Egy város, számtalan múlt
Az orosz-ukrán háború kitöréséig Bahmut városa nem tartozott a legismertebb ukrán települések közé. Az elmúlt tíz hónap során viszont világszerte az ukránok kitartásának szimbólumává vált, egyfajta ukrán Sztálingráddá. A számtalan tüzérségi és rakétatámadás, a folyamatos harc a földdel tette egyenlővé a lakóházakat, tűzoltóságokat, gyárakat, parkokat és a legtöbb épületet. A pusztítás nem kegyelmezett Bahmut zsidó örökségének sem, a zsinagógák, temetők és a vészkorszak emlékművei együtt semmisülnek meg az ukrán és az orosz múlttal.
Egy városnak számtalan arca és számtalan múltja lehet, nem kivétel ez alól Bahmut sem. A város orosz, ukrán és zsidó múltjának jelképe lehetne az Artyvajnyeri Pezsgőgyár a pincéivel. Februárban diadalmasan jelentette az orosz hadsereg, hogy elfoglalta a Pezsgőgyár épületét, ahol számos sebesült ukrán katonát ejtettek fogságba. Pár héttel korábban ugyanitt ukrán katonai kórház és parancsnokság működött, kihasználva a kiterjedt pincerendszert. Magát az Artyvajnyeri Pezsgőgyárat a szovjet hatóságok az 1950-es években nyitották meg. A gyár helyén korábban alabástrombánya üzemelt, ennek elhagyatott járatait tudta a Pezsgőgyár pincének használni. Ezekben a pincékben egy évtizeddel korábban (1942-ben) a nácik a helyi zsidó közösség több, mint ezer tagját lőtték agyon, róluk emlékezik meg a 70 méter mélyen található emlékmű. És hogy került ide alabástrombánya? A XIX-XX század fordulóján, a város iparosodása és polgárosodása alatt zsidó vállalkozók nyitották meg…
A zsidó Bahmut
A város kapcsolata a zsidósággal az alabástrombányáktól is messzebbre vezet vissza az időben. A krónikák Nagy Vlagyimir 988-as megkeresztelkedése kapcsán említik a bahmutokat, mint a térség lakóit. De kik voltak ezek a bahmutok? Tatarinov és Fedotov történészek szerint a bahmut kifejezést a zsidó hitre áttért kazárokra használták. Ebből a kifejezésből eredhet a Bahmutka folyó neve is, ahol a nomadizáló kazároknak téli szállásuk is volt. A X. századtól 1799-ig a városban élő zsidóságról nagyon kevés adattal rendelkezünk. Az 1799-es összeírás viszont az 1051 fős lakosságból 103 főt nevez zsidónak (ez a lakosság közel 10%-a). Az 1863-as nagy zsinagóga építéséig a zsidóság létszáma a tizenötszörösére nő (1560 főre) és a zsinagóga mellett három jesiváról és tizenegy héderről is megemlékeznek a források!
A zsidó intézmények nagy száma mellett mi sem bizonyíthatja jobban Bahmut prosperáló zsidó múltját, mint az 1880-as összeírás, ami szerint a városi kereskedők közel fele tartozott a zsidó felekezethez. De nemcsak a kereskedők száma nőtt, a XX. század elején a lakosság több, mint 15%-a, 1917-re pedig már a 25%-a volt zsidó.
A XX. század elején a zsidó vállalkozók nem csak alabástrombányát nyitottak, hanem úttörő tevékenységet végeztek az ipar és a pénzügy számos területén, de aktívak voltak az orvostudomány, a fényképészet, a művészetek és az oktatás terén is. Bahmut zsidó jellege annyira szembetűnő volt, hogy a városba 1906 és 1912 között kinevezett iskolafelügyelő, Antioh Luckevics visszaemlékezéseiben megemlíti, hogy a város nyüzsgő piaca péntek délután bezárt és szombaton kongott az ürességtől, mintha kihalt volna.
