A két város zsidó öröksége a témája a november 27-i konferenciának, amelynek a JCC Budapest – Bálint ház ad otthont. A konferencia szervezői az OR-ZSE Egyházi/felekezeti közösségszervező szakos hallgatói. A konferenciáról minden információ megtalálható az esemény plakátján, amely pdf formátumban is letölthető INNEN. A szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Read MoreAz OR-ZSE egyházi/felekezeti közösségszervező szak és judaisztika szak hallgatóiból, valamint tanárokból álló csapat Dr. Goldmann Márta vezetésével tanulmányi kiránduláson vett részt, 2022. november 6-án. Kísérő tanárok voltak Dr. Surányi András és Dr. Balogh István. A tanulmányi kirándulás célja a galántai és a szeredi zsidó emlékhelyek felkeresése, kapcsolatfelvétel az ottani hitközséggel.Vonattal indultunk a célunk felé. Kellemes […]
Read MoreSzemélyes hangú, szeretetteljes és bensőséges hangulatú megemlékezéssé vált az az emlékülés, amelyet dr. Schweitzer József országos főrabbi, egyetemi tanár és rektor, Széchenyi-díjas tudós születésének 100. évfordulója alkalmából tartottak múlt csütörtökön a Rumbach utcai zsinagógában. Az emlékülés résztvevőit Heisler András a MAZSIHISZ elnöke köszöntötte, majd dr. Biró Tamás, az OR-ZSE tudományos rektorhelyettese szólt a megjelentekhez, felidézve […]
Read MoreA Bét Sálom zsinagóga BS Akadémia elnevezésű előadás-sorozatának keretében a Holt-tengeri tekercsek kapcsán a qumráni közösségről tartott izgalmas előadást a téma egyik hazai szakértője, Tamási Balázs, az OR-ZSE egyetemi docense, az egyetemi könyvtár igazgatója. Álláspontja szerint a qumráni közösség nem tekinthető szektának, s nem köthető a kereszténységhez sem, hanem a zsidóságon belül képviselt külön vallási […]
Read MoreAz Ipolyság (Šahy) városban botlatókő létrejötte a helybéli Kapusta Krisztina, az OR-ZSE harmadéves Közösségszervezés szakos hallgató kezdeményezésének és szakmai munkájának gyümölcse volt, csakúgy mint a tavalyi emléktábla megvalósulása. „Galamb a szikla hasadékában, ez juthat eszünkbe, ha lepillantunk a botlatókőre. Ennyi emlék maradt meg Berczeller Lajosról” – kezdte gondolatait Radvánszki Péter (budapesti rabbi, aki Egyetemünkön szerzett […]
Read More2022. szeptember 1-én került sor az oklevelek átadására a Doktori Iskolában. Farnadi-Jerusalmi Márk és Radvánszki Péter 2021-ben védték meg disszertációjukat, de a pandémia miatt csak most vehették át az okleveleiket. Nagy büszkeséggel tölt el bennünket az, hogy míg korábban a nálunk végzett rabbik máshol szereztek doktori fokozatot, addig most már máshol végzett rabbik bennünket választanak […]
Read More2022. szeptember 4-én az Egyetem zsidó közösségszervező és judaisztika szakos hallgatói Tatára látogattak, ahol megemlékezést tartottak és közösen káddist mondtak prof. dr. Oláh János z’l, egyetemünk egykori rektorhelyettesének és tanszékvezetőjének sírjánál, majd tanulmányi kirándulás keretében megismerkedtek a város épített zsidó örökségével. Az egyházi/felekezeti közösségszervező és judaisztika szakos hallgatók tanáraik, barátok és családtagok körében, szeptember 4-én […]
Read MoreZsinagógák hete Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) szervezésében „A jótékonyság gyakorlása felér a parancsolatok összességével.” (Babiloni Talmud Bábá bátra traktátus 9a) A felújított kőszegi zsinagóga ad otthont a „Zsinagógák hete Kőszegen” rendezvénynek augusztus 28-29-én. Az OR-ZSE két munkatársa, dr. Balázs Edit ny. főiskolai docens, rektori tanácsadó és dr. Balogh István főiskolai docens, mb. tanszékvezető […]
Read MoreJúlius 22-én, csütörtökön fontos esemény színhelye volt az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem. Prof. dr. Grósz Andor, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont működtetéséért felelős kuratórium elnöke és prof. dr. Vajda Károly, az OR-ZSE rektora a két intézmény kutatásait és tudásmegosztási erőfeszítéseit összehangoló intézményközi megállapodást írt alá. A jövőbeli, a mainál intenzívebb és szervezettebb kooperációt megalapozó […]
Read MoreA budapesti Páva utcai Holokaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény új igazgatójává Zima András történészt nevezték ki, aki Kovács Tamást váltja az intézmény élén – írja a Szombat a Népszava értesüléseire hivatkozva. Zima András egyetemi docens a Egyetemünk tanszékvezetője. Kutatási területei a budapesti felekezeti és mozgalmi sajtóban (1882-1948) megnyilvánuló modern zsidó csoportstratégiák (neológ, cionista), a korai cionizmus, […]
Read More