Avigdor Herzog szerint akkor beszélhetünk „magyar zsidó népzenéről”, ha az olyan forrásból fakad, melyet sokan, sokáig gyakorolnak. Ahhoz, hogy egy zenei hagyomány fennmaradjon és tovább éljen, alkosson, egy életerős társadalomra és virágzó kultúrára van szükség. Felvetődik írásában egy fontos kérdés: A második világháború után volt-e ilyenfajta zsidó társadalom Magyarországon?

A felvetett kérdést maga válaszolja meg ekként: „zsidó (tradicionális) zene az, amit zsidók szolgáltatnak saját maguknak ünnepeiken, jeles napjaikon és más, a begyökerezett szokások szellemében megtartott társadalmi megnyilvánulásaikon. Tehát ennek a zenének megvannak az egész pontosan meghatározott előadói, befogadói és keretei (azaz ideje és helye) …vérükben van ez a zene és annak minden ismert nüansza, fordulata.”[1]

Herzog tanulmányának közlését az ihlette, amikor Kőbányai János megküldte számára a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta, a Szól a kakas már című kazettát, mely 1992-ben a Hungaroton kiadó gondozásában jelent meg. Konklúziója, hogy a Muzsikás együttes által készített zenei anyag szép és vonzó, de mégsem nevezhető zsidó zenének.

Frigyesi Judit egyik tanulmányában szintén fölveti, hogy vajon volt-e Magyarországon sajátos zsidó repertoár? Kutatásából az derül ki, hogy semmilyen írásos dokumentum nem került elő, ezért feltételezhető, hogy a magyar zsidóknak nem volt saját zenei repertoárjuk. Vélhetőleg a magyarországi zsidó zene csupán néhány zsidó dallam hangszeres megszólaltatása volt, jellegzetes zsidó előadói stílus azonban nem létezett.[2]

A szakrális és profán zsidó énekművészet több évezredes múltra tekint vissza, hiszen már a jeruzsálemi Templomban is különféle dalokat, zsoltárokat énekelt a leviták kórusa, különféle hangszerek kíséretében.

Frigyesi Judit a „Zene” a hagyományos zsidó vallási életben címmel megjelentetett tanulmányában azt írja, hogy „a tradicionális zsidó kultúrában a zene nem művészet, hanem életmód. A kelet-európai zsidó vallásos élet egésze zenében fejeződött ki – a vallás gyakorlása egyben a zene gyakorlását is jelentette”.[3]Majd azzal folytatja, hogy a zene mindig „beszél”, mivel van mondanivalója, filozófiai tartalma, valamint érzelmi töltése is. Egy tradicionális közösségben nem tanulnak zenét, sem a szöveghez tartozó dallamokat, mégis képesek elsajátítani a dallamokat úgy, ahogyan egy nyelv kiejtését a gyermek. Itt a zeneiség nem az oktatásnak köszönhető, mivel a mindennapi élet részeként hagyományozódik.

Magyarországon az asszimilált zsidó fiataloknak egy része az oktatásnak köszönheti, hogy megismerheti a szebbnél szebb zsidó dalokat.

Soltész Elekné az Anna Frank Gimnázium ének-zene tanára munkássága alatt diákok százaival ismertette meg a zsidó dalokat, és tette közkinccsé a rendszerváltás után. Ez a könyv főként izraeli dalokat tartalmaz, mint Daloljuk hát: béke legyen!, Jöjj hát, mulassunk!, Liliomos este, Emlékezés, Nagy ég, nagy ég, Izraeli matrózok, Hadd lengjen a zászló, Tábori dal, A Kineret tó partján, Találkozás, Az ősi földön, Az ifjú pár, Ringass Jordán, Bethlehem dombján, Jeruzsálem városában, Álmom Jeruzsálem, A remény, stb. Továbbá, szép számmal szerepel szakrális ünnepi dal is; Ha jő péntek este, Élijáhu, a próféta, Hanukai dal (Maoz cúr), Szép hanuka, Dicsőség makkabeus, Hanuka láng, A pörgettyű, Tavaszköszöntő, stb. Valamint, néhány Jiddis (kelet-európai) dal; Tanít a rabbi, Ha a rabbi sír., és a nagykállói csodarabbi.