Bahmut zsidósága nemcsak kereskedőket adott a világnak. Itt született Aharon Kitajev, aki harkovi tanulmányai után 1911 és 1940 között Bahmutban tevékenykedett orvosként és gyógyszerészként. Hozzá kapcsolódik a speciálisan a nők számára létrehozott egészségügyi ellátás és egy kolerajárvány megfékezése is. De a tel-avivi központi pályaudvar névadója, Menachem Savidor, a knesszet volt elnöke és az izraeli vasúttársaság korábbi igazgatója is bahmuti születésű volt.
A szovjetektől a nácikig
A szovjet időkben, egészen 2016-ig Bahmutot Artyemivszknek nevezték egy ukrán kommunista forradalmár, név szerint Fjodor Andrejevics Szergejev, alias Artyem elvtárs tiszteletére. A Pezsgőgyár nevében is Bahmut korábbi nevét fedezhetjük fel. Sztálin uralma nem kedvezett a helyi zsidóságnak: a zsinagógát és a zsidó iskolákat bezárták, a tanárokat letartóztatták, cionista pereket indítottak.
1941-ben, a német támadás kezdetekor Bahmutban több, mint 5000 zsidó élt. Közülük több mint 3000 főt evakuáltak vagy besoroztak a Vörös Hadseregbe. A német megszállás alatt, 1942. január 7-én gyűjtötték össze a maradék zsidó lakosságot. Tíz kilogramm poggyászt vihettek magukkal és azt hazudták nekik, hogy ideiglenesen kitelepítik őket és munkatáborba kerülnek. Nem így történt. Három napig az NKVD egykori épületének fagyos pincéibe zárták őket, élelem és víz nélkül. A bahmuti lakosok havat dobáltak be az ablakon, hogy legalább ihassanak a foglyok, sőt, néhány gyereket is sikerült kimenekíteniük és elrejteniük a háború végéig. A háború alatti tevékenységük miatt több bahmuti lakos is kiérdemelte a Világ Igaza kitüntetést.
1942. január 11-én az Einsatzgruppe C Kiev Sonderkommando 4b alakulatának katonái 1317 főt szállítottak az alabástrombányába, ahol agyonlőtték őket, a testeket pedig a bánya egyik aknájába dobálták. Az 1317 áldozatból 1224-et azért végeztek ki, mert zsidók voltak, további 63 főt politikai agitáció miatt. 30 főt szabotőr vagy partizántevékenység miatt sújtott halálos ítélet. A város felszabadulása után a lakosok megtalálták a testeket, de csak néhány áldozatot tudtak azonosítani.
Háborútól háborúig
A világégés után az egykori zsidó élet már Bahmutba sem tért vissza. A zsinagógát kinyitották, de a túlélők egyre csak fogyatkoztak. A Szovjetunió szétesésekor körülbelül 500 zsidó élhetett a városban. 1999-ben a helyi zsidó közösség és Arkagyij Klein, az Artyvajnyeri igazgatója támogatásával emlékművet avattak az egykori alabástrombányában. Az emlékmű egy falat mintáz és a “Bánat Fala” nevet viseli. A helyiek “Siratófalnak” is hívják, mivel a bánya klímája miatt folyamatosan víz csöpög róla, mintha a fal is az áldozatokat siratná. Az utolsó megemlékezést 2022. január 11-én tartotta a helyi közösség az emlékmű előtt, a Városi Tanács részvételével. Másfél hónappal később Oroszország megtámadta Ukrajnát és Bahmut újra csatatérré változott. Az újabb háború előtt még 300 zsidó élt a városban, harmaduk rendszeresen részt vett a zsidó közösség eseményein. Azóta szinte kivétel nélkül elhagyták Bahmutot. A város zsidó történelme az orosz támadással talán véget is ért.
A cikk írója Lénárt József, harmadéves Közösségszervező hallgató. Az írás eredetileg a Szombatban jelent meg. Níytókép: a bahmuti zsinagóga, első kép: z “Artyvajnyeri” szovjet pezsgőgyár pincéje , második kép: Bahmut Holokauszt emlékmű a föld alatt.