|
Ráv Jesájá Horowitz írja szidránk nehezen érthető előírása, a vörös
tehén (párá ádumá) kapcsán: "aki tanul, és behatóan vizsgálja a Tóra
szövegét, majd eljön számára a felismerés, hogy egyes részeit képtelen
felfogni, nos, ez az igazán bölcs ember. Bölcseink ezt úgy is
megfogalmazták: a végső tudásunk Rólad, annak a felismerése, hogy nem
ismerhetünk meg Téged."
A Sélá HáKádos szerint ez fogalmazódik meg a T’náh-ban is: "Ha magad nem
tudod, asszonyok legszebbike, akkor csak haladj a juhok nyomán…" (Énekek
éneke 1:8).
Allegorikus értelemben a zsidók az Örökkévaló jegyesei, mit teszi őket
széppé Isten szemeiben? Annak a tudása, hogy nem ismerjük Őt.
A vörös tehén segít e szerelem elmélyítésében, mert talán minden más
tórai résznél egyértelmübbé teszi, hogy Istenhez annak tudatában
ragaszkodunk, hogy teljesen soha nem ismerhetjük meg Őt.
"…amelyen nincs hiba, amelyre még nem jött iga" (9:2). A vers a vörös
tehénről beszél, a lublini Látó viszont szélesebb értelemben elemzi: "ha
egy ember úgy tekint magára, mint akiben nincs hiba, és meg van róla
győződve, hogy elérte a tökéletességet, az annak a biztos jele, hogy
"nem került rá iga", vagyis nem vette magára az Égi Királyság igáját (ol
málhut sámmájim). Ha nem így lenne, akkor tisztában lenne a ténnyel,
hogy csak az Örökkévaló tökéletes, az embereknek ez nem adatik meg".
"Tisztítsa magát azzal (a vízzel) a harmadik napon, és a hetedik napon
tiszta lesz" (19:12).
A halottal érintkező ember tisztulási előírásáról van szó. Tekintettel
arra, hogy jelenleg nincs vörös tehenünk, bölcseink kénytelenek voltak
megtalálni ennek a versnek is a tágabb jelentését.
Rabbi Háim Tirer írja: "a harmadik nap a Tórára vonatkozik, melyet
háromnaponta biztosan olvasunk, és amit a Talmud (Sábbát 88a) "három
részből álló Tan" (Tóra, Próféták, Iratok)-nak nevez. A hetedik nap
pedig a szombatra referál, utalva arra, hogy az ember csak úgy
tisztíthatja meg a lelkét, ha Tórát tanul és megőrzi a szombatot".
Háromnaponta, hétfőn, csütörtökön és szombaton van tóraolvasás, a sábát
délelőttöt leszámítva három embert hívunk fel a Tórához, ha közösség
összetétele lehetővé teszi, akkor kohén, lévi, iszrael sorrendben. Erre
is van utalás a hetiszakaszban: "…tegyenek élő vizet egy edénybe"
(19:17).
"Élő vizet", héberül "máim háim". A Tórát nevezzük (Jesája 55:1) víznek
(máim), és élőnek (háim) is (Mislé 3:18). Az edény héberül "kli", amit
három kifejezés rövidítésként is értelmezhetünk: Kohen, lévi, iszrael.
Tessék, ennyire egyszerű és egyértelmű a dolog.
"Mózes készített egy rézkígyót és rátette a
 póznára,
és ha megmart a kígyó valakit és az tekintett a rézkígyóra, akkor
életben maradt" (21:9).
Az ismert talmudi kommentár szerint nem a rézkígyó gyógyított, hanem az,
hogy az emberek a kígyó miatt az égre, tehát Istenre emelték szemeiket.
A Szfát Emet kérdezi: ha a rézkígyó célja az volt, hogy emlékeztesse a
zsidókat az égre nézés fontosságára, ezáltal az Örökkévalóra, akkor
miért szükséges egyáltalán a rézkígyó elkészítése? Miért nem kaptak
őseink egy sima parancsot, hogy nézzenek az égre és bízzanak az
Örökkévalóban?
A mester elmagyarázza: Isten azt akarta, hogy legyen egy fizikai
valójában létező eszköz, amely egyértelművé teszi, hogy nem az által,
hanem Istentől van a gyógyulás. Ugyanez van napjainkban a
gyógyszerekkel. Isten azt akarja, hogy használjuk azokat, és gyógyuljunk
meg a "hagyományos módon", de úgy, hogy közben szívünket Istenre
irányítjuk, aki a valódi forrása gyógyulásunknak. Vagyis azért kellett a
rézkígyóra nézni, hogy emlékezzünk a megoldások valódi Urára".
"És fölemelte Mózes a kezét és rávágott a
 sziklára
botjával kétszer, erre kiömlött sok víz, és ivott a község, meg barmaik"
(20:11).
Mózesnek az volt a feladata, hogy beszéljen a sziklához, ne ráüssön, és
úgy tűnik, hogy e tévedése következményeként nem léphetett be soha
Kánaán földjére. Ezzel együtt tovább vezette a zsidó népet, talán ezért
is gondolta a Gemárá fontosnak, hogy nagyjaink eltérő vezetői
attitűdjéről szóljon.
A Talmud (Joma 86b) szerint "két kiváló vezetője volt a zsidó népnek:
Mózes és Dávid. Mózes azt mondta: Legyen szégyenem - az általam
elkövetett vétek - leírva: "mert nem hittetek bennem, hogy
megszenteljetek" (20:12).
Ezzel szemben Dávid azt mondta: az én szégyenem ne legyen leírva, mert
"szerencsés, kinek vétke megbocsáttatik, kinek bűne elrejtve marad"
(Zsoltárok 32:1). Vagyis Mózes vállalta vétkét, Dávid király pedig
inkább eltekintett volna attól, hogy a Bátsebá-val történtek említve
legyenek.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
István
rabbi |