 Köztük van Taub Eizik Izsák világhírű magyar-zsidó dala, a Szól a kakas már kezdetű népdal is. Raj Tamás rabbi megjegyzi, „Csupán a Szól a kakas már című dal héber betétjénél ragaszkodtunk a hagyományos, askenázi kiejtéshez, lévén ez sajátos, kelet-európai fejlemény.”[4]

 A dalok szövegeinek szerzői között kiváló költők is vannak, mint Saul Csernichovszki, Nátán Alterman, Avigdor Haméiri, és a fasizmus idején hősi halált halt Szenes Anikó. Ebből a gyűjteményből a Szól a kakas már című dallal kívánok foglalkozni. Teszem ezt azért is, mert ez az én szűkhazámból, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből való. Azt hallottam, hogy ez a dal a „magyar zsidók himnusza.”

 A világszerte ismert legenda szerint a „Szól a kakas már…” című dal a nagykállói talmudtudós, csodarabbi nevéhez fűződik, aki ékesszólásával, emberi bölcsességével és jóságával vált országszerte ismert. Hogy pontosan milyen szerepet tölt be a dal megszületésében, azt homály fedi, az erről szóló legendák ugyanis ellentmondanak egymásnak.

A Szól a kakas már című dal kottája megtalálható, Dr. Soltész Elekné: Zsidó dalok könyve, Makkabi Kiadó, Budapest, p. 69.

Az egyik változat szerint: a kállói szent csodarabbi nagyon szerette és élvezte a természet szépségeit, ezért sok időt töltött a környező erdőkben és mezőkön, ahol gyakran beszélgetett erdészekkel és pásztorokkal. Egyik alkalommal a rabbi az erdő szélén egy pásztorfiút hallott énekelni, mely ének a lelkéig hatott. Úgy gondolta, ez a gyönyörű dal megér neki egy aranyat. Amikor megköttetett az üzlet, a rabbi megtanulta az éneket, a fiú pedig elfelejtette.

 A jól ismert szatmári-erdélyi népdalt a rabbi szakrális dallá változtatta úgy, hogy kiegészítette. Ugyanis, a kiegészítéssel a dal a Messiásról szól, mivel a kakas a zsidó néphit szerint a Messiás hírnöke. A dal melódiája is változott azáltal, hogy új környezetbe került. A ritmusa lelassult, hangulata érzelmesebbé, melankolikusabbá vált. (Így halljuk a dalt Jan Peerce énekes a Metropolitan c. nagylemezén.)[5]

 Egy másik verzió szerint: a kállói határban 1760 táján egy pásztor nagyon szépen furulyázta és énekelte ezt a dalt. A közelben volt egy 10 éves körüli zsidó libapásztor fiú, akinek fülébe és szívébe igen beférkőzött, s emlékezetéből újra és újra előjött a messzi Lengyelországban, ahol 11 éves korától 25 éves koráig tanult. Művelt, nagy tudású emberként tért vissza Kállóba, s amikor megkérdezték, miért jött vissza, hiszen ennyi ismerettel talán másutt jobban boldogulna, mindig azt felelte, ez a dal hozta haza. Taub Eizik Izsáknak nevezték, akiből híres rabbi lett, akinek sírjához Nagykállóba a mai napig rendszeresen jönnek zarándokok a világ minden tájáról. A legenda úgy szól, hogy amikor a fiú megtanulta a pásztortól a dalt, intett a kezével, és a pásztor nem tudta többé játszani. Tény, hogy a rabbi később még két versszakkal megtoldotta a dalt, átértelmezve azt úgy, hogy a szerelmes vágyakozás helyére a Messiás várása lépett.

 Szól a kakas már

 Szól a kakas már,
Majd megvirrad már
Zöld erdőben sík mezőben
sétál egy madár

 Micsoda madár,
micsoda madár
Sárga lába, kék a szárnya
Engem odavár

 Várj madár várj,
várj rózsám, várj
Ha az Isten Néked rendelt
Tied leszek már.

