Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VII. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "TE ÉRTED..." volt. (Debrecen, 2005. május 27
- 29.)
Az égi büntetés
Egy ismerősömmel közöltem, hogy a hét végén nem mehetek a megszokott zsinagógába, mert már hatodik alkalommal (az elsőn nem vettem részt) Debrecenbe utazom a határon túli magyar nyelvű zsidók találkozására. - Te is mindenhová elmész, ahol két cintányért összeütnek - mondta ismerősöm. A jellemzően Találkozás Sátrának nevezett hatalmas szukában a vacsora asztalon tányért látok eleget, cintányért egyet sem. Aki az észrevételt tette, csak egyszer vett volna részt ezen az eseményen, megragadta volna ennek hangulata, látva az ismert arcokat, hallgatva az előadásokat és a beszámolókat. A résztvevők olyan helységekből jöttek, néhányat említve csak: mint Kassa, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Komárom, Brassó, Érsekújvár, Kárpátalja, - ahol jelentős zsidó közösségek tevékeny, mozgalmas életet éltek valaha. Híres iskolájuk, neves rabbijaik a zsidóság ékességének számított. Ma már a jelenlévők az utolsó égő zsarátnokok, akik őrködnek, hogy a még megmaradt tűz ki ne aludjon. Hogy legyen néhány zsinagógában ima reggel és este. Módjuk legyen a fiataloknak megismerni a Szentírás útmutatásait. Hogy mennyire zsidó-lakta terület volt, ahonnan a vendégek érkeztek, bizonyítja egy anekdota.
Három zsidó utazik a vonaton.
- Hová való vagy? kérdezik az elsőtől.
- Kisgorodból, hangzik a válasz. Kicsiny városka, húszezer lakossal.
- Mennyi belőle a zsidó? kérdezik. Tizennyolcezer
- és a többi? Rendőrség, csendőrség, katonaság.
- Te honnan jöttél? fordulnak a másodikhoz. - Munkácsról - feleli. Nagy város, hatvanezer lakossal.
- Mennyi ebből a zsidó? - Ötvenhatezer.
- És a többi? - Rendőrség, csendőrség, katonaság.
- És te? - fordulnak a harmadikhoz. - Londonból jöttem. Nyolcmillió ember lakik ott.
- Mennyi ebből a zsidó? - kérdik tőle. Kétszázötvenezer - hangzik a válasz.
A munkácsi a fejéhez kap.
- Szentséges Teremtő! Minek oda annyi rendőrség, csendőrség, katonaság?!
A számokkal, amely a magyar nyelvterületről érkezőknél most található, a háború előtti tizedrészével is elégedettek lennénk. Ezért illeti megbecsülés azokat, akik az üszkös romok felett továbbélés lehetőségét igyekeznek biztosítani.
A heti szakasz a Bechukotáj lezárja Mózes III. könyvét, amely a tisztaságokról szól. Beszélünk az áldozatokról, amelyek helyébe léptek az imák. Áldozni csak tiszta állatokat lehetett. Olyanokat, amelyeket üldöznek és nem olyat, amely üldöz. Például farkas üldözhet egy bárányt, de a legritkább esetben fordul elő - legfeljebb a mesében - hogy bárány üldözne farkast. Az ehető állatokat is felsorolja a harmadik kötet. Szó esik a családi élet tisztaságáról, a szentségekről és a fizikai tisztaságról, számos alkalommal említve a kézmosást, legyen az ember keze mindig tiszta a szó általános és átvitt értelmében. A fizikai tisztátlanság egyik jele a poklosság, amelynek külső megjelenési formája bőrbetegség. Mecóra. Jobb fordítást nem találnak rá, minthogy poklosság, mert egyik ma ismert betegséggel sem azonosítható. Talán a leprára emlékeztet leginkább, de a poklosságot gyógyították, a lepra gyógymódját nem ismerjük. Erre szokta mondani Schőner rektor úr: ami ma nem ismert, az lehet, hogy évezredekkel ezelőtt nem volt rejtély az akkori orvosok a papok (kohaniták) előtt. Ezt a betegséget a rossz szóért kapták az emberek. A pletykálkodás, rágalmazás, mószerolás büntetéseként.
Még Mirjam, Mózes testvére, aki bár megmentette csecsemő fivére életét, de a pletykálkodás vétségét elkövette, hét napig e betegségben szenvedett. Hárman érintettek a rossz szó bűnénél. Aki terjeszti, aki hallgatja, és akiről beszélnek. Ha nem lenne, aki meghallgatná, kevésbé ártana a rossz szó. Aki elmondja, ott természetes a vétek. Az a szerencsétlen, aki nincs jelen, és róla beszélnek, nem is érti, miért fagyott meg körülötte a levegő, miért veszíti el barátját, miért nem fogadják köszönését, esetleg miért bocsátják el állásából.
