|
"És szólt az Örökkévaló Mózeshez: szólj a papokhoz, Áron fiaihoz és
mondd nekik... ne tisztátalanítsa meg magát" (21:1). Az előző (Kedosim)
párásá leírta, hogy a zsidó nép tagjainak törekedni kell a szentté
válásra, és azokról a teendőkről is részletesen szólt, melyek
segítségével elérhető e magasztos cél.
 Mostani
szidránkban a Tóra a kohénokhoz fordul, akiket isteni szolgálatuk
különös felelősséggel ruházott fel, hogy megalapozzák és fenntartsák a
szent viselkedést és tisztaságot. Ez a kötelesség persze nem csak rájuk
vonatkozik.
A fenti vers érdekessége, hogy többes számban kezdődik, de egyes számban
végződik. Az Imré Emet (Avraham Mordeháj Alter, 1866-1948) szerint a
mondat első felének címzettjei a kohénok, a vége viszont minden egyénnek
szól: ne tisztátalanítsd meg, ügyelj a benned lévő nesámá (lélek)
szentségére.
Hetiszakaszunk foglalkozik ünnepeinkkel, így Sávuot-tal is. Az ünnep
előírásainak részletezésekor olvassuk: "mikor learatjátok országotok
termését, ne arasd le meződ szélét teljesen és aratásod szedését föl ne
szedegesd, a szegénynek és idegennek hagyd azokat; én vagyok az
Örökkévaló Isteneket"(23:22).
Vajon miért ismétli a peá (szélek) és a leket (aratás elhullott
darabjai) micváját a Tóra, hiszen múlt heti párásánkban már
megismerhettük azokat?
Rási szerint, hogy tudassa: nem egy, hanem két tiltó parancsolatot hág
át az, aki teljesen learatja földjét, illetve összeszedi az elhullott
darabokat.
Ibn Ezra szerint azért kapunk újabb figyelmeztetést a szegényeknek járó
juttatások kapcsán, mert Sávuot ünnepe a "búza zsengéjének aratása"
(2Mózes 34:22). Ezért int a Tóra, hogy az aratás idején a földek
tulajdonosai ne feledkezzenek meg a rászorulókról, vagyis nagyon jó, ha
egy kötelességünket ismerjük, de legalább ennyire fontos, ha akkor is
eszünkbe jut, amikor teljesítenünk kell.
Tegnap volt talmudi mesterünk, Rabbi Meir jahrzeit-je. A bölcs mesternek
a felesége, Beruria is rendkívül bölcs volt, amint az alábbi talmudi (Bráhot
10a) elbeszélésből is láthatjuk: "Volt néhány nehezen viselhető ember
Rabbi Meir szomszédságában, akik nagyon bosszantották őt. Rabbi Meir
imádkozott (alighanem spontán módon), hogy meghaljanak. Mondta neki
Beruria, a felesége: mi jut eszedbe? Nemde írva van: "tűnjenek el a
vétkek a földről" (Zsoltárok 104:35), de ki írt olyat, hogy a vétkesek
tűnjenek el? "Vétkek" van írva. Ezen felül, figyeld meg a vers végét:
"és rósék (gonoszok) ne legyenek többé". Nem lenne értelme, hogy
tűnjenek el a vétkesek és rósék ne legyenek többé, mert, ha már
eltűntek, akkor nem is lehetnek. Csak így nincs ellentmondás: "tűnjenek
el a vétkek a földről", "és rósék ne legyenek többé". Ezt kell tenned
-mondta Beruria: imádkozz értük, hogy megtérjenek, hogy "többé ne
legyenek gonoszok".
"Imádkozott értük (Meir) és megtértek". Egy próbát biztosan megér, hogy
utálkozás helyett imát mondjunk kevésbé kedvelt felebarátainkért.
Holnap lesz Rabbi Simon bár Joháj jahrzeitje is, akire nem csak illő
tisztelettel, hanem mulatsággal ("hilula d’bár Joháj") emlékezünk. A
Talmud (Sábát 33b) szerint tizenkét (plusz egy) évet bújkálással töltött
egy barlangban, mert amikor néhány kollégájával a rómaiakról
beszélgettek, e megjegyzést tette: "amit létrehoztak (a földünkön), csak
és kizárólag a maguk szükségletét szolgálta".
Kollégái között volt egy besúgó, a római hatalom pedig nehezen viselte a
kritikai szellemet, és arra jutottak, hogy kivégzik. Rabbi Salom Kaminka
(1800-1852) megszámolta, hogy a Talmud elejétől harminckét észrevétel
kötődik Simon Bár Joháj (továbbiakban Rasbi) nevéhez, a fenti a
harmincharmadik.
Vagyis a traktátus harmincharmadik oldalán olvassuk egy olyan kiváló
rabbi harmincharmadik megjegyzését, akinek a jahrzeitje az omerszámlálás
harmincharmadik napján van. Vagyis azon a napon, amikor megszűnt (vagy
szünetelt) a rómaiak elleni lázadás szellemi vezetője, Rabbi Akiva
tanítványai között a pusztító járvány.
Ezt a napot a betűk számértéke miatt úgy hívjuk: "lág
báomer".
Az Arizal tanítása szerint Jákob ősatyánk már tett utalást lág báomer
napjára. Amikor Jákob az ősanyák és gyermekei társaságában elmenekült
Lábán elől, akkor apósa üldözőbe vette azzal a szándékkal, hogy megölje.
Amikor Lábán észlelte, hogy Isten megvédi az ősatyát, szövetséget
kötöttek (31:44).
A szövetség jeleként kőhalmot állítottak, melyet Jákob Gál-Éd-nek
nevezett el (uo. 47.). A "gál" kifejezés ugyanazokat a mássalhangzókat
tartalmazza, mint a "lág" szó, de nem ez az egyetlen kapcsolat e két
fogalom között. A kőhalom elválasztást jelentett két ember és két
világlátás között, a Jákob által képviselt szellemi tisztaság, illetve
az arám Lábán tisztátalan világa között.
Lág báomer pedig az a nap (az omerszámlálás 33-adik napja), amikor
szünetelt (vagy megszűnt) a Rabbi Akiva tanítványait sújtó járvány,
illetve Simon bár Joháj személyében eltávozott az a bölcsünk, aki a
33-adik (Sábát traktátus 33-adik lapján) talmudi megállapításával ("amit
létrehoztak a földünkön, csak és kizárólag a maguk szükségletét
szolgálta") a Jákobtól tanult módon elválasztotta az egyistenhit tiszta
és a bálványimádás tisztátalan világát egymástól.
A hét elején beszéltünk a nesámá (lélek) tisztaságának fontosságáról.
Miként lehet ezt megőrizni? Mestereink többsége úgy véli, hogy az első
lépés a Tóra-tanulás, melyről azt írja a Házon Is: "az olyan ember, aki
érdemes lesz arra, hogy megismerje a Tórát...ha kimegy az emberek közé,
akkor ő maga is embernek tűnik, de valójában angyal, aki az emberek
között él".
A Rámbám (Hilhot Smitá 13:13) szerint "minden ember, aki hajlandó Istent
szolgálni és mindent megtesz azért, hogy megismerje Őt, az lerázza
magáról a többség által viselt igát, és elérheti a szentség legmagasabb
fokát".
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
István
rabbi |