 A haszidok Purim nevű ünnepükkor szakrális énekként éneklik szerte a világon. A 4. és 5. versszak így szól:

 Mikor lesz az már?
Mikor lesz az már?
Jiboné ha mikdos ír Zion tömálé[6]
Akkor lesz az már!

Miért nincs még már?
Miért nincs még már?
Miphné chatü enü golinü mearchenü[7]
Azért nincs még már!

Nos, eredetileg valamikor a 17. század elején szólalt meg a várfalak tövében egy vágyakozó, szépséges hajnal-ének, a Szól a kakas már, melyben a keleti színezetet jelző régi magyar dallammotívum: a „ti-lá-szi-fá-mi”.

 Akkoriban az volt a szokás, hogy hajnalban felkerekedett a násznép, kiszellőztetni fejét a friss levegőn, amíg a lakodalmas házat rendbe rakják. Ilyenkor körbejárták a falut, dallal ébresztették azokat, akik vacsora után, vagy a menyasszonytánc után hazamentek aludni. Végül mind együtt énekelték a legszebb hajnalozó dalt az ifjú pár ablaka előtt.

 A dal négysoros versszakokból áll. Sorai rövidek, a szótagszámuk:5-5-8-5. Dallamvonala kupolás. Aki énekelte, abban igen erős volt a vágyakozás kedvese után. Talán egy lány, akinek szerelme pásztor volt a sík mezőn, vagy talán katona?[8]

 A népdalt, a legendát és a kiegészítést Kodály Zoltán 1921-ben jegyezte le,[9] amikor voltaképpen a Kállai Kettős miatt utazott a futóhomok által borított sík kisvárosba, hiszen róluk olvasott az Etnográfia c. országos néprajzi lapban. Mivel a Kállai Kettősnek nem volt állandó tánccsoportja, és hogy még sem menjen üres kézzel haza, így Görömbei Péter református lelkész átkísérte a közelben lakó Klein Ábrahám rabbihoz, aki szívélyesen énekelte el a dalt.

 Állítólag Klein rabbi hozzátette még: „Azóta a magyarok nem is nagyon éneklik.” [10]

Harsányiné megjegyzi, a legenda, az legenda. Hallani gyermekkar előadásában kánonszerű feldolgozásban, mivel jelentősebb népdalgyűjteményben is szerepel.

 A legenda egy harmadik változata Szabolcsi Bence tolmácsolásában: „Taub Eizik Izsák hászid csodarabbi 1780 körül került Nagykállóra melamednek (tanítónak) a nagykállói rasekol gyerekei mellé, s ott később rabbi lett. A költői lelkű, természetszerető rabbi a legenda szerint mezei sétája közben hallotta a dalt egy pásztorgyerektől, s egy belső hang ellenállhatatlanul ösztönözte őt annak megtanulására. Megvette hát a dalt két forintért. Abban a pillanatban, amikor a vásárt megkötötték, a rabbi megtanulta a dalt, a pásztorgyerek meg elfelejtette. Azóta a felvidéki zsidóság magáénak érzi a nótát, és zsoltáros virrasztásai s egyéb vallásos ünnepei alkalmával mindenütt énekli, mivel annak szövegéből Messiást váró, allegorikus értelmet érez ki.”[11]

 Felvetődik, hogy a magyar népdal hogyan válhatott népszerű haszid zsidó dallá?

 Az egyik lehetséges válasz a dallam modalitása.[12] A zsidó zene, mely lehet akár klezmer, akár liturgikus kántorének, a gregorián zenéhez hasonlóan skálák, modusok köré szerveződik. Az Ahavoh rabboh, mely az ebben a modusban recitált reggeli ima kezdőszavairól nyerte nevét nagyon népszerű a haszidok között. Szombatonként és ünnepekkor a rabbi asztalánál, gyakran eksztatikus hangulatban énekelt. Egy módosított fríg skálának felel meg az Ahavoh rabboh, a klezmerben elterjedt jiddis neve, a freygish, ahol a skála harmadik foka egy fél hanggal fel van emelve. A Szól a kakas már c. dal is bővített terces fríg skálára épül. Ezért minden változtatás nélkül átvehette a zsidó közösség úgy, hogy dallamvilágában teljes egészében a magáénak érezhette.  Tehát az utolsó versszakot leszámítva tipikus magyar szerelmes népdalszöveggel van dolgunk. Nagyon sok népdalból is visszaköszön a szerelmesek madár-allegóriája. Az utolsó versszak héber nyelvű sora egy késői középkori pijutból, zsidó liturgikus költeményből való. Askenázi kiejtéssel: Jibbone ha-Mikdos, Ir Cijajn tömale. Magyarul: „Felépül a Szentély, és Sion Városa benépesül.” Akkor lesz az már.

