Farnadi-Jerusálmi Márk:

André Hajdu
1932 – 2016

Hajdú András, izraeli zeneszerző Budapesten született 1932-ben. A Liszt Ferenc Zeneakadémián Kodálynál tanult. Kezdetben a cigányzene kutatásával foglalkozott, majd 1956-ban Párizsba emigrált. 1966 óta Jeruzsálemben élt. Az idei Spinoza Zsidó Fesztivál alkalmával valódi intellektuális csemege kerül bemutatásra. Hajdú szerint a zene nem csak szórakozás! Ennél sokkal több, mélyebb, fontosabb! Ő a zene erejével a zsidó történelmet jeleníti meg, így zenéje fontos szerepet játszik a zsidóság megértésében. Hajdú magával sodró előadása és zenei illusztrációi (DVD és CD) alapján talán többet értünk meg a zsidóság történelméből, mint a történelemkönyvekből. A téma a múlt (a kétezer éves talmudi történelem, kétezer éves szöveg), de a zenei nyelv mai. Hajdú zenéjén keresztül nem győzünk tanulni és tanulni!!! Az izraeli zeneszerző - a 200 évvel ezelőtti folklór nyomán - a haszid forradalom világába is elvezet bennünket, s bejáratja velünk a különös haszid utat. "Az álmok Spanyolországban" című darabjában a spanyolországi kereszténység-zsidóság konfliktusoktól sem mentes egymás mellett élése játszódik le előttünk.(koncert.hu)

Bevezetés az intermedialitásba
Dal és szöveg a színpad közegében

André Hajdu és a Ha'oman Hai Ensemble
A lélek kalamusa című darabjának elemzése

Farnadi-Jerusálmi Márk

Az együttes és vezetője

E dolgozatban a jeruzsálemi Ha'oman Hai Ensamble-nek egy stílusát illetően nehezen meghatározható darabján keresztül szeretném bemutatni azt, hogy milyen kölcsönhatása lehet a dalnak, a zenének és a prózai szövegnek egy művön belül.

Nemcsak a művet, hanem az azt előadó csoportot is nehéz meghatározni: zenekar, kórus és színtársulat egyben. Az együttes vezetője André Hajdu, vagy magyarosan Hajdu András, budapesti születésű, Jeruzsálemben élő Izrael-díjas zeneszerző. Hajdu professzor Kodály-tanítvány, népzenekutató. Az együttes többi tagja javarészt Hajdu-tanítvány zenész. Az együttesnek, színtársulat-mivoltát erősítendő, rendezője is van, Baruch Brenner, aki egyszerre rabbi, színész rendező és énekes. Az együttes többi tagja sem kevésbé színes személyiség. A tagok korukat tekintve is elég különbözőek. Andre Hajdu e sorok írásakor élete 83. évét tapossa, tanítványai részben félévszázadnyival fiatalabbak nála.

Zeneszám részlet az együttestől.

Néhány szám az együttestől:

A Napóleon-induló 

Ez pedig a Misna megzenésítése, az első rész a Misna, a második a lélek kalamusa, melyben a Napóleon-induló is szerepel: https://youtu.be/w4C1zuS24sg

Ez pedig a Spanyol álmok: https://youtu.be/eiGuES44Cus

Intermedialitás André Hajdu műveiben

E dolgozat témájául szolgáló művön kívül is több olyan szerzeménye van Hajdunak, amelyre különösen jellemző az egymástól általában távoli műfaj szokatlan ötvözése. Egyik kiemelkedő példa a misnák megzenésítése. A Talmud alapját képező Misna kb. ezernyolcszáz éves szövegének modern hangszerelése és annak színpadi előadása Hajdu teljesen eredeti ötlete. Egy további művében, a Spanyol álmokban pedig a zsidók Hispániából való kiűzetésének idejéből származó különböző nyelvű dokumentumok felolvasására kerül sor.

A darab jellemzése

A lélek kalamusa avagy írótolla lubavicsi chaszid dallamokat dolgoz fel. Mint Kodály-tanítvány, Hajdu már pályafutásának elején népzenekutatóvá és -gyűjtővé vált. Magyarországon autentikus cigány zenét és népdalokat gyűjtött. A cigányoknak nemcsak zenevilágát, de a nyelvét is megtanulta. Későbbi életében ennek fontos szerepe volt saját zsidó identitásának megtalálásában.