A betegség égi büntetés. A Teremtő méri a vétkezőre. Miért nem bízzák földi bíróságra? Mert csak a Gondviselés ismerhet minden körülményt, késztetést. Ő belelát, ahogy Jeremiás mondja, az ember szívébe és veséjébe.
Vegyünk konkrét példát, a most oly divatos ügynökügyet. Embereket fosztottak meg miattuk szabadságtól, utazási kedvezménytől, (abban az időben a külföldi látogatás engedélyezése különös kegynek számított), állásától, munkalehetőségtől.
Ez mind igaz. Erkölcsileg nem lehet felmentés, de ítélkezhetünk-e felettük, és nyilvánosságra hozhatjuk-e nevüket? Az utóbbi időben politikusok vitatkoznak e témáról, a helyzet sokkal bonyolultabb.
A politikusok politikai hasznot akarnak húzni a leleplezésekből, amely egyértelműen elitélendő cselekedet. De ad-e tanácsot ez ügyben a vallási szabályzat.
Mit mond a Háláchá? Baruch Oberlender rabbi egy iratot adott át nekünk, amely a honlapjukon is szerepel, amely egy hosszú fejtegetés.
A lényege, a végeredmény, a konklúzió, elég egyértelmű. Általánosan, minden külön vizsgálódás nélkül, nem szabad senkit sem megszégyeníteni. Figyelembe kell venni a körülményeket, hiszen azt mondják a legtöbben nem önként, nem is pénzért vagy előnyökért vállalták a besúgást, hanem mert megzsarolták, vagy fizikailag kényszerítették az együttműködésre. Márpedig ha az ember a családja, élete, esetleg életfeltétele (kenyérkeresete) forog veszélyben, akkor messzire el lehet menni akár a vétkek útján is.
Semmilyen körülmények között nem szabad bálványt imádni, embert ölni, vérfertőzést, fajtalanságot elkövetni.
Kérdés azonban a rágalmazó vagy a besúgó áldozatának nem okozott e cselekedetével halálos sebet vagy annak családja életlehetőségét nem tette-e tönkre.
Meg tudjuk-e ezt ítélni?
A Talmud azt tanítja, ne ítéld el embertársadat, ha nem voltál helyében.
Nos, könnyen mondjuk: mi ellenálltunk volna minden kényszerítő körülmény ellenére a kísértésnek, ki tudja megmondani, hogy igaz-e vagy sem. Csak a Teremtő. Nem helyes, ha rábízzuk a büntetést?
Mi imádkozunk a besúgók fenyítéséért, hogy soha ne legyen nyugtuk. De végrehajtást az Örökkévalóra bízzuk. Ő még a kétszeri figyelmeztetést sem hagyja figyelmen kívül.
Mert az Írás szerint előbb a vétkes házán jelentkezett a kóros elváltozás, aztán a ruháján és csak végül esett a bűnös személy a poklosság betegségébe.
A lelkiismeretfurdalás pokla ma is juthat a mószeroló, megfigyelő osztályrészéül. Bízzuk ezt a Teremtőre, ő igazságosan fog ítélkezni. Ha igazságtalanul hurcolunk meg valakit, magunk is vétkessé válhatunk.
Az időseknek tanácsolva: örüljünk, ha minket megkímélt az Ég attól, hogy annak idején válaszút elé álljunk.
A fiatalok nem érezték zsigereikben az akkori kor súlyát. Vajon ítélkezhetnek-e atyáik felett? A Biblia is óv ettől: "atyád meztelenségét ne tárd fel". Biztosak vagyunk abban, hogy ma nincs mószerolás? Minek nevezzük, ha valaki kollegájára rosszat súg a főnöke fülébe csak azért, hogy a legközelebbi elbocsátásnál ne ő kerüljön sorra, vagy azért, mert fizetésemelésre számít.
Más példát mondva: a labdarúgásnál elítélik a besúgó megfigyelőt, aki ártott egy vagy több embernek. (Félreértés ne essék, vétek, amit tett.) De aki bundázott, csalt, és becsapott több tízezer nézőt, szurkolót, a sport igazságában bízó rajongót, az nem bűnös?
A III. könyv zárófejezetében figyelmeztetések, sőt erős szóval élve, átkok vannak leírva, égi büntetések kilátásba helyezve, ha nem járunk a helyes úton.
Például: "nappal várod az estét, éjjel a hajnalt". De mégsem teljesen sötét a kép, mert van remény. "Megemlékezik az Örökkévaló az őseinknek tett ígéretéről" és az Ő és követőik érdemeire való tekintettel, ha őszinték vagyunk, a jó és az egyenes utat keressük, akkor az átkok áldássá válhatnak.
A könyv felolvasása után felhangzik a Cházák, cházák felkiáltás, - erősödjünk hitünkben, emberszeretetünkben, az igaz út vállalásában, erősödjünk egészségben, életerőben, hogy munkánkat, hivatásunkat az Örökkévaló útmutatása szerint teljesíthessük.
Deutsch Gábor
adjunktus
judaisztika tanár |