 Ez a kiegészítés, a betoldott strófa az Énekek éneke magasságába röpíti fel a dalt. Ahogyan a tradicionális rabbinikus értelmezés szerint az Énekek énekének szerelmespárja az Örökkévaló Isten és népének egymás utáni vágyakozását ábrázolja, ugyanúgy a Szól a kakas már énekese a számkivetett zsidó nép képviselőjeként vágyakozik szerelme, az Örökkévaló Isten után, akivel a messiási időkben, az Ígéret Földjére való visszatérés és a jeruzsálemi Szentély újjáépítése után egyesülhet. Így születhetett meg egy zsidó dallamú magyar népdal és egy transzcendenssé emelt szerelmes vers frigyéből a mai napig legnépszerűbb magyar nyelvű haszid dal.[13]

 Azt hiszem szerencsés vagyok, mert amikor megemlítettem családom körében, hogy mivel foglalkozom, előadóművész (jazz zongorista) apósom azonnal a zongorához ült, és együtt énekeltük a dalt, valamint megnéztük a hagyományos Nagykállói változat és a Kodály féle változat között mi a különbség.

 A hagyományos Nagykállói kotta „A”-mollban, és négynegyedes ütemben, amíg a Kodály féle „G”-mollban, és kétnegyedes ütemben van. A Kodály féle lejegyzésben előkék[14] vannak, (például: de) az első sor második részében, továbbá glissando[15] (például: virrad már).

 Minden sorban találunk zenei díszítéseket.

 A hagyományos Nagykállói kottában nincs korona, ami azt jelenti, tetszés szerint ki lehet tartani az alatta lévő hangot. A negyedik sor második részétől (Jibóne hamikdos ír Cijajn tömálé) triolák[16] vannak.

 A tradicionális és a Kodály Zoltán féle kotta közötti különbség, a szövegeltérés.

 A Kodály féle kotta rövidebb, mivel bizonyos részek ki vannak hagyva.

Legtöbb a kottában az alaphang, de találunk domináns[17] és szubdomináns[18] hangokat is. Félhangos akkord fordulat is előfordul.

 A témaválasztásomhoz hozzátartozik egy magánjellegű történet is. Ezen a nyáron először fordult elő, hogy mind az öt unokával (3 - és 14 év közöttiek), a szüleik nélkül több napra útra keltünk. Nos, a gyermekszáj „milliónyi” kérdésekkel bombázott utunk során. Többek között, miért van a templom tetején a kakas? Akkor igyekeztem választ adni, azóta utána járni, hiszen a kakasnak szerepe van a keresztény hitrendszerben is, a folklórban is és a díszítőművészetben is.

 A kakas megjelenik a keresztény mitológiában is. Az archaikus magyar apokrif imádságokban kakas ébreszti az alvó édesanyát, Máriát. Elmondja, hogy fiát elfogták, és keresztfára fogják feszíteni. Erdélyi Zsuzsanna szerint a fénykezdetet jelző és szimbolizáló kakas valószínűleg kapcsolatban lehetett imáink és kántáló dalaink szövegében megjelenő, piros hajnalban alvó Máriával. Úgy véli, hogy a Máriát ébresztő kakas-motívum középkori misztériumjátékok nyomát őrizheti.[19]

 Jób könyvében a kakast az Örökkévaló Istentől kapott értelem fényével hozta összefüggésbe.[20]

 Az Újszövetségben Péter apostol árulása kapcsán vált Krisztus szenvedésének szimbólumává.

