2006. március 4.
OR-ZSE Díszterem
péntek esti kidus
Sabat Salom Mindenkinek!
Engedjék meg kérem, hogy a Dvár Torát kivételesen személyes gondolattal kezdjem,
merthogy köszönetet szeretnék mondani annak, aki ezt a mai estét bizalommal rám
osztotta.
Úgy érzem, hogy a magamfajta egyszerű, szónoklásra nem született diáknak olyan
fontos hetiszakaszról beszélni, mint a mostani, a Truma, nagyon megtisztelő.
Nem tudom Önök is érzik e, mennyire felgyorsult az idő. Nemrég élhettük át újra a
rabszolgaságból való szabadulást, száraz lábbal keltünk át a Sás-tengeren, majd a
félelemtől reszketve hallgattuk a Szináj-hegy lábánál, ahogy a Tíz Ige, a törvény
kinyilatkoztatott.
És most?
Most pedig már a Pusztai Szentélyt építjük, merthogy a zsinagógáinkban holnap
felolvasásra kerülő hetiszakasz ennek a történetét meséli el.
A Tórából idézek:
' És szólt az Örökkévaló Mózeshez mondván: beszélj Izrael fiaihoz, hogy
hozzanak nekem adományt, minden férfiútól, akit a szíve erre buzdít, fogadjátok el
a nekem szóló adományt.'
Kulcsszavunk mára a truma, jelentése adomány.
A zsidó nép pedig, ahogy tette később az idők folyamán megannyiszor, adakozott hát.
Most először, első ízben itt.
Adott a szegény és a gazdag egyaránt, szem előtt tartva a közös célt, hogy
felállhasson az a bizonyos Ház.
Szokták mondani, a jó és időtálló munka alapja a precíz elgondolás. Meg is
található a Szentírásban részletesen, miként kapott az Örökkévalótól Mózes
mérnöki pontosságú építészeti leírást. El is olvassuk egyszer, kétszer,
rengetegszer, mégis valamiért azt érezzük, hogy a mostani vizuális világunkban, a
XXI. századi szem számára ez az egész már megfoghatatlan.
Így tűnődtem magamban, mit is kezdjek evvel a sok információval, amikor hirtelen
eszembe jutott a világirodalom legbölcsebb rókája a Kis Herceg történetéből.
Valahogy így szól:
Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.
Képzeletbeli utazásra hívom hát Önöket, ha akarják. Hunyják be szemeiket, és
indulás. Útlevelünk az emberi kíváncsiság, a szakértelemhez pedig a hiten kívül
semmi másra nem lesz szükség. Mehet?
Látják ugye, hogy csillog az arany, úgy ontja meleg fényét, mint a Nap a sugarait,
Van hozzá sok ezüst, olyan akár a Hold, ahogy éjszaka hidat ver a víztükrön,
Ott tündököl tisztán a kékbíbor, mint a nyári ég boltozata,
Vele vöröslik a piros bíbor, akár tengernyi pipacsmezők,
És felsorakozik mellé a királyhoz méltón fenséges karmazsin is.
A bisszus lágy, puha tapintása, a fehér kecskebőr durvasága, a távolban kifeszített
kosbőrök érintése, ugye ott van az ujjaikban?
Ha ez még kevés, vegyenek egy mély lélegzetet, mert a frissen kivágott sittimfa, a
préselt olívaolaj és a sok fűszer mennyei illata hatja át.
Nos, valahogy így is felépíthetjük a saját Szentélyünket, önmagunkban, hiszen kell
legyen egy hely, ahol az Örökkévaló közöttünk lakozhat.
A helyet értékes emberi tartalommal kitölteni nemes feladat.
Adjunk a célra önzetlenül, ahogy őseink tették, ott, akkor a pusztában, hisz a
történelem ezt a népet keményen megtanította arra:
Hogy minden embernek annyi a kincse, amennyi a szívében hordoz, mert a többit bármikor
elveszítheti.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Budapest, 2006. március 4.
Keserű Petra
Judaisztika tanár szak, Gimel |