Már vallásos, a chaszid filozófiát magához közelinek érző zsidó zenészként minél ősi, tisztább forráshoz szeretett volna visszanyúlni. A zsidóság sohasem élt légüres térben, a környező népek mindig hatottak rá, többek között a zenevilágára is. De azt lehet mondani, hogy a lubavicsi chaszidok már kétszáz éves történetük során makacsul ragaszkodnak a dallamaikhoz, így elég pontosan tükrözik a korabeli Litvánia, ill. Fehéroroszország zsidóinak zenei világát, szemben sok más, ma olyan, egyébként szintén chaszidnak nevezett zenével, mely nagyon sok a chaszidizmus eredetétől földrajzilag is különböző és modern hatásnak van kitéve. Nigunjaikat[1] egy háromkötetes könyvben gyűjtötték össze, mely összesen 347 dallamot tartalmaz[2]. E könyv tartalmazza nigunok történetét, szerzőjüket és egyéb információkat.

A Ha'oman Hai Ensemble célja a darab bemutatásával e régi népzenei kincs megismertetése a zsidó nagyközönséggel, legyen az vallásos vagy vallástalan.

A zeneműveket nagy átéléssel, teátrális eszközökkel adják elő. A nigunokon kívül, melynek egy része eredendően szöveg nélküli, elhangzanak olyan prózai szövegek is, mint például Snéur Zálmán rabbinak, a Tánja szerzőjének lányához intézett levele.

A Napóleon-induló

A mű több részre bontható, mindegyik rész más nigunt, esetenként egyszerre többet dolgoz fel.

E dolgozatban a darab zeneszámai közül egyet szeretnék kiemeli azzal a céllal, hogy azt a elemezve megismerjük a mű intermediális jellegét.

E zeneszám prózai betéttel kezdődik. Megismerjük a Napóleon-indulónak, a Lélek kalamusa ezen részének címét adó nigun születésének történelmi hátterét az egyik előadó szavain keresztül. Itt most általam összefoglalva közlöm e narratív szöveget:

1812-t írunk, amikor is Napóleon lerohanja Oroszországot. Ki fog győzni? Napóleon vagy I. Sándor orosz cár? A narrátortól megtudjuk, hogy e kérdésre a válasz a kor két jelentős rabbijától, Snéur Zálmán rabbitól (1745-1812), a Tánjá szerzőjétől (héberül báál háTánjá, másik ismert elnevezése álter rebbe, vagyis az öreg rebbe jiddisül), illetve a kozsnici mágidtól[3](rabbi Jiszroel Hopsztajn, 1737–1814), pontosabban kettőjük vitájának eredményétől függ, bármennyire is abszurdnak hangzik.

A mágid Napóleon pártján állt. Szerinte, ha Napóleon győz, az a zsidóknak jobb lesz (Napóleon a zsidóknak egyenjogúságot adott birodalma területén), ezáltal az egész világnak jobb lesz, megnyílik az út a megváltás előtt. Rabbi Snéur Zálmán nem ért vele egyet: szerinte bár lehet, hogy jobb lesz a zsidóknak, ha Napóleon győz, de a zsidóság sorsa rosszabbra válik. Ezért ő I. Sándor győzelméért imádkozik . A narratív szöveg alatt is zongoraszót hallunk aláfestésként. A zongorán André Hajdu és tanítványa, Mati Kovler játszik. A narrátor, aki a rendezője is egyben ennek a műfaja alapján zenés monodrámának, Baruch Brenner.

A kerek egész műnek tekinthető mindössze négy perc hosszúságú (A lélek kalamusa teljes hossza mintegy 80 perc).

A kozsnici mágid és az álter rebbe tehát egymással szembenállva felülről irányítják a háborút. A francia oldalt és a kozsnici mágidot illusztrálandó, felhangzik a francia dallam, a Napóleon-induló. Rabbi Snéur Zálmán véleményének kifejtése után egy orosz nyelvű, Nyet nyet nikavo kezdetű chaszid dalt hallunk az előbbi francia dallam ellenpontozásaként.