 “Jézus pedig ezt mondta neki: “Bizony, mondom néked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”[21] Verebélyi Kincső tanulmányában áll, hogy a kakas megjelenik az Arma Christi, vagyis a Krisztus szenvedéseivel, keresztre feszítésével kapcsolatos tárgyak ikonográfiai ábrázolásában is.[22]

 Szenci Molnár Albert 1625-ben a kakas szimbolikájával kapcsolatban a következő fordítást vetette papírra: „Tudásra méltó dolog, hogy az templomok tornyainak tetejére rézből csinált kakasokat szoktanak helyeztetni, mert minekutána Péter Idvezitőjét megtagadta volna, az kakasszóra serkent fel. Illik tehát penitencia által is vigyáznunk.(…) Nagyobb oka vagyon, hogy az templomok tornyainak tetején most kakasok helyeztetnek, mert valamennyiszer kakasszót hallunk, avagy a templom tetején kakast látunk, mindannyiszor Péter eseteiről és keserves sírásáról kellenék emlékeznünk.(…)”[23]

 A Szenczi Molnár Albert által lefordított szöveget Szent Bernardin ferences szerzetes írta, aki 1380-1444 között élt Olaszországban. Ebből következik, hogy a kakas nemcsak a reformátusoknál volt a hűség, a bűnbánás, a hit és az éberség szimbóluma, hanem szerte Európában. Már a IX. századból vannak adataink arra, hogy a templomokra fémből készített kakasokat illesztettek. Ez a koraközépkor idején Krisztus feltámadására utalt, mint a visszatérő reggeli fény szimbóluma, s egyúttal a bűnbánatra való megtérést is jelképezte. Azonban a protestantizmus elterjedése és megerősödése után fokozatosan református jelképpé változott. Továbbá, a kakas megjelenik a reformátusok egyházi használatban lévő szakrális eszközein: az úrasztali terítőkön, tányérokon és ónkannákon. [24]

 A fenti példák alapján elmondhatjuk, hogy a magyar folklórban mély gyökerei vannak a kakassal kapcsolatos képzeteknek, szokásoknak. Az emberi élet szinte minden szakaszában megtalálható: születéskor, lakodalomkor, és a temetés idején.

 Felhasznált irodalom:

 Avigdor Herzog: Hol van a zsidó zene? In: Múlt és jövő 1993/1.sz. p.76.

Erdélyi Zsuzsanna: Archaikus népi imádságok. In: Magyar Néprajz V. Népköltészet, Budapest, 1988.

Frigyesi Judit: Történelmi, vagy antropológiai megközelítés? In: OR-ZSE Évkönyv, szerk. Schőner Alfréd, OR-ZSE kiadó, Budapest, 2008.

Frigyesi Judit: „Zene” a hagyományos zsidó vallási életben, in: Hágár országa, A magyarországi zsidóság-történelem, közösség, kultúra, Szerkesztette: Szalai Anna, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009.

Frigyesi Judit: Világi zsidó zenészek Magyarországon, in: Hágár országa, A magyarországi zsidóság-történelem, közösség, kultúra, Szerkesztette: Szalai Anna, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009.

Frigyesi Judit: Egy lemezfelvétel történeti értéke. Muzsikás: Szól a kakas már. Magyar zsidó népzene, fordította Götz Eszter, in: Múlt és jövő, vol. 4. 1993/1. p.64-67.

Harsányi Gézáné: Nagykálló kodályi öröksége, in: Tariménes, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei társadalomtudományi, kulturális és honismereti folyóirat, Kodály Zoltán emlékszám, III. évf. 1.sz.

Soltész Elekné: Zsidó dalok könyve, Makkabi Kiadó, Budapest, 2004.

Raj Tamás: Várj madár, várj, www.zsido.hu/vallas/haszid.htm,

Takács Béla: Bibliai jelképek a magyar református egyházművészetben, Kálvin Kiadó, Budapest, 1986.

Verebélyi Kincső: A hagyomány képei, Kossuth Kiadó, Debrecen, 1993.

http://wangfolyo.blogspot.com/2009/03/mikor-lesz-az-mar.html