Elhangzott az OR-ZSE péntek esti kidusán
5764 S'vát 22 - 2004. február 13
Ezen a héten Jitro heti szakaszát olvassák a zsinagógákban. Jitro személynév,
Mózes apósát hívták így. Joggal foggalmazódhat meg bárkiben az a kérdés, hogy
miért pont róla - Midján főpapjáról - nevezték el ezt a hetiszakaszt? Valamint,
hogy mivel érdemelhette ki ezt a nagy megtiszteltetést, hogy éppen a szináji
Kinyilatkozásról szóló fejezet viseli az ő nevét? A válasz kérdéseinkre az Írás
sorai közt rejtőzik.
"Vájismá Jitro, kohén
Midján, hotén Mose et kol-áser ászá Elochim leMose uleJiszráél ámo, ki hoci haSém
et-Jiszroél miMicrájim..."
"És meghallotta Jitro, Midján papja, Mózes apósa mindazt, amit Ist.n Mózessel
és népével, Izraellel cselekedett, hogy kivezérelte az Ö.való Izraelt
Egyiptomból." - olvashatjuk a hetiszakaszunk első mondatában.
A Midrás ebből a mondatból meríti a
magyarázatát, s Jitrot a jócselekedetei által tartja érdemesnek arra, hogy külön,
név szerint is megemlítessék a neve. Úgyanis, mikor Mózes elindult Mindjánból, hogy
az isteni küldetést Egyiptomban véghezvigye, vele volt felesége, Jitro lánya,
Cippóra és két fia, Gersom és Eliezer. Áron - Mózes fivére - útközben
találkozott velük, és lebeszélte Mózest arról, hogy a legközelebbi hozzátartozóit
az egyiptomi szenvedésbe vigye.
Ekkor Mózes igazat adva bátyának, hazaküldte feleségét és fiait a biztosnak
látszó Midjánba. De most, hogy az egész akkori "művelt világ" hallotta
azt, amit Jitro hallott (a Sás-tenger kettéhasadását és az Amalék orvtámadása
miatt kitört háborút, ami a zsidók győzelmével végződött), Jitro elérkezettnek
látta az időt a család egyesítésére.
Egyes kommentárok szerint Jitro végül maga is zsidóvá vált és törzsének - a
mindjanitáknak - nagy része is csatlakozott hozzá. De mi volt az, amit Jitro
"meghallott"? Mi vitte őt rá arra, hogy az akkori viszonyokhoz képest -
civilizált Midjánt, melynek egyik vezetője volt otthagyja, és csatlakozzék a
pusztaságban vándorló zsidókhoz? Hiszen más népekhez is eljutott a nagy esemény
híre, mégsem tették meg. Miben különbözött tőlük Jitro?
Reb Mendele, a kocki rebbe szerint: A többi népek is hallottak valamit, de a lényeg nem
hatolt a tudatukig, nem érintette meg a lelküket, sem a szívüket. Jitro viszont
tudatában volt az események jelentőségének, s annak megfelelően cselekedett is.
Ktáv Szófer, a híres magyar Tóra-magyarázó véleménye szerint Jitro valójában
csak látogatóba ment Mózeshez. El sem tudta volna képzelni, hogy őt, a pogány
midjanitát befogadják és Ist.n kiválasztott népéhez csatlakozhat. De amikor azt
tapasztalta, hogy a temérdek csoda ellenére mennyire kishitűek a zsidók, mennyit
zúgolódnak, olyan kétségek gyötrik őket, hogy vajon köztük van-e Ist.n, ekkor
rájött, hogy nincs mit szégyellnie, mert betértként neki sem gyengébb a hite.
A Midrás révén ismertté vált az is, hogy Jitronak tulajdonképpen hét neve volt, az
egyik ezek közül Jeter, ami többletet jelent. Ez annak volt köszönhető, hogy
érdemében tettek hozzá egy fejezetet a Tórához, amely így kezdődik: "Te pedig
szemelj ki magadnak..." (Smot 18. fej. 21. mondata).
Miért pont ezt a fejezetet említi a Midrás? - teszi fel a kérdést Chidusé Rim, a
híres guri rebbe. Jitro korábban is tett Mózesnek észrevételeket ("Mi ez, mit
teszel?" "Nem jó, amit csinálsz!) De ezek csak kritizáló megjegyzések
voltak, ettől még nem érdemesült volna arra, hogy a Tórába bekerüljön egy további
fejezet az ő nevével. De amikor azt mondta Mózesnek: "Szemelj ki magadnak
tehetséges férfiakat..." - az már egy olyan pozitív előremutató jótanács
volt, amit már "jóvá lehetett írni" Jitronak.
