|
"Te pedig szólj minden bölcs szívűhöz, akit betöltöttem a bölcsesség
szellemével" (28:3). Az Örökkévaló működtette világban a "teli edény" (a
már bölcs ember) még többet kaphat, az "üres edény" viszont nem kap
semmit. Elsőre igazságtalanul hangzik, ráadásul inkább korunk
vagyongyarapodási sajátosságaira emlékeztet, mintsem a bölcsességgel
való betöltekezés útjára.
A volozsini Rabbi Haim eloszlatja rossz érzéseinket: hogyan tehetünk
szert a további bölcsesség megszerzéséhez elengedhetetlen
"alap-bölcsességre"? "A választ Dávid (Zsoltárok 111:10) és Salamon (Mislé
9:10) királyainktól kapjuk: "a bölcsesség kezdete az Örökkévaló
félelme", vagyis a bölcsesség alapja, egyben az alapvető bölcsesség nem
más, mint a jirát sámmájim, vagyis az istenfélelem.
Te parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta, törött
faolajat a világításra, hogy örök mécset gyújtsatok (27:20). "Figyeld
meg: amikor a Szent Áldott Ő adott Izraelnek, akkor korlátlanul adott,
de ha kért tőlük, akkor nem kért tőlük, csak mindig egy keveset. Nemde
megfigyelhető, hogy amikor Egyiptomban adott nekik, akkor korlátlanul
adta, pénzt, ruhákat, ékszereket és sok aranyat, juhot és marhát, és
amikor kért tőlük, akkor csak fél sekelt kért, a nyájból csak annyit,
hogy "az egyik juhot mutasd be reggel és a második juhot mutasd be
estefelé"(29:39).
Adott nekik ereje szerint madarakat, amint írva van: "és szél indult meg
az Örökkévalótól és fölhajtott fürjeket a tenger felől és elszórta a
táborban, egy napi útra erre és egy napi útra arra, a tábor
körül..."(4Mózes 11:31). De amikor kért tőlük, erejükhöz mérten kért,
ahogy írva van: "ha azonban nem jut vagyonából, amennyi elég egy juhra,
akkor vigye bűnáldozatát...két gerlicét vagy két galambfiát"(3Mózes
5:7)...
 Mannát
erejéhez mérten adott, amikor kért, erejükhöz mérten tette (16:33: "és
mondta Mózes Áronnak: Vegyél egy palackot és tegyél bele egy tele
ómerrel mannát"). Amikor termést adott, ereje szerint adta (3Mózes
26:10: "és enni fogtok réges-régit és a régit kitakarítjátok az új
elől"), amikor ő kért, erejük szerint kért (uo. 23:10: "ha bementek az
országba, amelyet nektek adok, és learatjátok termését, akkor vigyétek
el az ómert, aratástok elsejét, a paphoz."
Te parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta, törött
faolajat a világításra, hogy örök mécset gyújtsatok (27:20). Mestereink
kijelentették, hogy a "szolgálatunk isteni szükséglet", ami akár tévútra
is vihet, ha azt feltételezzük, hogy Isten a cselekedeteink által
létezik. Természetesen Istennek ebben az értelemben nincs szüksége az
emberre, inkább arról van szó, hogy a Teremtő arra vágyik, hogy az
emberek cselekedeteinek eredményeként nyilvánuljon meg. Az emberi
szolgálat okán a menóra folyamatosan égett, de nem azért, hogy Isten
ezáltal legyen jelen, hanem, hogy lángjával tanúsítsa a Sehiná-t. (Rabbi
Jákov Mose Charlap nyomán).
Rabbi Meir ibn Gabbai is elgondolkodott azon, hogy az ember szolgálata
milyen értelemben van isteni szükségletre. "Azt olvassuk (Mislé 27:8):
"mint a madár, mely elbujdosik fészkéből, olyan az ember, aki elbujdosik
helyéről".
A kabbalisták szerint az említett madár, nem más, mint a Sehina, a
fészek pedig Jeruzsálem. Őseink és a mi vétkeink miatt a Sehina elhagyta
Jeruzsálemet, és miként a hazavágyó ember, úgy vágyakozik Isten is, hogy
visszatérhessen szent helyére. A fogva tartott általában nem tud
kiszabadulni egyedül börtönéből, ezért Isten is úgy viselkedik, mintha Ő
is a mi segítségünktől függene, azt sugallva, hogy "zárkája kulcsa" a mi
kezünkben van. E kulcs - írja ibn Gabbai, a t’suvá.
A Talmudban (Megilla 13b) olvassuk: "Purt vetett, ez a sorskő" (Eszter
3:7). A B‘rájta tanítja: amikor látta Hámán, hogy a sorskő Ádár havára
esik, nagy örömet érzett. Azt mondta: arra a hónapra esett nekem a
sorskő, amikor meghalt Mózes, de nem tudta, hogy bár Ádár hetedikén halt
meg, de Ádár hetedikén is született.
 Ezt
Rási kifejti: 5Mózes (34:8) elmondja, hogy Mózest harminc napig
gyászolták, majd ezt követően három napjuk volt előkészülni a Jordánon
való átkelésre. Jozsua könyvéből (4:19) tudjuk, hogy az átkelés Niszán
tizedikén történt, Mózes ezt megelőzően harminchárom nappal hunyt el,
Ádár hetedikén.
A halálára készülő Mózes azt mondta: "százhúsz éves vagyok ma" (5Mózes
31:2), melynek kapcsán a Talmudban (Ros Hasana 11a) azt látjuk, hogy a
"ma" szó arra utal, hogy pont aznap, halála napján lett százhúsz
esztendős. Emlékéből fakadjon áldás!
"Te parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta, törött
faolajat a világításra, hogy örök mécset gyújtsatok" (25:20). Annak
idején a Szentély ablakai úgy voltak kialakítva, hogy kívül szélesek,
belül pedig keskenyek legyenek. Talán azért, hogy egyértelmű legyen
mindenkinek: az elhozott olaj dacára, valójában nem kintről jön
világosság az épületbe, hanem fordítva, a Szentély fénye árad szét a
világban.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas István
rabbi |
