hogy a zsidók kapcsán
a negatívumok kizárólagos hangsúlyozásának évezredes hagyománya van.
Ennek alapján viszont érthető, hogy miért nem Bileám-ról van elnevezve a
szidra: hozzá hasonló képességű róse kevés volt az elmúlt évezredekben,
viszont a Bálákok csak úgy hemzsegnek minden nemzedékben.
A Pirké Ávot kiemeli, hogy a Bileám-hoz hasonló gonoszok nem élik meg
napjaik felét sem, ahogy a zsoltár (55:24) mondja: "A vérengző és csaló
emberek napjaik felét sem élik meg".
Mestereinket többek közt az foglalkoztatta, hogy miért napokról és nem
évekről szólnak forrásaink több esetben is?
Ráv Menáhem Szimha Katz a Gemárát (Sábát 153a) idézi: "az ember térjen
meg egy nappal a halála előtt. Vajon tudja az ember, hogy mikor van a
halála napja? Nem! Éppen ezért minden nap meg kell térni".
Ráv Katz hozzáteszi: "ez a naponta végrehajtott megtérés adja az évek
értékét", és idézi a Háfec Háim-ot, aki szerint "tekintsünk magunkra
úgy, mintha csak egy napunk maradt volna, melynek során egy micvát lenne
szükséges megtennünk, és mindezt annak tudatában, hogy egyedül vagyunk a
világon".
Bölcseink szerint a napok (és évek) értékét ez a fajta állandó tettvágy
és tetterő (zerizut) határozza meg.
"De most elmegyek népemhez, gyere, hadd adjak neked tanácsot arra
vonatkozóan, amit tesz ez a nép a te népeddel a későbbiekben" (24:14).
Bileám átkából végül áldás lesz, de - ahogy erről a midrás (Tanhuma) is
szól - abban nincs sok köszönet. "Ennek kapcsán van írva: "aki kora
reggeltől nagy hangon áldja felebarátját, az átoknak számít neki" (Mislé
27:14).
Amikor jött Bileám, hogy megátkozza Izraelt, akkor Isten megcsavarta a
nyelvét, és elkezdte megáldani őket, "de nem volt hajlandó Örökkévaló
Istened hallgatni Bileámra, és megfordította Örökkévaló Istened neked az
átkot áldássá".
A Kádos Báruh Hu erőt adott Bileám hangjába, és hangja végigment a világ
egyik végétől a másikig, hogy hallják a népek is, hogy megáldotta őket.
Bileámról szól a Mislé megállapítása: "aki kora reggeltől nagy hangon
áldja felebarátját, az átoknak számít neki", amint írva van: "gyere,
hadd adjak neked tanácsot".
Noha Bileám átkából áldás lesz, de az általa mondott tanács hatására
csapás jön Izraelre (24:9) és megölt huszonnégyezer embert, nincs is
ennél nagyobb átok!
Vagyis résen kell lennünk, nem az számít kizárólag, hogy mit mondanak,
hanem legalább ennyire fontos, hogy ki mondja, különösen akkor, ha az
elmondottak látszólag áldásnak tűnnek.
"Milyen szépek a sátraid Jákob, hajlékaid Izrael"! (24:5). Ezt a szép
mondatot Bileámnak köszönhetjük, és imakönyveink elején is megtalálható,
hogy a zsinagógába belépve azonnal elmondjuk. Érdekes, hogy egyesek
kihagyták a pászukot.
Rabbi Slomo Luria írja: "amikor bejövök a zsinagógába, ezzel a verssel
kezdek: "De én kegyelmed bőségéből házadba léphetek" (Zsoltárok 5:8), de
kihagyom a "milyen szépek a sátraid" kezdetű mondatot, mert Bileám
mondta először, és átok gyanánt hangzott el". Vagyis nem csak az számít,
hogy ki mit mond, hanem az is, hogy milyen szándékkal szól.
A Talmudban (Szanhedrin 105a) olvassuk: "És ott maradtak Móáb fejedelmei
Bileámnál" (22:8). A próféta felbérlésére nem csak moabiták, hanem
midjániták is érkeztek, vajon ők hova tüntek? A Talmud szerint, amikor
Bileám azt mondta nekik, hogy kikéri Isten véleményét, engedélyét, akkor
a midjanita bölcsek így szóltak: biztosan nem fog velünk jönni, hát, van
olyan apa, aki gyűlöli fiait?
A midjanita bölcsek tudták azt, amit a moabiták nem: ha Bileám kikéri
Isten véleményét, akkor vesztettek, mert az Örökkévaló előbb vagy utóbb
megsegíti népét.
"És küldött követeket Bileámhoz, Beór fiához" (22:5). Ha néha úgy tűnik,
hogy a Tórában ellentmondásra bukkanunk, akkor feltétlenül meg kell
nézzük, mit mondanak bölcseink, mert gyorsan kiderül, hogy nincs érdemi
probléma.
Ebben az esetben arról van szó, hogy a szöveg egy másik helyen (24:3)
azt írja: "az ő (Bileám) fia Beor", Ki az apa és ki a fiú valójában?
Jön Rabbi Johanán (Szanhedrin 105a) és segít: "Bileám apja volt a "fiú"
a prófétaság vonatkozásában, mert Bileám volt a jelentősebb próféta".
Vagyis a szöveg először a leszármazásról, másodszor viszont a (prófétai)
képességekről szól. Rend van, hátradőlhetünk.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
Istrván
rabbi |
