Elhangzott az OR-ZSE
zsinagógájában 2013. 0705-én.
…

- "És szólt Mózes Izráel fiai törzseinek fejeihez…" (M.IV. XXX,2).
Így kezdődik majd holnap reggel a Tórából/Tajróból felolvasandó
szakaszunk a Mátot/Mátajsz elnevezésű. Szövegünkben olvasunk majd a
fogadalmak érvényességéről, a midjániták elleni hadjáratról, Reuvén
és Gád törzseinek kéréséről. Majd a Tórá/Tajró negyedik könyvének
utolsó fejezetei, a Mászé szakasz következik, amely a 40 éves
pusztai vándorlás állomásait ismerteti, és az I.ten által odaígért
föld felosztását a zsidóság törzsei között.
A vándorlás…
Napjaink egyik problémája, hogy sokan elmennek, kivándorolnak, a
jobb megélhetés reményében, innét, Magyarországról.
Egy midrás (Midrás Tanhumá) írja hetiszakaszunkhoz, a Mászé Tóra-i/Tajró-i
szakaszhoz kapcsolódva: Történt egyszer, hogy gonosz királyi
hivatalnokok érkeztek egy szombaton Cipori városába. Az ott élők
kérdezték Elázár ben Pártá-tól, hogy mit tegyenek, menjenek-e el,
hagyják-e el a várost rögtön? Ben Pártá válaszának a végét idézem
csak, ki Jesájá prófétánk szavaival válaszolt: "Eredj népem, menj be
házaidba és zárd be mögötted ajtódat, rejtőzzél el egy pillanatra,
míg elmúlik a harag" (Jesájá XXVI, 20). Igen, a történelem
megtaníthatott már arra, hogy kevés dolog állja ki az idő próbáját.
Amiről azt hisszük, hogy örökké tart az véges; amiről azt hisszük,
hogy végeláthatatlan, az is egyszer véget ér.
Támuz hónap 26. napja van még (kb. fél 9-ig), amely a világ népeinek
időszámítása szerint ez évben július hónap 4. napjának estéjétől, 5.
napjának estéjéig tart.
Július 4-én, 1776-ban fogadták el 13 gyarmatnak a Brit Birodalomtól
való függetlenségét kimondó határozatát, az Amerikai Egyesült
Államok Függetlenségi Nyilatkozatát.
"Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden
ember egyenlőként teremtetett. Az embert teremtője olyan
elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat,
s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az élethez és a
szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre" - írta a
Nyilatkozat.
Az Amerikai Egyesült Államokban működik az ún. Izrael-lobbi, amely
azoknak a zsidó és nem zsidó egyéneknek és csoportoknak az
összessége, akik az "Államok" külpolitikáját Izrael-barát irányba
igyekeznek befolyásolni.
Az Izrael-lobbival kapcsolatosan Soros (Schwartz) György így írt:
"Nem vagyok cionista, és vallásos sem, de mélyen együtt érzek zsidó
sorstársaimmal, és fontosnak tartom Izrael fennmaradását. (…) Én nem
hiszek az Izrael ellenségei által terjesztett legendákban és nem
okolom a zsidókat az antiszemitizmusért. Az antiszemitizmus
megelőzte Izrael megalakulását. Sem Izrael politikáját, sem annak
kritikusait nem lehet felelőssé tenni az antiszemitizmusért."
(Soros, George. "On Israel, America and AIPAC." New York Review of
Books, April 12, 2007.) Izrael Állam van, Izrael Állam létezik, az
Egyiptomból kivonult, és 40 éven át a pusztaságban vándoroló zsidó
törzseknek ígért földön alapították Izrael Államát, immár 65 éve.
De antiszemitizmus is van. Magyarországon is van antiszemitizmus, ez
vitathatatlan tény. Ezzel együtt kell élnünk, hiába szeretnénk, hogy
ez "véges" legyen, hogy véget érjen már ez az ellenszenv, hiszen mi
is hisszük, hogy "jogunk van az élethez és a szabadsághoz, valamint
jogunk van a boldogságra való törekvésre".
Július 5-én, a mai napon, 1853-ban született Kisszeben városában
posztupici dr. Kostka László orvos-gyógyszerész és daróci
Hajczelmajer Franciska fia: Kosztka Tivadar, kiből Csontváry Kosztka
Tivadar lesz majd. Festészete a Szentföldhöz, a mai Izrael földjéhez
is kapcsolódik, pl.: Mária kútja Názáretben, Az Olajfák hegye
Jeruzsálemben, Templomtéri kilátás a Holt-tengerre Jeruzsálemben,
vagy A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben.
A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című festménye közepén kettő,
héber betűkkel írt szó olvasható:
- csodák és
- segítség.
Hallhattuk, és holnap is hallhatunk a Tóra/Tajró olvasása/lejnolása
során a pusztai vándorlás alatt az I.ten által tett csodákról.
Megtapasztalhattuk az I.ten-i csodákat azóta is, hiszen például a
második honfoglalás és honalapítás, Izrael Állam létrejötte is egy
ilyen csoda. Hallhattuk, és holnap is hallhatunk az I.ten-i
segítségről a vándorlás éveiben. Tapasztalhattuk azóta is, sokszor e
segítséget.
Talán - nekünk zsidóknak - egy harmadik szó is is ott lehetne a
híres Csontváry festményen, az I.ten-i jelenlétet megtestesítő
jeruzsálemi "Panaszfal/Siratófal" évezredes kövein:
-bizonyosság. Hiszen a zsidóság látta az I.ten-i csodákat,
megtapasztalta az I.ten-i segítséget, megbizonyosodott -
többszörösen - az I.teni gondviselésről. És ez nem egy múló, ez nem
egy pillanatnyi, ez egy igazi "örök" dolog!
Sábát sálom! Git sábesz! Békés, boldog, nyugodt szombatot kívánok
mindnyájónknak!
Dr. Oláh János docens
|