A szidra második részében a szináji Kinyilatkoztatásra való gondos
előkészületekről esik szó, illetve a Tízparancsolat átadásának költői
leírását olvashatjuk. Ez és az egyiptomi kivonulás az a két sarokkő, melyekre a
zsidó tradició épül. Ezt a kettőt az azt átélő nemzedék személyes élményként
hagyta örökbe az utána jövő nemzedéknek mind a mai napig.
"Ti láttátok, hogy az
égből szólottam hozzátok" (Móz. II. 20.fej. 19) - mondja az Ö.való
Mózesnek, miután a nép hallotta a Kinyilatkoztatást, a Tízparancsolatot. Ti
láttátok és hallottátok - amit több millió ember látott és hallott, azt nem lehet
kitalálni, bebeszélni, manipulálni, az a népi-nemzeti kollektív emlékezet szerves
részévé válik. Ez utóbbi megállapítást támasztja alá az a tény is, hogy a
leggyakoribb dísz egy zsidó templom bejáratánál a két kőtábla, ami mintegy
szimbólizálja is a zsidó hit alapjait, vallásunk alkotmányának alapkövét a
rávésett Tízparancsolat kezdőbetűivel.
Az Első Szentély idején a két kőtábla a Szentek Szentélyében volt elhelyezve, a
Frigyládában. De melléjük helyezték a Mózes által (az aranyborjú imádásakor)
eltört két kőtáblát is, kihangsúlyozva ezzel, hogy nem a kőtábla szent, hanem a
rájuk vésett Tízparancsolat, illetve annak szelleme.
A Tízparancsolatot az idők folyamán többféle szempontból is felosztották, s
mindannyiszor felmerült a kérdés, hogy vajon miben is rejlik eme tíz Igének az
egyetemes erkölcsi értéke, és mi különbözteti meg minden más
törvénygyűjteménytől.
Először is az egyszerű elvszerűségében különbözik. Mivel a Tízige az egész
erkölcsi és vallásos életet szabályozni akarva, néhány alapelvet ad csupán, s nem
bocsátkozik részletekbe: pl. a "Ne ölj!" parancsolat, nem
tesz különbséget gyilkosság és emberölés, gonosz szándék és hirtelen felindulás
között, nem adagolja a bűntetéseket a bűnök különböző fokozatai szerint: két
szót mond csupán, de ebben a két szóban több erő van, mint más törvénykönyvek
paragrafusainak hosszú sorozatában. A konkrétumok fölött lebegő elvszerűség
végigvonul a Tízigén: nem szól arról, hogyan kell a szülőket tisztelni, mit
nevezünk munkának, s mi a feltétele a vágy bűnös voltának, mert mindez csak
részlet csupán: a Tízparancsolat pedig az egészről és az egészhez szól. Innen eme
parancsolatok elvontsága is.
A Midrás maga is kiemeli a Kinyilatkoztatás tértől és időtől való
elvonatkoztatását. Szináj hegye a sivatagban emelkedik, a "Senki-földjén",
amely éppen ezért egy kicsit - mindenkié is. Nem egy bizonyos nép országában
hangzott el a Tízparancsolat, mert mondanivalója minden néphez szól. De ugyanezt
tükrözi a Kinyilatkoztatás időpontja is. Ezek a törvények, amelyeknek a valóságos
életben való érvényesülését csak egy szervezett államiság teszi lehetővé, a
még hazátlan, sivatagjáró nomád néphez szálltak. A Tízige meghagyja, hogy a
rabszolga ne dolgozzék szombaton - holott még nem volt különbség "úr" és
"szolga" között. Megtiltja, hogy másnak "házát" megkívánjuk -
pedig a legnagyobb építmény is csak sátor volt. Ebből következik, hogy a
Tízparancsolat már elhangzásának pillanatában nem a maga jelenéhez szólt, hanem
azon túl minden elkövetkezendő korszakhoz. S hatása térben és időben egyaránt
egyetemes: minden nép nemzedékének meg kell hallgatnia tanítását.
Ez a fajta "elvszerűség", egyetemesség", "elvontság" teszi a
Tízparancsolatot örökké újszerűvé, sőt forradalmian merésszé, mert ezek a
követelések ma is forradalmian újszerűek és szokatlanok. E szavaknak és parancsoknak
fenséges egyszerűsége az abszolút erkölcs követelményeit állítja
elénk. Mi pedig az élet szentségét, a becsület és vagyon tisztességes védelmét
még ma is csak fenntartásokkal és megcsonkításokkal, megalkuvásokkal és
feltételekhez fűzve, kivételes rendelkezésekkel gyengítve merjük csak követelni.
Még mindig nem jutottunk el odáig, hogy a Tízige követeléseit, végső
következményeiig átgondoljuk. Ezért hat ránk és az utódainkra is újszerűen,
mindaddig, amíg az ember "gyarló" marad. Egyszóval: örökké.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kellemes pihenést és békés szombatot.
Sabát Shalom!
Bőhm Karolina
Judaisztika tanár |