A zenébe bekapcsolódik hegedű, nagybőgő, dob és egyéb ütőhangszerek. Ahogy két, a háborút vezénylő rabbi-generális "imaharca" egyre intenzívebbé válik, úgy válik a halk zenei aláfestés a narrátor szövegét majdnem elnyomó hangerejűvé.

Közben Napóleon csak egyre közeledik Moszkvához.

Hogyan tudná megállítani őt rabbi Snéur Zálmán?

Felteszi a kérdést: milyen zenét játszott a francia katonai zenekar, amikor megtámadták Oroszországot? Elébe hozzák a Napóleon-indulót, ami Galliában már rég feledésbe merült, de a lubavicsi chaszidok máig éneklik. Tanítványaival egyetértésben így dönt: ha elvesszük a franciáktól az őket diadalra vezető indulót, azt a dallamot, mellyel orosz földre léptek, elvesszük tőlük a győzelmet!- mondják. A mű az orosz dal éneklésével zárul, jelezve rabbi Snéur Zálmán és I. Sándor győzelmét Napóleon felett.

"Természetesen el kell ismernünk azt, hogy az intertextualitás immár több évtizedet és mutációt megért elméletének köszönhetünk egy igen fontos felismerést: a viszonyaiban létező szöveg fogalmát. A textológiák viszont gyakran elhanyagolják (vagy mechanikus leágazás képletekbe szorítva, végső soron a különbségeket egyneműsítő és alulbecsülő módon jelenítik meg) azt a tényt, hogy ezeknek a viszonyoknak a nagy része különböző médiumokat kapcsol össze. Ha az emberi kommunikáció bármely területét nézzük, azt látjuk, hogy a közlés egyszerre többféle módon történik: az élőbeszédet a gesztusnyelv és térkihasználás, valamint a hangzás különböző lehetőségei formálják, az írásnak lényeges eleme a képi megjelenés, a képeknek gyakori kiegészítője az írás, megértésükben fontos jelentésalakító szerepe van a különböző verbális narratíváknak, a filmben például az összes kifejezési forma megjelenhet, a zene (és az nem csak ún. "könnyű" változatában) pedig ma már legalább annyira fontos látványvilágként, mint hangzásként, és így tovább.

Általában összetett közleményeket alkotunk, az egyetlen médiumot felhasználó szöveg tekinthető kivételnek. A multimedialitás nem a szövegek ritka és sajátos esete, hanem sokkal inkább az általános létezési módja, az emberi kommunikáció természetes, ’élő’ közege. A szövegköziség így a gyakorlatban többnyire maga is intermedialitás, illetve lévén hogy a médiumok egy része csak igen nagy metaforikus beleképzelő képesség alapján tekinthető szövegszerűnek (így például a nyelvi közlés jelentős aspektusa szintén egyáltalán nem "szövegszerű", hanem inkább "zenei-ritmikai" természetű vagy   "képszerű", a szövegköziség in vivo, legalábbis részben, nem is szövegkapcsolatokat jelent (még a ’pusztán’ nyelvi közlemény esetében sem), hanem például képköziséget. Az intermedialitást ennek megfelelően értelmezhetjük akár (szűkebb értelemben) úgy mint konkrét szövegek egymásra utalását (amit nevezhetünk multimediális intertextualitásnak is: például egy film és az általa idézett/átdolgozott irodalmi mű kapcsolatát), de általánosságban arra is ki kell terjesztenünk, amit nem a szövegek kapcsolódásában, hanem a közlési csatornák szintjén tapasztalható összeszövődések (például szöveg és kép, kép és zene, írás és beszéd viszonyának) jelentéstelítő médiumköziségében ragadhatunk meg[4]."

Felhasznált irodalom

Ha'oman Hai Ensemble: Writing from within, Ha'oman Hai Ensemble:Jerusalem

Pethő Ágnes: Képátvitelek. Tanulmányok az intermedialitás tárgyköréből, Scientia Kiadó:Kolozsvár, 2002

Shemu'el Zalmanoff: Sefer hanigunim: book of Chabad-Chasidic melodies, Nichoach, 1957

Farnadi-Jerusálmi Márk
2016.08.04